Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-91

Az országgyűlés képviselőházának 91. pedig eredményesen kell paríroznia az időjárás előre nem látható veszélyeit. A szokásosan félig végrehajtott intézkedések miatt, egy általam az előbb felvázolt és mint mondani szoktam, decentralizáltan centralizált értékesítési rend mellett, a termeléstől az értékesítésen át a bel- és külföldi fogyasztói igényeket szem előtt tartó, egységes terv hiányában, a legjobb szándék ellenére is, szokás szerint éppen a problémát okozó nehézség ad hoc megoldása lehetett csak eddig az eredmény. Ennek azonban súlyos konzekvenciái vannak, amelyeket a magyar agrártársadalom visel. Ez számszerűen kifejezve, azt hiszem, eddig 40—50 millió pengő közt volt ebben az évben. A magyar gazda mindig azt ad el, amit el kell adnia, rá van szorulva az eladásra. Készletgazdálkodásról, amely minden magángazdaságnak is alapvető tétele lenne, nálunk szó sincs. így azután mindent a jelenlegi rossz kukoricatermésre fogunk rá és nem beszélünk arról, hogy két évvel ezelőtt kukoricát adtunk el, amikor nálunk kukorica-felesleg soha sem volt még, hiszen Magyarország kukoricatermése mindig, még a legjobb esztendőkben is, 8—4 millió métermázsával a szükséglet alatt volt. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassanak megengedni, hogy nem minden, csak néhány általam tapasztalt tényt hozzak a t. Ház elé, nem panaszképpen^ csak mint megtörtént dolgokat. A múlt év őszén takarmányhiány következtében igen sok szarvasmarha került volrm eladásra.. Megfelelő szerződéseink annak idején természetesen nem lévén, — nem. is gondoltak arra, hogy milyen mértékben és milyen mennyiségben kerül ez eladásra — bárhol is piacot kellett találni ennek elhelyezésére. Másod- és harmadosztályú állatainkat eladtuk Olaszországnak, de ráfizetéssel, olyan áron, hogy az élő állatért valutárisan átszámítva, nem kaptunk többet, mint amenynyit borszükségleteink fedezését célzó nyersbőrbehozatalunkért fizettünk, egy állatra egy bőrt számítva. Az elmúlt év őszén ugyancsak piacra került igen sok hízott vagy félhízott sertés. Tudvalévő, hogy a budapesti piacot, amely áralakulásaival az egész ország áraira irányító hatással van, főképpen a sertéshús mennyisége irányítja. A hús £iZ cl termék, amelyet azonnal el kellene fogyasztani, amely nehezen tárolható, s amelyben a szalámigyárak és mások spekulációt igyekszenek kifejteni, ezzel szemhen a legkönnyebben tárolható a zsír, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mert bármikor eladható, mindig és mindenütt érték s belföldi tartalékainkra külföldi vonatkozásban is mindig találunk vevőt és piacot., Ilyenformán természetesnek kellett volna lennie annak a törekvésnek, hogy a legtöibb zsírt leadó sertéseinket vágjuk le idehaza. Ha a mélyen t. Házat érdekli ez a téma, bátor vagyak .meghosszabbítást kérni. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Mennyi meghosszabbítást kér a képviselő úir! Jurcsek Béla: Egy órát kérek. Elnök: Méltóztatnak-e a kért egy órai meghosszabbítást megadni? {Felkiáltások: Megadjuk!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Jurcsek Béla: Mélyen t. Ház! Egészen más eredményt kapunk akkor, ha egy körülbelül 70 százalék fehér árut leadó állatot vágunk le Budapesten s abbóL ennyi és ennyi lesz a zsír, a töibhi pedig (hús, mint akkor, ha -30—40 százalék fehérárut leadó, gyönge minőségű állatokat ütése 19 UÙ március 12-én, kedden. 03 vágunk le és itt az eladhatatlan húsmennyiségeket intervenciós vásárlások segítségével állami költségre, a Séh.-alap terhére igyekszünk tárolni, várva, hogy jön-e megfelelő vevő, — az idén véletlenül majdnem megfelelő jött—mert akkor alig van ráfizetés. Méltóztassék elgondolni, mi a. következménye annak, hogy ebben az esztendőben is a múlt évhez hasonlóan, igen magas súlyú és prílma minőségű sertéseket igyekeztünk hizlalni. Méltóztatnak tudni, ihogy 180 kilós — is őt volt idő, amikor 190 kilós — súlykategóriák voltak a kívánalmak. Aki evvel a kérdéssel foglalkozik, tudja, hogy 160 kilón felül milyen nehezen vesz fel a sertés: azon felül még normális időjárás mellett is, legalább dupla abrakra van szüksége e magas súly eléréséhez, nem is ibeszélve az idei katasztrofális esztendőről, amikor a hosszú hideg tél miatt. ingyen etettük az abrakot az állatokkal, úgyhogy az ábrakot valósággal kidobtuk, más állat elől etettük meg és nem tudtuk a növendékáliatok részére biztosítani. Ennek az volt az eredménye, hogy ősz óta Budapest és a vidék malacpecsenyét eszik, nem gondolva arra, hogy ennek az az ára, hogy jövőre nem fog disznót enni és nem gondolva arra, hogy voltak hetek, amikor a ferencvárosi sertésvágóhídon 15— 17.000 darab hasi (malac volt a belsőrészekkel együtt félredobva. így állt elő, mélyen t. Ház, annak az egymillió sertésnek a kiesése, amely a nemzeti vagyonnak alig pótolható hiánya. (Úgy van! Úgy van!) Ne méltóztassék azonban azt hinni, hogy nem volt helyes az a törekvés, hogy 180 kilós sertéseket hizlaljunk, mert például ez az elv a múlt esztendőben, amikor sok takarmányunk volt és kiviteli lehetőségeink szám szerint voltak megállapítva, nagyon helyesnek bizonyult; ha azonban nincsen semmiféle kapcsolat, vagy igen csekély a. kapcsolat a termelés és az értékesítés között, akkor nem lehet a bevált és az előző években megfelelőnek bizonyult módon értékesíteni, mert hiszen a termelés eredményei egészen más kívánalmakat állítanak fel. (Úgy van! Ügy van!) Az egykézben nem lévő árpolitika és termelési politika eredményeit igen nehéz lesz valahogyan helyrehozni, mert hiszen ha ft marhaárakat és a marhatenyésztést nézzük, látjuk, hogy a szarvasmarhanevelés ma csaknem luxus, már pedig a magyar gazdának igazán mindenre van pénze, csak luxusra nincs. Ma 40 filléres szopósborjúárak vannak, aminek az eredménye az, hogy sokhelyen a kisgazda agyonüti párnapos borjúját mert annak felneveléséhez minimálisan 300 liter tejre van szükség. Ez a 300 liter térj minden esetben megér 42 pengőt, az agyonütött borjú bőrének ára pedig még mindig 6—8 pengő, tehát egy 42 pengős tejárral és 6—8 pengős bőrátvétellel szembeállítva a 40 filléres vágóborjúárat, ha 60 kilogrammos súlyt veszek is számításba, a felnevelt borjúért 24 pengőt kap. Ennyit a kisgazda is ki tud számítani és a 26 pengős értékdifferenciát nem hajlandó magára vállalni csak azért, hogy Budapest közönsége talán több vagy jobb borjút kapjon. (Igaz! Ügy van!) Bőrhiányunk pótlására leginkább a szaláminak feldolgozott sertések nyúzásából eredő bőrt lehetett volna felhasználni. Természetesen ezt nem tesszük meg, sertéseinket forrázva tisztítjuk és a forrázás után nyert bőrrel áz olvasztókazánok alá rakunk tüzet. Ugyanakkor nagyon sokat hallunk a székesfővárosban a szegény néposztályok élelmezési nehézségeiről és úgy látszik, vagy nem nézik meg,