Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-91
86 Az országgyűlés képviselőházának 91 nék arra, hogy az állattenyésztés színvonalát, s ilymódon a népies tenyésztését is emeljék. T. Ház! A javaslat intencióját teljes mértékben helyesnek tartom. Hiszen ha csak a javaslatról volna szó, örömmel meg is szavaznók, de nemcsak erről van szó, hanem arról is, amit az előadó úr záró szavaiban szintén nagyon helyesen mondott, hogy ez a javaslat csak egy mozaik azokból a megoldásokból, amelyekkel a magyar agrártermelést és főleg az állattenyésztést szolgálni kívánjuk. En ugy látom, hogy ez a kis mozaik fénylik, de a többi nagyon homályos, nagyon zavaros és ennek az az oka, hogy nincs egy szerves egészbe beépítve és nincs olyan szerves terv (Palló Imre: Kendszert!) az agrártermelés és az állattenyésztés fokozására, amely tényleges eredményekre vezetne. Ezért iratkoztam fel e kitűnő javaslat ellen, a kormányzattal szemben tanúsított bizalmatlanságom miatt. (Boér Ágoston: Csak erről van szó! — Papp József: Rendszerváltozást!) T. Ház! Meg kellett ezt indokolnom, hogy xnost világosan láthassa a t. Ház, milyen súlyos és komoly problémák vannak még itt. Elsősorban arról kívánok beszélni, ami a javaslattal közvetlenül kapcsolatos, éspedig arról, hogy nem elegendő az apaállatok kiválasztása és a községek számára vagy a népies tenyészet számára való juttatása, hanem ugyanilyen fontos a tenyészállatok törzskönyvezése is. Ezen a téren, sajnos, azt kell megállapítanom, hogy a hivatalos adatok szerint mindössze 40—50.000 darab tenyészanyágnak alkalmas tehén van törzskönyvezve és ennek csak egy negyedrésze, tehát 10.000 van a népies tenyészetben. Hozzátehetjük még azt, hogy ez a helyzet főleg Somogy, Baranya, Tolna megyében, az ott már magas színvonalon lévő állattenyésztésig területeken adódik és, hogy kizárólag az Alföldön, Cegléden, Orosházán, Hódmezővásárhelyen egy-egy sporadikus helyen vannak még ilyen törzskönyvezési rendszerek, de az egész Alföldön és a Dunántúl jórészén is a népies tenyészet kiesik a rendszeres és szerves törzskönyvezésből. Nekem tehát az a felfogásom, hogy ha egy ilyen javaslatot idehozunk az országgyűlés elé, amely tényleg azt a célt szolgálja, amelyet szolgálnia kell, akkor nagyon helyesen járunk el, de az a meggyőződésem, hogy a másik irányban ugyanígy kellene előkészíteni és támogatni ezt a dolgot, mégpedig olyan módon, mint ahogyan azt hiszem, a javaslat tervezője is ilyen irányban már töhbízben megnyilatkozott a szakkörök előtt. Nem szabad a községekre és a gazdatársadalomra minden szervezés és irányítás nélkül rábízni ezt a kezdeményezést. Ez egy kardinális gazdaságpolitikai tévedés, amelyre fel kell hívnom a figyelmet. Ma az a helyzet, hogy bárki jelenikőzhetik törzskönyvezésre, sőt, az évi könyvelési díjat, 12 pengőt tehenenként meg is kapja, de nincs meg a kezdeményezés, nincs_ meg a szerves keret és ennek az a vége, amiről beszéltem, hogy az állománynak csak negyedrésze van ilyen módon nyilvántartva és nem is fejlődik ez a dolog olyan ütemben, mint ahogyan fejlődnie kellene. Az lenne tehát aï én felfogásom, is, amit — azt hiszem, jól vagyok informálva — maga a javaslat tervezője is javasolt és helyeselt, hogy nyilván az volna a helyes, ha a községek jó részében, talán a 4000 községnek egynegyedében egyenesen előírnák, utasítást adnának arra, hogy ott meg kell alakítani a törzskönyvezési egységeket, mondjuk ötvenes egységekben, ahogyan azt a javasütese 19 W március 12-én, kedden, lat tervezője egy alkalommal mondotta. Ily módon megindulna ez a folyamat és ebben az ezer községben egy-egy ötvenes törzskönyvezési egységgel egy-két év leforgása alatt akár 50,000 tehenet lehetne bevonni a törzskönyve zésbe a népies tenyészetből is. T. Ház! Ezek azok a kérdések, amelyeket itt meg kell említenünk, különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy e hiány okaként és a törzskönyvezés bevezetéséneik akadályaként fel kell említenünk azt a talán néhány százezer pengő költségét, amely most akadályozza ennek a nagy horderejű intézkedésnek megléte lét. En tehát azt hiszem, hogy az az üt, amelyen egy-két év óta haladt az osztály vezetője, hogy tudniillik minél többet áldozzunk erre a kérdésre, helyes és én ezt csak még jobban aláhúzni kívánom. (Zaj a szélsöbaloldalon ) Igenis még több pénzt kell erre a célra szentelni, mert ez az agrártársadalom, elsősorban a ' parasztság életszínvonalának emelkedését jelenti. T. Ház! A javaslatról amelyet a magam részerői is helyeslek, csak ennyit kívánok mon dani. Ugyanakkor azonban meg kell állal ita nom, hogy az állattenyésztés terén rendkívül sok tennivaló van és rendkívül sok hibát is látok. Legyen szabad érről is szólnom. Elsősor bat azt kell megemlítenem, hogy Magyarországon a mezőgazdaságban, első helyen a nagybirtokon, az állattartás és állattenyésztés nagyon egyenlőtlenül, minden kontroll és felülvizsgálat nélkül folyik. (Ügy vau! Ügy van! a sSelsobaloldalon.) Legyen szabad egy pár ada tot szintén az ü'mge. számtartási vizsgálataiból felolvasnom. Az 1932r-I935. évek átlagába.i itt vannak az ő hivatalos kimutatásaik, a? Omge. adatai és arról számolnak be ezek a ki mutatások, hogy a Dunántúl olyan nagybirtokon, amely számtartási vizsgálatra is jelentkezett, tehát mondjuk művelt, intelligens vezetés alatt áll, a szarvasmarhaállomány sznV, katasztrális hold gazdaságilag művelt területre számítva, minimálisan 5 darab és maximálisan 31-4 darab volt. Az átlag 13 volt, tehát nem a 31*4, hanem az alacsonyabb szám felé tolódott. Az Alföldön ezek a számok 3*6 és 166, északon 41 és 16. A sertéstenyésztés és tartá» terén ezek a számok még nagyobb eltérést mutatnak. Volt olyan nagybirtok, ahol a sertés létszám 0*7 darab volt, másutt pedig 25'4 darai) Ugyanígy van az Alföldön és az északi része ken. Összevetve az egészet, a számosállat tar tás terén a minimális létszám volt a nagybirtokokon a Dunántúl 5'0, a maximális pedig 568. Tizenegyszeres eltérés van tehát a két birtok között. Vagy például az Alföldön volt 5-2 és 25'8, északon 7'0 és 34'8, tehát itt is ötszörös eltérések tapasztalhatók. Ha arra gondolok, hogy az állatállománynyal szorosan összefügg a trágyatermelésen keresztül a szántóföldi művelés színvonala is, . akkor ebből meg lehet állapítani, hogy a nagybirtokok jó részén rendkívül alacsony színvonalú extenzív termelés folyik. Kérdem tehát: nem volna-e kormányzati feladat az, ha azt a néhányszáz vagy ezer nagybirtokot — ennyi mindössze a nagybirtokok száma — külön kezelés alá vennék és megvizsgálnák, melyik birtok milyen színvonalon gazdálkodik 1 ? Olaszországban elképzelhetetlen volna, hogy egyes birtokok és ezzel a nemzeti vagyonnak óriási részei a termelésből kiessenek vagy azokon a gazdálkodás olyan alacsony szinten folyjék, amilyen nem engedhető meg Magyarországon sem. Kérdem: miért nem intézkednek, . miért
