Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-95
Az országgyűlés képviselőházának hely szerint — csak meghatározott üzlethelyiségre adható. Egyébként az üzlethelyiség megjelölése és a rendelkezési jog igazolása nélkül az italmérési engedély iránti kérvény érdemi tárgyalás alá sem Vehető, mert az italmérési engedély kiadásánál a pénzügyi hatóságoknak nemcsak a személyi előfeltételek fennforgását kell vizsgálat tárgyává tenniök, hanem az üzlethelyiség fekvése, alkalmassága és berendezése tekintetében is meg kell, hogy ejtsék a szükséges vizsgálatot. Ami a t. képviselő úrnak azt a kívánságát illeti, hogy az italmérési engedélyek kérelmezésénél az üzlethelyiségek helyszínrajzát a pénzügyi hatóságok ne kívánják be, erre vonatkozólag megjegyzem, hogy a folyamodóknak az üzlethelyiség helyszínrajzát bemutatnio'k nem kell, mert az üzlethelyiség fekvéséről az italmérési engedély iránti kérvény elbírálásához szükséges tér- és alaprajzot az 1921:1 V. te., végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 8. §-a értelmében nem a kérelmező, hanem a helyszíni szemlét tartó pénzügyi közegek készítik el. A t. képviselő úr hivatkozott az anyaországhoz visszacsatolt felvidéki területen italmérési engedélyért folyamodók kérvényeinek hosszadalmas tárgyalására. Ebben a tekintetben különbséget kell tenni azok között, akiknek eddig is ivolt engedélyük s azok között, akik eddig más foglalkozást űztek és most először kérnek italmérési engedélyt. Azok ugyanis, akiknek a cseh megszállás alatti időben italmérési engedélyük volt, az italmérést jogfolytonossági alapon háborítatlanul tovább gyakorolhatják, mindaddig, amíg kérvényük jogerős elintézést nem nyer. Ezek szerint tehát csak azok a folyamodók vannak a t. képviselő úr által vázolt kétségtelenül nehéz helyzetben, akik eddig italméréssel^ nem foglalkoztak és bérelt üzlethelyiségre kérnek engedélyt. Az üzethelyiség előzetes megjelölésének követelménye alól való felmentéssel sem lehetne azonban ezeknek a folyamodóknak a helyzetén könnyíteni, mert az italmérési engedély iránti kérvényeknek kizárólag személyi szemjpontból ivaló elbírálása megbízhatósági kifogás vagy aggály esetén igen gyakran a belügyminiszter úr, a határsávba eső községekben pedig minden esetben a honvédelmi miniszter úr véleményének meghallgatása útján történik. Az engedélynek az üzlethelyiség figyelemhevétele nélküli odaítélésének tehát úgyszólván semmiféle gyakorlati jelentősége nem volna, mert ezek az engedélyesek az italmérést csak akkor kezdhetnék meg, amikor az utólagosan megjelölt üzlethelyiség az összes előírt követelmények szempontjából (középületek közelsége vagy közrendészeti kifogás esetén a belügy-, és ha a község a határsávhoz tartozik, a honvédelmi miniszter úrral egyetértőleg is) alkalmasnak találtatott. A t. képviselő úr által kívánt eljárás esetén tehát ugyanazt a kérvényt kétszer is le kellene tárgyalni, ami az eljárást csak meghosszabbítaná. Megjegyzem, hogy az italmérési engedélyért folyamodó felvidékiek kérvényei a vezetésem alatt álló minisztériumban mindig soronkívül tárgyaltatnak, hogy a t. képviselő úr által említett nehézségek lehetőleg kiküszöböl"j" AiW CPTl 'Pili Végül a t. képviselő úrnak a nagykorúvá lett íhadiárvák és férjihezment hadiözvegyek részére elsőbbségi igény biztosítása tárgyában előadott kívánságára vonatkozólag hivatkozom a hadirokkantak és <más hadigondozottak elláKÉPVTSELÖHÁZI NAPLÓ V. 95. ülése 1940 április B-án, szerdán. 177 tásáról szóló 1933: VII. te. 31. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, melynek értelmében a korlátlan ítalmérési engedélyeiket legalább óü%->ban Hadigondozottaknak, tehát járadékot élvező hadiarváumak és hadiözvegyeknek kell adományozni. Az ugyanezen te. b. $ (ÍJ bekezdésének f) és h) pontja értelmében az újból férjhezment Hadiözvegyek és nagykorúságukat elért h'adiarvak az ellátásra vonatkozó igényüket elveszítik, tehát hadigondozottaknak többé nem teiantnetök és így részükre a korlátlan italméresi engedélyeit kiadásánál elsőbbségi igény sem biztosítható. Ezzel kapcsolatban meg kell azonban jegyeznem, hogy a korlátlan ítalmérési engedélyek kiadása mindenkor az összes személyi és tárgyi viszonyok mérlegelésével történik, tehát absban az esetben, ha érdemes, rászoruló és egyéb szükséges előfeltételekkel is rendelkező nagykorúságát már elért hadiárva folyamodik ítalmérési engedélyért, kérelméneik elbírálása — hadiárva voltának figyelembe vételével — minden esetiben a legmesszebbmenő méltányosság szem előtt tartása mellett történik. Tisztelettel kérem a t. Képviselőiházat, hogy az interpellációra adott válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1940. évi március hó 19-én. Reményi-Schneller Lajos s. k., m. kir. pénzügyminiszter.« Elnök: Kérdem, méltóztatanak-e az írásban adott választ tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik a pénzügyminiszter úr válasza Gruber Lajos képviselő úr részére. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a .miniszteri választ felolvasni. (Vágó Pál: Halljuk! Halljuk! — Gr. Festetics Domonkos: Ajánlva elküldjük a Markába!) Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »A m. kir. pénzügyminiszternek a m. kir. f öldmíveílésügy i miniszterrel egyetértőleg adott válasza G ruher Lajos országgyűlési képviselőnek a tatai járási védett birtok felügyeleti hatóság furcsa személyi összetétele és törvénytelen intézkedései tárgyában előterjesztett interpellációjára. Az interpellációnak az igazságügyi tárcát érintő vonatkozásai szempontjából a választ az igazságügyminiszter úr az interpelláció előterjesztése alkalmával szóbelileg már megadta. Ezt a választ a földmiívelésügyi miniszter úrral egyetértve még kiegészítem a következőkkel: Az interpelláló képviselő úr előadásából azt lehetett kivenni, mintha Soós Ferencné és Soós Józsefné védett ingatlanai valamely védettségi korlátozás alá eső követelés behajtása érdekében árvereztett volna el. Ezzel szemben az időközben megfelelően tisztázott tényállás szerint a szóbanlevő esetben úgynevezett »kivett« követelés behajtásáról volt szó, vagyis olyan követelésről, amelyre a védettséggel kapcsolatos korlátozások egyáltalán nem vonatkoznak és amely követelés ennélfogva a védettség telekkönyvi feljegyzésére tekintet nélkül érvényesíthető. Az interpelláló képviselői úr további öszszeférhetetlen helyzetet és az érdekelt gazdaadósok szempontjából sérelmet lát abban, hogy a, tatai helyi bizottságnak elnöke az egyik helybeli pénzintézetnek az ügyésze, a bizottság egyik tagja pedig ugyanennek a pénzintézetnek igazgatója. Az interpelláló képviselő úr szerint ez a (helyzet ellentétben áll az 1.800/1936. I. M. számú rendelet 6. §. második bekezdésének összeférhetetlenséget mégállapító rendelkezéseivel. Téved az interpelláló képviselő úr akkor, 29