Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-99
Az országgyűlés képviselőházának 9 bítják a különböző adókategóriák helyzetének könnyítésére. (Kabók Lajos: Az egymillión felüli jövedelemnél!) Alább sem rózsás a helyzet. (Kabók Lajos: Abból lehet! — ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Egymillió pengőn felüli jövedelemmel bíró adózó Magyar országon nines! A legnagyobb levegőbe való beszélés. — Egy hang a jobboldalon: Ez frázis!) Meg vagyok győződve arról, hogy a Háznak igazán komoly, a gazdasági kérdések lényegével tisztában levő tagjai osztani fogják azt a felfogásomat, hogy különösképpen most, armkor a nagy átváltás korát éljük a gazdasági életben, amikor új elemek kerülnek bele, mint szállásverők a gazdasági életbe, fokozottabban szükséges volna az egész magyar közgazdaság jövendője érdekében az adópolitika révén is hozzájárulni ahhoz, hogy alakulj an ki egy jobbmódú új középosztály, képződjék tőke ezen a réven, is ebben, az; országban, mert a tőke ellenségének azt a hangját, amelyet sokszor hallunk, a nemzet érdekében mi egyáltalában nem tudjuk a magunkévá tenni. (Ügy van! a baloldalon.) T. Ház! A javaslat intézkedései közül jelentősi a felfedező eskü. Nyilvánvaló módon azok a tapasztalások vezették a pénzügyig kormányt enneik az intézkedésnek a kezdeményezésére, amelyeket anás egyéb adóbevallások kontrollj ánál gyűjtöttek. T. Ház! Amikor a javaslat intézkedéseit így nagy vonásokban feldolgozom és azoknak lényegét ismertetem, vissza kívánok térni olyan általános kérdésiekhez, amelyeket okvetlenül meg kell beszélnünk. ^ Az adópolitika és a gazdasági politika egymással szoros összeköttetésben vannak, mivel viruló közgazdaság nélkül akármiyen kemény, gyilkos adópolitika sem tudja a maga céljait elérni. Amikor ezt a kérdést érintem, akkor főként azt a kérdést hozom ide. amelyet, úgy gondolom, állandóan napirenden kell tartani, beleidegzemi a magyar közvéleménybe: azt tudniillik, hogy mennyire közgazdaságellenes felfogás képviselői azok, akik egy egyoldalú gyáriparellenes politika hívei, úgy gondolván, hogy ezzel a nemzet érdekeit szolgálják. A mezőgazdaság érdekében már a múltban is minden bizonnyal sok történt, de még több fog történni a jövőben lés én egyáltalán nem osztom azt a véleményt, mintha itt helybentopogás történnék. A telepítési törvény, a kishaszonbérletefcre vonatkozó törvény és a legkisebb gazdasági munkabérekre vonatkozó törvény sfcb. mindmega'nnyi olyan lépés sok mással együtt, amelynek hatása nagyon gyorsam le lesz mérhető egyetemes magyar közgazdasági szempontból. (Rapcsányi László: Könnyűnek fog találtatni!) Ez felfogás dolga. Amikor azonban a mezőgazdaságnak az. lérdedékét ilyenformán valamennyien szívünkön viseljük, akkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy a mezőgazdaságban mindig lesznek olyan népfeleslegek, amelyeket másutt kell foglalkoztatni, mert különben a magyar föld elégtelensége folytán olyan viaskodás, olyan, háborúskodás törne .ki á földért, amilyet senki sem kívánhat, aki ennek ama 11 millió, későbben pedig — reméljük -— még több embernek a_ sorsát szívén viseli. Minden államban, amely az, a gr ár állapotból íkiilépve, az iparosodás útjára lép, az ipar a maga imrunkaerőtartalékét a mezőgazdasági munkíáisfeleslegből nyeri. Hogy ez így van ná9. ülése 19.W április 23-án, kedden. 271 lunk is, annak beszédes bizonyítéka' az a szinte csodálatos fejlődés, amelyet a magyair ipari foglalkoztatás a legutóbbi tíz évben felmutatott. De hiába is akarnók annafc iái ténynek jelentőségét csökkenteni, hogy míg 1932/33as években a magyar iparban mindössze 450.000— 500.000 munkás volt foglalkoztatva, addig ma ez a létszámi 900.000 ember fölött vtain. Ennek a két számnak szembeállítása olyan súlyos érv elsősorban a gyáripar mellett, amely ellen nagyon nehéz szofizmákkal hadakozni. Hiszen ugyanakkor csak szórványosan hallottuk azt, hogy a mezőgazdaságban 'munkáskézben hiány van. Ez, a többlet, amely a mezőgazdaságból elment, teljes mértékben fel tudott szívódni a kohászatban, a gyárakban, valamint a kézműiparban. Azzal a hittel szemben pedig, hogy a gyáripari munkásság, az ipari munkásság majd visszamegy a mezőgazdaságba s ott jól érzi magát, már rendelkezünk tapasztalattal. 1920 után amikor egy idegen állam megszálló csapatai kifosztottak bennünket szinte minden gyáripari javunkból és felszerelésünkből, éveken át siralmas ür támadt a magyar gazdasági életben és amint a vidékre kiment, oft nyomorgó, küzködő ipari munkások újra visszamehetteik a városokba, az alkalmat azonnal megragadták, amint ezt világosan mutatják az 1925— 1929. év fejleményei. Nem hihető, t. Ház, hogy az az ipari munkás, aki már másodszor került bele 1936—1938-tól kezdve máig a városok gyáraiba, vagy ipartelepeibe, úgy könnyű szerrel rá volna vehető arra, hogy elhagyja ismét azt a munkahelyet, amely az ő számára nyugodt, becsületes megélhetést nyújt. És szemben azokkal a beállításokkal, amelyeket talán célzatosan egy vagy más oldalról terjesztenek, meg kell állapítani, hogy a magyar ipari munkások keresete vitathatatlanul megnőtt a legutóbbi 10 év alatt nemcsak nominal, hanem reál értékében is. Az ipari munkásság bére vásárlóképesség szempontjából ma 25%-kai többet ér. mint. ezelőtt 10 évvel. Ott, ahol ilyen fejlődéssel állunk szemben, nem áll a munkásság érdekében az, hogy bármilyen csalogatással, vagy másképpen a vidékre visszatelepíttessék. A vidéken az ott megmaradt és hovatovább kis haszonbérlő birtokosság körébe kerülő friss elemek kínai fala fogadná ezeket a gyáripari munkásokat. Az ő boldogulásuk tehát csupán egyetlenegy módon biztosítható. Ügy, hogy a magyar ipar jövendője érdekében megteszünk mindent, hogy azt még magasabb fokra emeljük. Nekem nincsenek aggályaim abban az irányban, hogy ne tudnók ezt megtenni, hiszen a magyar ipar van olyan tanult, van olyan élelmes, van olyan képzett, hogy meg tudja állni normális időkben a versenyt más államokéval szemben, annál is inkább, mert ennek az iparnak az invesztíciója jórészben olyan modern, olyan új, hogy ez emeli versenyképességét. S ne feledjük, ez az ipar az egész magyar nemzeté. T. Ház! A magyar ipar mai helyzetével, annak legalább a' stabilizálásával összefügg szinte Magyarország egész társadalmi békéje. Ez a béke nagyon bizonytalan lábon állna abban a percben, ha ezt az ipart máról holnapra le kellene építeni, akár nyersanyaghiány, akár pedig más gazdaságpolitikai megfontolások miatt. Elég baj, hogy számolnunk kell azzal, hogy a magyar kormányzat nehéz helyzetbe fog kerülni akkor, ha a magyar ipar mai hatalmas háborús konjunktúrája 43*
