Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-91

Az országgyűlés képviselőházának 91. ülése 194.0 március 12-én, kedden. 91 delmének jelentékeny hányada is. Mindenki előtt nyilvánvaló, bogy az állatvásárok tartásának joga az egyes községek számára már magában olyan privilégium, amely egyébként is külön bevételeket biztosít. A lakosságnak különböző bevételi lehetőségeket nyújt, azonkívül az árakban való megfelelő tájékozódás miatt bizonyos könnyebb és megfelelőbb értékesítési lehetőségeket is biztosít, valamint egyéb haszonvételek is jelentkeznek, holott a helypénzekből befolyó bevétel tulajdonképpen nem kizárólag az illető község állattenyésztéséből folyik be, hanem az egész környék állattenyésztése járul hozzá ahhoz, hogy a helypénzekkel az illető község* vásárja jövedelmet biztosítson. En azt hiszem, hogy semmiféle igazságtalanság sem történnék és az állattenyésztési alapot nagy összegekkel tudnók segíteni akkor, ha azokat a bevételi összegeket, amelyek a helypénzekből erednek, az állattenyésztési alap részére biztosítanék. A szarvasmarhatenyésztésen túl a mezőgazdasággal foglalkozóknak még nagyobb számát érinti a sertéstenyésztés. E körül még fokozottabb kívánságok merülnek fel, mint a szarvasmarhatenyésztés körül. Hogy az egyén, a gazdálkodó szempontjából a bevételnél mit jelent az egy, két vagy három hízott disznó eladása, amiből az egész család ruházkodása és lábbeliszükséglete kerül ki, azt — azt hiszem — felesleges a t. Ház előtt bővebben fejtegetnem, mert hiszen köztudomású. Én ismerem a minisztériumnak segítő törekvéseit azokon a helyeken, ahol arra a legutóbbi időkben a legnagyobb szükség volt. Felette kívánatos volna azonban, —. mivel ez az állattenyésztési ág* olyan széles rétegeket érint — hogy ezeket a hiányokat orvoslandó az állattenyésztési alap a községeknek tenyészbikákkal való ellátásán túl a tenyészkanokkal való ellátást is feladatai közé iktassa. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, felesleges arra is rámutatnom, mit jelentene egy község köztenyészetében az, r ha évente kétszeri malacoztatással a köztenyészet nagyjában egyforma korú, egyforma nagyságú és egyforma minőségű süldőket nevelhetne és a köztenyészetben falkákat lehetne összeállítani, falkaszám lehetne értékesíteni, nem úgy, mint ma, amikor csak egykét egyforma minőségű darabot lehet összeszedni és így értékesíteni is csak olcsóbban lehet. Nem beszélek azután a védőoltások megkönnyítéséről, nem beszélek mindarról az előnyről, - amely ezáltal még a község köztenyészetére hárulna. Ennek azonban egyetlen és alapvető feltétele az, hogy megfelelő minőségű, de megfelelő számú kannal is legyen ellátva a köztenyészet, mert hiszen természetes, hogy a malacoztatást évente kétszerire szorítva le, sokkal több kanra van szükség. Igen fontos továbbá az is, és éppen ezzel a törvénnyel alaposan megoldható feladat, hogy az egyes vidékekre megfelelő tenyészállatok kerüljenek. Lehetetlennek tartom az Alföld egyes szikes vidékein és Hortobágy vidékén a yorkshire-tenyészet forszírozását, ugyanakkor idejétmúltnak látom Baranyában a magyar fajtáét. (Űfiy van! Üciy van! a jobboldalon.) Amennyire megfelelő minden állatfajta A maga helyén, annyira felesleges olyan helyeken támogatni bizonyos fajták tenyésztését, ahol azok jövedelmezősége előreláthatólag nehezebben biztosítható. Népi juhtenyésztésünk, sajnos, erősen viszszaesett, pedig ez előtt a tenyésztési ág előtt csaknem korlátlan lehetőségek vannak. Hiszen ha csak azt nézzük, hogy kit és mennyire tudunk ellátni ma a magyar juhtenyésztés gyapjúproduktumából és ha megnézzük, hogy hány einher jár rongyosan Magyarországon, akkor a magyar gyapjúnak nem a jelenlegi mennyiségére, nem is a kétszeresére, hanem az étvágy tízszeresére van szükség ebben az országban. (Ű.ay van! Ügy van! a jobboldalon.) Természetes, hogy a minőség javítása nem kevésbé fontos a mennyiség emelésénél. Vannak vidékek, amelyeknek legelőit kizárólag juhhal lehet hasznosítani és ezeket a legelőket, ahol most szarvasmarhákat koplaltatunk, nagyszerűen lehetne a juhtenyésztésbe beállítva jövedelmezőbbé tenni. Az állattenyésztés fejlesztésével sok kérdés van összefüggésben, így a legelőgazdálkodás javítása, a fehérje- és keményítőtakarmányféleségeink termelésének fejlesztése, talajunk tápanyaggazdálkodásámak kérdése, a tenyésztésbeli rizikónak védőoltásokkal való csökkentése mind szervesen kapcsolódnak ehhez a prohlémához. Mindezektől eltekintve, én most az állatbiztosítás kérdéséről szeretnék beszélni. T. Ház! Csak aki látta, hogy hosszú évek szorgalmas munkájával, mennyi beosztással és megtakaricassai tud egy zsellérember olyan helyzetbe kerülni, hogy magának egy tehenet vásárolhasson, amely tehén tulajdonáhan nemcsak a családjának élelmezése változik egészen át és javul meg

f hanem bevételi forrásai is megszaporodnak, mondom, csak az tudja azt, hogy mit jelent ez az egy tehén ennek a családnak. De még inkább látjuk ezt akkor, amikor az a család elemi csapás vagy véletlen < szerencsétlenség folytán elveszti ezt az állatját. Látjuk, hogy milyen borzasztó nehéz számára ennek pótlása, mennyi koplalással, mennyi r keserűséggel van összekötve a második tehén megszerzése.. Feltétlenül szükségét kell tehát éreznünk, hogy ennek a nagy rizikónak a mérséklését vagy lehető kikapcsolását biztosítsuk a kisember részére. A család boldogulásán túl nemcsak a kisbirtok Jövedelmezősége, hanem megtartása, is a legtöbbször az állattal való szerencsés, vagv "oeches írazdálkodás következménye. Az állatbiztosítás nálunk jelenleg igen szűik keretek között mozog. <mert igen drága, és főlesr esak az értéke« fenvésrállatok biztosíthatók, különösen ÍI közületfk néha a magánosok tulajdonáhan lévők is. A biztosított állatok számának szanorításáva.l a biztosítási díjtétel megfelelő csökkentését lehetne^ elérni. Kezdő lépésnek talán a már működő tejszövetkezetéken keresztül lehetne az állatbiztosítás kezdeti stádiumát megvalósítani . Azt hiszem ugyanis, hogy ha a megfelelően alacsonyra redukált biztosítási összegeket a 'havonta esedékes tejpénzibevételből levonva kellene az állattartó gazdának befizetníc, aikkor na orvon szívesen viselné ezt a csekély megterhelést, amely vállairól ilyen nagy rizikót venne le. Mélyen t. Ház! Az állattenyésztés azonban nem öncél és így ennek fejlesztése is csak mód arra, hogy a termelés eszközeinek javításával annak megfelelő színvonalra emelése révén na.""vobh jövedelmezőséget biztosithassunk a vele foglalkozók részére. Ha a magyar gazda talán őseitől örökölt atavisztikus büszkeséggel nézi saiát tenyésztésű állatait, de a Jövedelmezőséget nem találja meg az állattenyésztésben, vao-v éppen veszteségessé váljk számára, akkor az állatten vesztés niennyisésileg és minőségileg visszafejlődik, a gazdatársadalom elszegénvedi'kr a talaj megfelelő táplálékutánpótlást a ki-