Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-104

440 Az országgyűlés képviselőházának kére szállították. Ismerve az én megértő szívemet» azt mondották abban a gazdaságban, hogy hozzája be, az én udvaromba. Amikor én ezeket a cselédeket láttam ott és láttam azt a magyar anyát, aki 12 gyermeket 'hozott a világra és láttam azokat az apróságokat, amint lerongyolódva és mezítelenül ott voltak az áprilisi szélben, az a gondolat támadt bennem, hogyan fogok én s hogyan fogaink mi, akik keresztény irányzatot vallunk, akik gazdasági, pol itikai és minden egyéb vonatkozásban a keresztény irányzatot jelöljük meg magunknak, valamikor az Úristen előtt ezért számot adni. (Meskó Zoltán: Csak a zsidó »spék« ne lennél — Egy hang jobb felől: Miért haragszik? — Meskó Zoltán: Zsidókkal spékelve!) Amikor én ezt egyik képviselőtársamnak elmondottam, így válaszolt: Nem tudom megérteni, hogy vallásos ember létedre hogyan tudsz ezen felháborodni. Hát nem tudod te azt, hogy Krisztus Urunk maga mondotta, hogy szegények voltak közöttetek és lesznek is. (Meskó Zoltán: De a kufárokat kikergette a templomból!) Én azt mondtam: Én hiszem e*zt és vallom ezt; szegényembernek tartom azt a szellemi munkást, fizikai munkást, aki keresetéből tisztességesen, becsületesen el tudja tartani a családját, de már nyomorult e'mbernek tartom azt, aki egy évben 365 napot dolgozik és nem tud anynyit keresni, hogy a gyermekeit felnevelhesse. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) "Amikor ezt mondom, azért teszem, mert úgy érzem, mint magyar paraszt,^ hogy én ezze'l az osztállyal vér- és sorsközösségben vagyok. Vérközösségben azért, mert ezekben az emberekben is az ázsiai puszták fiainak vére pezseg, sorsközösségben pedig azért, mert igenis, még 90 évvel ezelőtt mi is jobbágy zsellérek voltunk és egy földön, egy alapon, egyforma bánásmód mellett dolgoztunk. T. Ház! Akkor, amikor mi itt családvédeleamről beszélünk, igenis nagyon fontos és mondhatnám, elengedhetetlenül szükséges volna, hogy ezt a kérdést Magyarországon megoldjuk. Miért fontos ez? Mert ezzel kétféle szolgálatot teszünk. Békét és nyugalmat teremtünk a falu népében. Békét és nyugalmat. Mert nem tudom elképzelni azt, hogyan kívánhatunk mi nemzethűséget attól az osztálytól, amelynek nines biztosítva mindennapi kenyere? Neim tudom, nem érzünk-e valamennyien pártkülönbség nélkül lelkiismeretfurdalást, ha azt látjuk, hogy vannak itt családok, amelyeknek nincs biztosítva- mindennapi kenyerük? A másik megoldandó kérdés a földbirtokreform kérdése. Meg vagyok róla győződve, hogy ha mi mezőgazdasági munkásságunknak a családvédelem útján biztosítjuk a mindennapi betevő falátját és hozzálátunk ahhoz a nemzeti munkához, amelynek nyomán azok ennek a nemzetnek munkáskezet és katonát adhatnak, akkor ez az osztály nem kíván földet, ök nagyon jól tudják, micsoda mostoha állapotban van az a kisgazda, az, a kis törpebirtokos, akinek pár hold földből kell megélnie. Együtt dolgozik most is az a falusi napszámos azzal a kisgazdával odakint a földjén s nagyon jól látja, milyen gondok között él az ma. T. Ház! Meg kell oldanunk a földbirtckreform kérdését, (Meskó Zoltán: Mikor?) mert azzal a földdel, amely így rendelkezésünkre áll, egészséges és biztos alapokra fektetett agrárállamot tudunk teremteni a kisgazdatársadalom révén. En nem akarom lebecsülni ezt 104. ütése 1940 május l-én, szerdán, az osztályt, ez nem is volt szándékain, de meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy valaki önálló kisgazda legyen, egymagában véve nem elég az, ha földet kap. Azt az embert rá kell »évelni az Önállóságra, (Meskó Zoltán: De meddig tart ez a nevelés?) az pedig egyszer biztos, hogy az önállóság ezek között a gazdasági cselédek között még nem fejlődött ki olyan magas fokra, hogy mint önálló exisztenciak boldogulni tudjanak. (Bodor Márton: Ez ^lebecsülés!) A legkevésbbé sem becsülöm le okét, t. képviselőtársam. En. tudom, milyen ertek fekszik ebben az osztályban, de a nevelesre még rá van szorulva. Majd ha már száz ey óta lesz kisgazda, akkor majd beleidegződik az a gondolat, hogy önállóan is tud raoüogni. Sohasem felejtem el azt az esetet, amelynek 1923-ban voltam a tanuja, amikor az akkori földbirtokreform lefolytatásával kapcsolatban kiküldtek arra, hogy gyűjtsek adatodat és szólítsam fel a mezőgazdasági cselédséget is, mennyi földre van igényük. Amikor egy^ uradalomban előadtam nekik mondanivalóimat, azt kérdezte tőlem az egyik tisztességes, becsületes magyar cseléd: Mondja az úr, hát ki kelt fel bennünket reggel? En nem akarom ezzel lebecsülni őket, de itt van a száz és százéves múlt eredménye. Ez a munkásosztály még nem nevelődött rá arra, hogy önálló legyen. (Meskó Zoltán: Elég szomorúi) Ha pedig mégis földet adunk nekik, akkor ezt csak szövetkezeti alapon tehetjük, hogy egy bizonyos időn keresztül valaki bevezesse őket az önállóságba. (Meskó Zoltán: A fronton milyen szépen, önállóan dolgoznak ezek a parasztok! — Csizmadia András: Ne. is féltsék a parasztot sehol som! — vitéz Várady László: Tudjuk, mert ott voltunk vele együtt! — Egy hang a középen; Nem kell félteni! — Meskó Zoltán: Nem kell félteni, csak földet adjanak nekik!) T. Ház! Amikor én a Ház elé hoztam ezeket a családvédelmi gondolatokat, a legkevésibbé sem akartam lebecsülni az én magyar fajtámat és a legkevésbbé sem akartam mondanivalóimnak olyan színezetet adni, ami indokolná t. képviselőtársam közbeszólását. En csak a tiszta valóságot mutattam be, amely szerint önálló kisgazdát nem lelhet máról-holnapra teremteni azzal, hogy földet adunk neki. Ez az ország agrárország, ezzel a kérdéssel áll vagy bukik. Nekünk a földmívelésügyi miniszter úr közreműködésével arra kell törekednünk, hogy ne térjünk le a többtermelés elvéről. Hiába integet Meskó képviselőtársam, ezzel én nem azt mondom, hogy nem kell földbirtokreformot csinálni. Ez a gondolat teljesen távol áll tőlem. En igenis azt mondom, hogy a családvédelmet és a gyermeknevelést lehetővé kell tenni annak a szegény munkásnak számára, mert maga a földibirtokreform és a földbirtok soha annyit nem tud fizetni, hogy az a gazdasági cseléd vagy napszámos gond nélkül tudja felnevelni családját. Ez igenis állami kötelesség, ez nekünk magyar kötelességünk, és miután én azt látom, hogy a pénzügyminiszter úr az én képviselőségem ideje alatt idehozott sok törvényjavaslatával mindig a kisemberek javát igyekezett szolgálni, én a törvényjavaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps jőbbfelől. — Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra követekzik? Nagy Ferenc jegyző: Zsidó Sándor!