Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-106

Az országgyűlés képviselőházának 106. ülése 19 UO május 6-án, hétfőn. 5Í3 ményt felfedezni az iparosok számára. Az nem mondható kedvezménynek, hogy egy 65 évet elért iparos valami csekély kedvezményhez jut. Az az^ iparos, különösen a vidéken, ha elérte a^65 évet, akkorra már annyira megrokkant és annyira képtelen munkáját ellátni, hogy a legtöbb esetben közsegélyre szorul. A mai gyilkos versenyben, amikor nemcsak a gyáriparral és a kedvezményezett vállalatokkal, hanem az általános nyomorúsággal szemben is helyt kell állani az iparosnak, egy 65 évet elért iparos úgyszólván teljesen alkalmatlan iá munkára. En tehát azt mondom, amit előttem szólott t. képviselőtársaim mondottak, hogy ha valóban a segítés szándéka hatja át a kormányt, akkor elsősorban ezeknek az iparosoknak a korhatárát kell leszállítani. Természetesen nemcsak náluk követeljük a korhatárnak 65 évről 60-ra való leszállítását, hanem más rétegeknél is, hiszen például a gyáripari vagy mezőgazdasági munkás is úgyszólván teljesen munkaképtelen ebben a korban. Ami ezekre az elemekre áll, az természetesen áll a kisiparosra is. A kisiparosoknál a tételes adózásnak nagyon szűk térre szabása, másfelől a 20%-os adópótlék, a 65 éves korhatár, továbbá mindazon sallangok miatt, amelyeket a törvénytervezet tartalmaz, azt kell mondanunk, hogy ezeknek az elemieknek ez a törvényjavaslat úgyszólván semmi eredményt sem hozott, semmi sem teszi tehát indokolttá, hogy ezt a javaslatot akár az iparosság, akár a munkásság, akár a parasztság valami nagy hozsannával fogadja. Ezenkívül vannak a javaslatnak olyan rendelkezései is, amelyekről itt a Házban nem esett szó és amelyekről néhány szót akarok szólani. A városok helyzete Magyarországon évről-évre rosszabb lesz. A pénzügyminiszter úr a belügyminiszter úrral egyetértőleg minden esztendőben legalább kétszer ráförmed a városokra, hogy csökkentsék kiadásaikat, igyekezzenek a bürokráciát szűkebbre szabni. Ezt a fenyegető figyelmeztetést a városok egyáltalában nem tudják követni, nem pedig azért, mert az állam mindig újabb és újabb terheket ró a városokra, amelyek adminisztrációs intézkedésekből származnak és amely adminisztrációs rnunkákat a városoknak kell az állam helyett elvégezniök. Elvárható volna, hogy az az állam, az a kormány, amely minden esztendőben újabb és újabb terhekkel rója meg a városokat, valamit segítsen, valamit könnyítsen a városok helyzetén. Ellenkezőleg, azt kell tapasztalnunk, hogy ez a törvényjavaslat is éppen a városokra nézve meglehetősen szigorú intézkedéseket tartalmaz, amely szigorú intézkedésekkel szemben a városok úgyszólván semmit sem kapnak az államtól. Ha : azok az adócsökkentések, amelyek a törvényjavaslatban foglaltatnak, valóban, a gyakorlatban is életbe lépnek, akkor a városok he vétel-csökkenése 50%-os pótadó mellett is meg fogja haladni az évi egymillió pengőt, tehát a városok egymillió pengővel kevesebbet fognak bevenni, mint amennyit eddig bevettek. Súlyos hátrányokkal jár a városokra nézve az az intézkedés is, amely szerint az állam az általános kereseti adó alapjául szolgáló, jövedelem után a maga számára 1%-os adópotlékot vet ki. Ez az adó eddig a városok önallo bevételi forrása volt és ha most az ennek alapjául szolgáló jövedelmet az állam 20% erejéig megpótlékolja, vagy a maga javára igénybeveszi, ezzel nemcsak megnehezíti, hogy a városok ezt az adóforrást a maguk szükséglete erejéig! kimeríthessék, hanem lehetetlenné is teszi, hogy a városok tovább folytathassák azt a gazdálkodást, amelyet eddig folytattak. En tehát azt kérem a t. kormánytól, legyen tekintettel arra, hogy Magyarországon ma még — elég sajnos, hogy így van, de nekem a tényt kell figyelembe vennem — csak a városok a kultúra hordozói és a falu abból a kultúrából táplálkozik, amelyet a városoktól kap. Önálló falusi kultúra Magyarországon, sajnos, még nem fejlődött ki és ha az állapotok így maradnak és a kormányzati rendszer nem változik meg, akkor még hosszú ideig nem fog önálló falusi kultúra kifejlődni. Tehát a városok kisugárzása az, amely valamelyest világít a faluban és amely valami kultúráit visz a faluba. Bölcs és okos dolog volna tehát támogatni a városokat, különösen a vidéki városokat* támogatni azzal, hogy kevesebb adminisztratív terhet rójon rájuk az állam, támogatni azzal, hogy a városok adóbevételei valamivel nagyobbak legyenek és támogatni azzal, hogy az intézkedéseket ne hevertessék hónapokig a minisztériumban. Általában arra kellene törekedni, hogy as a városi kultúra, amely megvan, ne süllyedjen, hanem ellenkezőleg, emelkedjék. Ez a törvényjavaslat ezt nem teszi lehetővé, mert újabb terheket ró a városokra, amely terhekkel szemben nem fog nekik semmit sem nyújtani. T. Képviselőiház! Ha ezt a javaslatot áttanulmányozzuk, hamarosan rájövünk arra, hogy azok az ígéretek, amelyeket az elmúlt választáísi hadjárat idején a Magyar Elet Pártjának t. képviselői a választópolgároknak tettek, csak igen csekély mértékben váltak valósággá. Egyik igen t. képviselőtársam nagy hozsannával üdvözölte ezt a törvényjavaslatot, azt mondván, hogy 1867 óta nem volt még kormány, amely pártjának ígéretét olyan gyorsan valósította volna meg, mint ez á kormány. Annak a t. képviselőtársamnak, aki ezt mondotta, igen élénk a fantáziája és vagy nem vett magának fáradságot arra, hogy ezt a törvényjavaslatot elolvassa, vagy ha elolvasta, akkor rózsaszínű szemüvegen át olvasta el, mert ez a törvényjavaslat semmiképpen sem váltja valóra azokat az ígéreteket, amelyeket a választások alatt a Magyar Elet Pártjának t. képviselőjelöltjei tettek. Ez a törvényjavaslat valamiképpen becukrozza azt az elháríthatatlan adóemelést, amelyet a pénzügyminiszter úr a gyakorlatban és a valóságban keresztülvisz, amelyet azonban restéi megmondani. Amit ez a javaslat a városi lakosságnak nyújt, az annyi, mint amennyit valamikor az Öti.-orvosok nyújtottak a betegeiknek. Ha egy kizsákmányolt és a ros&z táplálkozástól fejfájásban szenvedő munkás ment el az Oti.-orvoshoz, akkor egyszerűen aszpirint kapott. Ez a kormány is, a pénzügyminiszter úr is aszpirint nyújt a városi lakosságnak azok ellen a bajok ellen, amely bajok gazdaságiak, amely gazdasági bajokat azonban ez a kormányzati rendszer orvosolni nem akar, de nem is tud. Szerintem az első ibaj ott van, hogy nem az adók magasak, hanem a keresetek alacsonyak. Ott kell kezdenünk, hogy a legelső intézkedés, amely a magyar dolgozó nép érdekéhen kell, hogy történjék, az legyen, hogy a mai igaz

: ságtalan és aránytalan kereseti és jövedelmi viszonyokat változtassuk meg. Angliában az aránytalan jövedelmi viszonyokon az adorend-