Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-96

216 Az országgyűlés képviselőházának i 50%-ig termelhet a gazda kalászos növényt, a másik 50% -át pedig félig kapás és ipari növények termesztésére, félig pedig takarmánynövények termesztésére használhatja csak fel, ezen a százalékhatáron belül természetesen minden egyes gazda tetszésébe van bízva, hogy milyen növényt termel. Egy lokális* példával igazolhatom a legjobban, hogy milyen szomorú a helyzet a magyarországi legelők és a talk ármány termesztésre felhasznált földek területe tekintetében. Nyíregyháza határa 46.000 hold. Ebből 37.000 hold szántóföld. Ennek 58%-a kalászos, 90%-ig búza- és rozsterméssel, 32%-a kapásnövény, 6%-a ipari növény és csupán 2% takarmány, illetőleg 2%-a legelőterület. Méltóztassék elképzelni, mit jelent az, hogy az ország egyik legnagyobb vármegyéjében, ahol talán a legősibb foglalkozás a szarvasmarhatenyésztés, a város szántóföldjének csak 2%-a van takar-' Hiánnyal bevetve, csak 2%-án kaszálható széna és egyéb takarmány. Amikor az ősi magyar forgót (kalászos — kapás — ugart) 50—60 évvel ezelőtt megváltoztatták és az ugar helyébe a takarmányt hozták, a gazda többet termelt, mint amikor ugari tartott, mert hiszen a takarmányt ingyen kapta, nem számítva, természetesen a vetőmagot és a reáfordított mezőgazdasági munkát. Amikor pedig a szokásos hármas forgót, a kalászos — kapás — foirgót négyes forgóra változtatták és ennek egynegyedreszében takarmányt termeltek, ennek a vége az lett, amint pontos kimutatások igazolták, hogy bár csökkent a két kalászos területe, mégis a takarmány termelése révén ugyanannyi lett a termésmennyiség, mint amennyi azelőtt termett, amikor a föld kétharinadrészét vetettek be kalászossal. Piukovich József igen t. képviselőtársam tegnap hosszú ideig igen érdekesen beszélt arról a legelőhiányról, amely állandó panasz tárgya. Örültem volna azonban, ha ezzel kapcsolatban rámutatott volna arra is, hogy végeredményben az ármentesítő társulatok túlságos szorgalma okozta talán azt, hogy a legelők idestova jóformán mindenütt kivesznek, mert a túlságos ármentesítő tevékenység eredménye az, hogy — kevesebb a páraképződés, kevesebb a felhőképződés és így kevesebb a csapadék — viszont a talajvíz szintje leszállt és így a föld es a termés sokkal nenezebben viseli el a szárazságot, mint azelőtt, amikor a talajvíz szintje közelebb volt a föld felszínéhez. Még egy nagyon fontos dologról keli beszélnem, — ami most meg is indult a kormányzat részéről — ez pedig az, hogy lehetővé kell tenni a kisemberek szövetkezésének, hogy olcsó abraktakarmányhoz jussanak. A helyzet ugyanis rendszerint az, hogy ősszel olcsó ugyan az abraktakarmány, tavasszal azonban felmegy az ára, már pedig ha egy nagyobb uradalom vagy egy módosabb gazda ie is tud kötni több vágón mennyiséget, a kisember nem tudja annak az árát egy összegben megfizetni, mert nincs aniiyi pénze és csak úgy tudja megvásárolni, ha a bevételeiből törleszti lassan az árát. Nagyon jónak és áldásosnak kell tehát mondanom a kormányzatnak azt az akcióját, hogy 13 pengő egynéhány fillérért adja a pogácsadara mázsáját a szar vasmarhatenyésztő gazdáknak, bár a pogácsadarának nemcsak az értéke, hanem a forgalmi ára is 20 pengőn felül van. Ezeket az akciókat ki kell szélesíteni és lehetővé kell tenni, hogy a szövetkezetben '. ülése 19W április U-én, csütörtökön. tömörült gazdák akár a gazdaszövetségek tagjai, akár a szarvasmarhatenyésztő egyesületek tagjai, ősszel leköthessenek egy bizonyos menynyiségű abraktakarmányt, amelynek kifizetéséért a szövetkezet jótállást vállal és azután annak arányában, ahogy leszállítják és átveszik az abrakmennyiséget, ugyanúgy fizessék meg. Hiszen az a kisember hiába adna az ő tehenének bármit, ha egyszer drága abrakkal kell azt a hat-nyolcliteres alaptejes tehenet tartani, akkor bármilyen drága takarmánnyal etetné is, ennél több tejet nem fog adni, mert ez a tehén sokkal nehezebben fogja hasznosítani azt a drága abrakot, mint a jó alaptejes tehenek. Tegyük tehát lehetővé olcsó abrakkal azt, hogy ha a kisember nem is tudja elérni, éppen az egyedek gyengesége, gyengébb fokozata miatt, amit a nagyobb uradalmak elérnek, de legalább kevesebbe kerüljön a tejtermékek előállítása. Ami a törvényjavaslatnak a törvényhatóságok szempontjából való bírálatát illeti, legyen szabad rámutatnom arra, hogy ezek az állattenyésztési alapok már régebben is szerepeltek és meg voltak a törvényhatóságokban. Nem tudom azonban elképzelni, hogy legyen olyan törvényhatóság, amely most, amikor új alapokra lesz fektetve az állattenyésztési alap, nagyobb tartalékkal rendelkezne és nagyobb erővel tudná ennek az alapnak lehetőségeit kihasználni, munkásságát megkezdeni, illetőleg ennek az alapnak rendeltetését fokozni. Nem tudom, nem volna-e helyes visszamenőleg megvizsgálni ' a törvényhatóságok állattenyésztési alapjait és elszámoltatni őket, mennyit fordítottak az apaállatok beszerzésére, az állattenyésztés fokozására. De ha ez nem is történik meg, akkor is teljesen új alapokra kell fektetni most már a törvényhatósági állattenyésztési alapot. Be kell vezetni azt a rendszert, hogy minden évben rendszeres költségvetést készítsenek az alapokra vonatkozólag, ezt a költségvetést azután a földmívelésügyi minisztériumnak mutatnák be és az átvizsgálás után hagyassék csak jóvá. Ha pedig végeredményben előáll az a helyzet, amit nem remélek, hogy ez az alap felszaporodik és nemcsak kiadásai, hanem megtakarításai is lennének ezeknek az alapoknak, akkor is már eleve szigorú elvként kellene kimondani, hogy az állattenyésztési alapba befolyó pénz semmi másra, mint állattenyésztési célokra fel nem használható. Építsenek ebből istállókat azokon a helyeken, ahol a törvényhatóságok költségére beszerzett apaállatoknak rendes elhelyezést is nyújtanának, vagy szereztessék be a megtakarított pénzből minél több tenyészüsző, ezeket a kisemberek között osszák szét, hogy ezzel is javítsuk a szarvasmarhák standardját. Nálunk a Nyírségben például az a szokás, hogy a községi apaállatokat kiadják az úgynevezett bokortanyákra és egy-egy gazda, aki hazafiasán gondolkozik és szeretne a köznek segíteni, vállalja ezeknek a tenyészállatoknak a gondozását és tartását. Merem állítani, hogy bár ő kapja meg az állatok jövedelmét, egyáltalán nincs haszna rajta, mert sokkal többe kerül annak az állatnak a gondozása, takarmányozása, tartása, mint amennyi használati díjat kap. A törvényjavaslat szerint a községek is arányosan, iHetőleg abból a szempontból elbírálva kapnak megfelelő segítséget, hogy mennyire hiányos náluk a tenyészapaállatállomány. Sajnos, vannak síró és pedig jól sírni tudó községek, amelyek azután bizonyos protekciót teremtenek maguknak a jól sír ni tu-