Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-100

Az országgyűlés képviselőházéinak 100. kémkedés és az idegenellenőrzés terén ma fel­tétlenül nagymértékben szükséges intézkedé­sekkel eddig várt volna, míg a képviselő űr ezekkel a tanácsokkal nem szolgált. (Helyeslés és derültség a jobboldalon.) Ami mármost a képviselő úr interpelláció­jának tárgyát illeti, a képviselő úr azt állí­totta, hogy az idén több üzemi baleset és üzemi tűz fordult elő, mint az eddigi években és hogy ezek az esetek bizonyos szabotázsszerü jelensé­geket tüntetnek fel. T. Képviselőház! Mindenekelőtt meg kell állapítanom: annak ellenére, hogy iparunk tudvalevően a legnagyobb erőfeszítéssel dolgo­zik és a gépek és az emberek túl vannak ter­helve, — amikor tehát természetszerű volna, hogy a balesetek és az üzemi tüzek gyakorib­bak legyenek — mégis az idei vagy mondjuk, a háború óta előfordult tűzesetek száma nem haladja meg a megelőző évek tűzeseteinek szá­mát. (Rapcsányi László: Pontos statisztika mu­tatja! Hivatalos statisztika!) Egyúttal meg kell állapítanom azt is, hogy minden egyes ilyen tűzesetet a mai viszonyok között termé­szetesen fokozott mértékben alapos vizsgálat tárgyává teszünk a szabotázs szempontjából és eddig egyetlen egy szabotázs sem állapíttatott meg, (Kajniss Ferenc: Hála Istennek! — Fel-, kiáltások balfelől: Megnyugtató!) eddig még nyoma sincs semmiféle szabotázsnak. Ezt szük­ségesnek tartom hangsúlyozni, nehogy a kö­zönség körében az itt elhangzottak következté­ben nyugtalanság támadjon. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Emlékszem, hogy amikor a győri raktárégés történt, akkor a lapok is annak a gyanúnak adtak kifejezést, hogy valamilyen szabotázs jelenségről van szó. Ezt az esetet, mint a többi hasonló, bár kisebbmérvű esetet is az illetékes katonai tényezőkkel együtt a legala­posabban lenyomoztuk és megállapítást nyert, hogy nyoma sincs semmiféle szabotázsnak. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Természetes dolog, hogy a veszélyes ipari üzemekben tűzesetek és géprongálások, stb. előfordulnak. (Budinszky László: A Danuvia fegyvergyárban is, belügyminiszter "úr? A Da­nuvia fegyvergyárban sem volt szabotázs?) Nem volt szabotázs. (Budinszky László: Köszö­nöm!) Természetes, hogy ilyen dolgok előfor­dulnak. Előfordulhatnak tudatlanságból és 'a legtöbb előfordul rövidzárlat következtében. Ez a legyakoribb eset. Előfordulhatnak néha gon­datlanság következtében is, de szándékosság­nak, szabotázsnak — mondom — eddig a nyo­mát sem észleletük. Természetes dolog, hogy a legmesszebbmenőén fel vagyunk készülve minden ilyen esetleg készülő cselekmény meg­akadályozására. (Élénk helyeslés és taps a jobb­Gidaion.) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a belügyminiszter úrnak az interpellációra adott válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következnék Közi Horváth József képviselő úr interpellációja az iparügyi miniszter úrhoz. A képviselő úr interpellációja elmondására ha­lasztást kért. Kérdem a t. Házat, méltóztat­nak-e a [halasztáshoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a halasztást megadja. Következik Serényi Miklós gróf képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz, (Felkiáltások a jobboldalon: Megadjuk a halasztást! — Zaj. — Elnök csenget) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az in­terpelláció szövegét felolvasni. Spák István jegyző (olvassa): »1. Van-e tudomása a földmívelésügyi miniszter úrnak ülése 1940 április 24-én, szerdán. 333 arról, hogy a cukorfejadag elosztási módja az egész országban nagy elégedetlenséget vál­tott ki? Hajlandó-e a r miniszter úr a rendeletet az igazságosság elvén a legsürgősebben megvál­toztatni?« (Egy hang jobbfelől: Elmondták már ugyanezt!) Elnök: Csendet kérek! Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Egy hang a jobboldalon: Jöjjön mér a cukros bácsi!) Gr. Serényi Miklós: T. Ház! Az 1930. év tava­szán a cukorépatermelő. gazdák részben azért, mert azt a tanácsot kapták, hogy kevesebbet ter­meljenek, de elsősorban azért, mert a zsidó cukorkartel olyan alacsony árakat állapított meg, hogy alig volt érdemes rentábilisan ter­melni, jóval kisebb területet vetettek be cukor­répával, de olyanok is voltak, akik ősszel, da­cára^ a kissé felemelt áraknak termésük egy részét takarmányozták, mert így jobban jöttek ki, mintha a kartel által megállapított árakon lettek volna kénytelenek eladni a cukorrépát. Ennek az volt a következménye, hogy amíg 1937-ben 244.000 métermázsa cukrot szállítot­tunk ki külföldre, 1938-ban már csak 50.000 mé­termázsát, a múlt évben pedig a cukorbehoza­tal pengőértéke már kétszerese volt a kiviéi­nek. Most pedig azt olvasom Bárányossy mi­niszteri tanácsos úr nyilatkozatából, amelyet a Virradatban tett, — úgy látszik, ezzel akarja H közvéleményt megnyugtatni — hogy Bel­giumból 800 vágón, ISí émet orszagból pedig 1500 vágón cukrot fogunk behozni. Csodálatos, hogy ez az utóbbi tétel abból az országból jön, amelyről a zsidók azt állítják, hogy 80 mil­liónyi lakossága az éhhai állal küzd. Ebből vi­lágosan látszik, hogy .cukortermelésünk a tel­jes csőd előtt áll. Most pedig megjelent ez a hírhedt cukorrendolet, amelyről mindent el­mondhatunk, csaic azt nem, hogy igazságos és szociális. Igazán nem vagyok ellensége a jegy­rendszernek, csak sbhan valami logika is le­gyen, ebben azonban ezt egyáltalában nem ta­láljuk. Ez a rendelet az országot három osztályba osztotta he: vannak első-, másod-, és harmad­osztályú magyar állampolgárok. Az első osz­tályba tartozik a 300.000 emberből álló zsidó­ság, amely Pesten és környékén lakik. Ha ezek a zsidók egyáltalában nem kaptak volna cukorjegyet, akkor sem jöttek volna zavarba, mert mindegyiknek van annyi pénze, hogy reggelijét vagy uzsonnáját a kávéházban fo­gyassza él, vagy ha ebédre valami édes tész­tára vágyik, valamelyik közeli cukrászdából hozathatja. Ezek a zsidók semmiféle nehéz munkát nem végeznek, mégis ők kapnák a leg­magasabb adagot, a heti 24 dekát. Semmiféle indok nincs arra, hogy ezek a jóformán leg­könnyebb munkát végző osztályok az ország­elkényeztetett gyermekei legyenek. A második osztályba sorozták a vidéki vá­rosokban és falvakban lakó munkásokat és a vidéki városokban lakó tisztviselőket. Ez a tisztviselőtársadalomra nézve a legnagyobb igazságtalanság és kirívó ez azért, mert sokan ezek közül a vidéken lakó tisztviselők közül ide Budapestre járnak he a minisztériumokba és egyéb hivatalokba dolgozni, ugyanazt a munkát végzik, mint azok, akik budapesti la­kosok, mégis csak a felét vagy egyharmadát kapják annak a •cukormennyiségnek, mint amelyet azok kannak, akikkel egy asztal mel­lett dolgoznak. A legkirívóbb igazságtalanság azonban az, hogy a harmadik csoportban a 52*

Next

/
Thumbnails
Contents