Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-101
Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 19 W április 25-én, csütörtökön. 357 kap az értékkel alig bíró épülete után, ametiy lehetővé teszi neki ezeknek az alacsony, öreg házaknak a fenntartását, mert Budapest központjában, a város szívében lévő területen szívesen fizetnek egy szoba-konyhás lakásért 40—50. sőt nem ritkán 60 pengő havi lakbért is. Ez pedig olyan jövedelem, amely mellett nem látja szükségesnek, hogy ingatlanát lebontassa és annak helyébe egy megfelelő, modern, egészséges épületet építtessen. Ezt teszi lehetővé a mai adózás. Ha azonban olyan telekértékadó volna, amely az illetőt terhelné, sújtaná, akkor természetesen minél előbb gondoskodnék arról, hogy egy ilyen öreg házat lebontasson és hogy annak helyébe megfelelő épület kerüljön oda. Én az agglegényadót sem tartom valanu nagyon jó megoldásnak. (Rassay Károiy: Miért »legény«? Hölgyek is fizetik! Akkor ne mondjuk, hogy »agglegény adó«! — Bródy Ernő: Nemre való tekintet nélkül!) Először is nagyon helyeslem, hogy előttem szólott t. képviselőtársam, aki a törvényjavaslatot elfogadta, már kiemelte azt, hogy például a nőknél nem mindenkor tőlük függ- az, hogy mikor mehetnek férjhez és mikor nem, véleményem szerint tehát a nőkre már nem lehet kiterjeszteni ezt az adót A másik kérdés az, hogy nem olyanok a mai viszonyok, hogy mindenkit kényszeríteni jlehetne <arra, hogy tartozik megnősülni, akár tud, akár nem tud. Egyrészt itt van a lakáskérdés, amely nagy probléma, másrészt itt vannak a kereseti viszonyok, a gazdasági viszonyok. Az emberek nagy tömegei ma örülnek annak, ha önmaguk meg tudnak élni, nemhogy családalapításra gondolhatnának. (Kéthly Anna: Öreg szüleiket tartják!) Ezeket akarják még külön adóval, büntetéssel megterhelni? Hány nőtlen ember van, aki azért nem tud megnősülni, mert öreg szüleit vagy munkanélküli testvéreit tartja el? Nem hiszem, hogy van Budapesten egyetlenegy család is, amely családban ne volna legalább egy olyan ember, akit, ha nem is állandóan, de időközönként támogatni, segíteni kell, mert vagy munka nélküliség, vagy betegség, vagy egyéb csapások következtében nem tud keresetre szert tenni. Nem lehet ezeket az embereket most ezért büntetni! Ha pontosan meg lehetne állapítani és mérlegre lehetne tenni azt, hogy ki az a megrögzött agglegény, aki nem akar megnősülni és akinek ez a fixa ideája, ha ezeket -külön meg akarnók büntetni, külön ilyen adóval akarnók sújtani, ez talán valamiképpen elfogadható volna, de hol van az a hivatal, amely ezt meg fogja állapítani, (Csoór Lajos: Hivatalt neki! — Derültség.) vagy hol vannak azok a műszerek, amelyeknek segítségével meg lehet állapítani, hogy az illetőben ilyen hajlamok vannak? (Derültség.) Nem szólva arról a komikumról, amit ez a javaslat a kabarékban ki fog váltani, a gazdasági életben sem tartom egészen célszerűeknek és helytállóknak azokat az indokokat, amelyeket fel méltóztatott itt említeni. Azt én helyesnek tartom, hogy meg méltóztatik állapítani az adót és azok, akiknek több gyermekük van, bizonyos kedvezményt kapnak, mert azoknak az élete valóban drágább és "azok valóban olyan feladatot végeznek el a nemzetnevelés terén, amely költségeket emészt fel, szemben azzal a másikkal, akinek nincsenek gyermekei, bár ez is csak a sors kérdése. Vannak családok, amelyek sokszor nagyon szívesen szeretnének gyermeket és nem rajtuk múlik, hogy nem juthatnak ebbe a helyzetbe. Ha azonban ezekre nincsenek tekintettel, az még kisebb baj, de azt, hogy aki nőtlen marad, most egy abnormálisan magas adóval, ügy látom a törvényjavaslatban, nogy egészen 25 százalékig menő pótlékkal kívánják sújtani, én nem tartom sem célszerűnek, sem helyesnek, # sem jónak. Legfeljebb olyan úgynevezett látszat-házasságokat fognak kötni az emberek, (Vályi Lajos: Látszat-gyermekkel! — Derültség.) amely látszat-házassággal igyekeznek menekülni ezektől a terhektől és majd akadnak, akik hat hétre vállalnak egy ilyen házasságot, (Derültség.) elválnak, a válás költségeit belekalkulálják az adófizetésbe és ennek összegével azután kiegyenlítettnek tekintik, ezirányú kötelességüket. Az adózás tekintetében azonban fel kell hívnom a képviselőház figyelmét egy olyan rétegre is, amely réteg véleményem szerint, most helyezkedik el és amely rétegnek az adóz tatása tekintetében még volna mit keresni. Aki ismeri a gazdasági életet, az tudja, hogy az utóbbi időben a zsidótörvény rendelkezéseinek következtében tömegével helyezkedtek el nyugdíjas köztisztviselők különböző ipari és kereskedelmi vállalatoknál, a nélkül azonban, hogy ott valamelyes üzleti tevékenységet fejtenének^ ki, hanem csak bérbeadják a nevüket olyan célból, hogy ezzel mondjuk, az üzem fenntartását lehetővé tegyék. Vannak nyugdíjas polgármesterek, akik harisnyagyártáshoz értenek most, vannak olyanok, akik pékü£emhez értenek, vannak olyanok, akik kocsikenőcscsel foglalkoznak és vannak emberek, akik egyszerre felfedezik azt, hogy ők miost nyugdíjas korukban milyen nagyszerű közgazdasági szakemberek. A múltkor egy társaságban beszélgettünk, ahol közalkalmazottak is voltak és az egyik megjegyezte, hogy neki milyen kevés a fizetése, alig tud abból megélni, mire a másik tréfásan megjegyzi: hát menj nyugdíjbajakkor fogsz keresni. Ma valóban ez az állapot áll fenn, ma akkor keresnek az emberek, amikor nyugdíjba mennek. Méltóztassék megnézni egy sereg embernek a jövedelmét, ki fog tűnni, hogy ma mennyivel többet keresnek, mintha aktív szolgálatban maradtak volna az egész szolg*álati idő végéig. En a nyugdíjakat nem akarom bántani. bár erre vonatkozólag is volt egy alkalommal indítványom még a Bethlen-kormány idején; nem akarom ezt most itt megismételni, de azt a többletjövedelmet, amely itt jelentkezik, meg kell fogni. Ez olyan igazságtalan többletjövedelem, amelyre semmi indoík; sincs. Valaki azért megy nyugdíjba, mert vagy a kora vagy a képességei kényszerítették arra, hogy nyugdíjba menjen, ha pedig ilyen módon ment nyugdíjba, akkor nem kívánhatja azt, hogy ma több legyen a jövedelme, mint volna akkor, ha aktív szolgálatban maradt volna. Aki aktív szolgálatban marad, az megkapja fizetésének száz százalékát. Ezt a járandóságát nem akarom bántani, de ha ezen felül van jövedelme, az csak joggal adóztatható meg. Ma vannak méltóságos urak, akiket órákra lelhet kibérelni, olyanok, mint a taxigépírók, (Derültség.) házhoz jönnek, árfolyama van ! ezeknek a kibérelhető méltóságos uraknak. (Élénk derültség. — Vályi Lajos: Ez igaz!) Kezdődik ez 500 pengőnél és végződik 1000 pengőn felüli összegeknél. (Szász Lajos államtitkár: Órára?) Nem órára, bocsánatot kérek, csak órára lehet kibérelni azért, mert havonta csak egyszer megy oda egy órára, amikor a^ fizetését felveszi. Csak azért mondtam, hogy