Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-107

536 Az országgyűlés képviselőházának kus és az eddigi törvényes intézkedések keretébe beilleszthető. T. Ház! A 21. § a kisiparosok adókérdésével foglalkozik. Örömmel hallottam a pénzügyminiszter úr részéről a tegnapi nap folyamán, hogy a kisiparosoknál 65 évről 60 évre hajlandó leszállítani azt a korhatárt, (Éljenzés.) amelyen túl az adó felével terhelik csak meg a kisiparosok jelentős részét. Itt is szeretnék azonban továbbmenni. Azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb kereső foglalkozásnál, a munkásoknál, de a tisztviselőknél is, a 60—65 éves korban már nyugdíjra jogosult az illető. Logikusnak tartanám tehát, hogy a 65 éves élethatárnál az olyan iparost, aki csak egy tanonccal dolgozik, teljesen mentesítsük az adó alól, mert hiszen iha dolgozik, annak indoka egyedül az, hogy különben nem találja meg a megélhetését abban az öreg korban, amikor már a napszámos és a gyarimunkás is bizonyos járadékra nyer jogosultságot. A kisiparos dolgozni kénytelen, hogy mindennapi megélhetését megtalálja és én azért teljesen indokoltnak tartanám, hogy 65. életévén túl az ilyen, egy tanoncot foglalkoztató kisiparos teljesen mentesíttessék az adó alól. T. Ház! A javaslat konkrét intézkedéseivel a magam részéről végeztem is, legyen szabad most egypár általános megjegyzést fűznöm a törvényjavaslatihoz. A javaslat pénzügyi bevétele, azt 'hiszem, nem olyan nagy, hogy az olyan rendkívüli időkben, amilyenek a mostaniak, jelentősebben fedezné azokat a hiányokat, azokat a szükségleteket, amelyre az államnak fokozott mértékben szüksége van. Két évvel ezelőtt történt, hogy a magyar törvényhozás egy gazdasági programm keretében gondoskodott nagyszabású pénzügyi fedezetről is e programm végrehajtása érdekében. Ügy tudjuk, úgy látjuk, hogy a programm nagyjából végrehajtást nyert. A pénzügyminiszter úrnak módjában volt a fedezetet is előteremteni, jóllehet — az utolsó hírek alapján, amelyeket újságban olvastam — úgy látom, hogy az úgynevezett beruházási hozzájárulásnak már a leszámítolásához kellett folyamodni és legutóbb 150 millió pengő kölcsönt kellett e célra felvenni. (Remiényi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Már a benyújtáskor mondtuk, hogy ezt fogjuk tenni! Nem ért váratlanul a dolog!) Tudom, pénzügyminiszter úr. Nem is akartam ezt kritika tárgyává tenni, csak arra akarok rámutatni, hogy a fedezet lassanként felemésztődik és én azt hiszem, hogy olyan időben, amilyen a mai, talán nem összeférhetlen egy adó javaslat tárgyalásával, ha én ezzel a kérdéssel foglalkozom. Hiszen ezek a kérdések a közel jövőben, egy hónap, vagy egy fél év múlva, de előbb-utóbb mindenesetre a Ház elé kerülnek, hiszen annak a programmaiak a leállításáról, amelynek végrehajtásáról van most szó, t. i. hadseregünk felszereléséről, országunk védelméről, szó sem lehet azért, mert a fedezet elfogyott. Folytatnunk kell azt mindaddig, amíg a mai rendkíviüli viszonyok tartanak és ehhez a pénzügyi fedezetet meg kell találni. Ez a kérdés természetesen nemcsak egyszerű pénzügyi kérdés, hanem gazdasági kérdés is. Epp ezért az újabb kutatók, az újabb tudományos felfogás ezt a kérdést nemcsak pénzügyi, hanem elsősorban gazdasági oldaláról vizsgálja. A kérdés lényege ugyanis az, hogy rendelkezésre áll-e a nyersanyag, a termelőeszköz és a munkáskéz? Ha mindez rendelkezésre áll, akkor a pénzügyi fedezetet in meg kell találni. Igen ám, de ennek kétség107. ülése 19AO május 7-én, kedden. telenül az a gazdasági hatása, hogy az egyik oldalon a nemzeti termelésnek mindinkább fokozódó része az, amely országos közcélt szolgál és mindinkább csökkenő része az, amely a magánszükségletek kielégítésére szolgálhat. A logikus következmény pénzügyi téren az, hogy az egyik oldalon mind nagyobb az állami szükséglet a pénzügyi fedezet iránt, a másik oldalon pedig a magán szükségletek kielégítésére mind kevesebb termény, iparcikk áll rendelkezésre, a fogyasztóközönség jelentős részénél tehát hovatovább mind általánosabban jelentős összegek szabadulnak fel, amely összegeknek az állam céljaira való megfogása mindenütt súlyos gondja a pénzügyi kormányzatoknak. Hogyan történjék ez? Adó útján? Ezeket az Összegeket, ezeket a dolgozó néprétegeknél lassanként szabaddá váló, mert el nem vásárolható összegeket egyedül adó formájában megfogni nem lehet. Ez igazságtalan és aránytalan volna. Marad egy másik lehetőség. Ezzel nemcsak nálunk foglalkoznak, hanem a külföldön Keynes és más angol közgazdászok is foglalkoztak vele. Bizonyos kényszerrendszabályok útján akarják az állam részére biztosítani a feleslegessé váló pénzösszegeket, hogy ezen keresztül egyrészt megszüntessék az inflációs hatást, másrészt pedig biztosítsák a közszükségletek pénzügyi fedezetét. Azt hiszem, nálunk ilyen kényszerrendszabályok, intézkedések, amelyekre a külföldön gondolni lehet, szóba sem kerülhetnek. Azt hiszem, a mi magyar viszonyaink között egészen más irányban kell keresnünk a megoldást. Egyrészt kétségtelenül az adó irányában, — s ezek az intézkedések jönnek is — másrészt az államkölcsönök formájában. Az államkölesönöknek az a rendszere, amely a pénzügyig hiányok fedezése céljából az utóbbi időben nálunk gyakorlattá vált, tehát bizonyos szociális tőkeképződések, tőkeakkumulációk igénybevétele, a 'bankok igénybevétele, mindenesetre egyik módja a megoldásnak, de nem szabad elhanyagolnunk azt a másik módját sem, hogy^ tudniillik magát az ország népét, az ország népének megértését és áldozatkészségét is igénybe kell és lehet venni szükség esetén erre a célra. Ennek természetesen feltétele van: feltétele a bizalom teljes helyreállítása az államkölcsönök iránt és talán egy másik feltétele — amely viszont a bizalomnak is feltétele — e kölcsönök értékállandóságának biztosítása. (Közi Horváth József: Hadikölcsön!) A hadikölcsön nel kapcsolatban szomorú tapasztalatokat szereztünk, mondja Közi Horváth József képviselőtársam s én magam is utalok arra, hogy ezt a kérdést éppen egy új nemzeti kölcsönnel kapcsolatban valahogy az elintézés felé kell vinni: el tudnám képzelni, hogy egy ilyen nagy nemzeti kölcsön keretében a jegyzések 10%-ánaik ereiéig igenis beszámíttassanak a régi iiadikölesönök is bizonyos százalékban. Ami a másik feltételt, tudniillik az értékállandóság biztosítását illeti, a magyar jogfejlődés számtalan példát mutat ezen a téren is. így ott van az a példa, amikor a kölcsönöket a búza értékéhez viszonyítottan állapították meg és így biztosították azok értékét. T. Ház! Keresztülvihető-e ez magasabb állami pénzügyi szempontból, igen, vagy nem? Jól tudjuk ugyanis, hogy a pénz vásárlóértékének csökkenése nemcsak inflációval kapcsolatban szokott bekövetkezni, hanem sokszor igen kellemes eszköz ez a pénzügvi kormányzatoknak arra, hogy az állam terihét csökkentsék.