Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-66

Az, országgyűlés képviselőházának 66. ban, október 5-én azonban a háztulajdonos 11 évi ottlakás és bérfizetés után kilakoltatta őket a lakásból, zuhogó esőben kitétette az udvarra mind a kilenc gyermekkel együtt. Hozzá kell tennem azt is, hogy miért történt ez. Azért, mert a mi lakbérleti szabályaink nem szociálisak, tele vannak formalitásokkal. Ahhoz, hogy valaki védekezni tudjon a bíróság előtt, egy lakásfelmondási ügyben, legalább is ügyvédnek, vagy jogtudósnak kell lennie, márpedig- ezeknek a sokgyermekes családapáknak, családanyáknak nincs pénzük arra, hogy ügyvédet tudjanak fogadni és ügyvéddel tudják magukat megvédelmezni a formalitásokkal szemben. Ez a szerencsétlen család pedig tisztára formalitások miatt került kilakoltatásra. Tizenegy éven keresztül fizettek ugyanis bórt. Az utolsó hónapokban is szerettek volna bért fizetni, de a háztulajdonos visszautasította, nem fogadta el a kellő időben felajánlott pénzt. A család azt hitte, hogy eleget tett a kötelességének, az ügy rendben van, mert elfelejtette, vagy nem tudta, hogy ilyenkor a pénzösszeget bírói letétbe kell helyezni. Ennélfogva a bíróság a fennálló szabályok értelmében lakbérnemfizetés okából a felmondás érvényességét kénytelen volt megállapítani és meghozni ítéletét. Az ügy átkerült ezután a lakásügyek végrehajtásának lebonyolításával megbízott miniszteri biztos úrhoz, aki meghozta határozatát 1939 szeptember 15-én oly értelemben, hogy a végrehajtást 1939 szeptember 30-áig felfüggeszti. A belügyminiszter úr itt válaszában azt állította, hogy a lakásügyi miniszteri biztosnak módja van, sőt kötelessége is megakadályozni az antiszociális kilakoltatásokat. A belügyminiszter úr azonban e tekintetben gyökeres tévedésben van, mert a lakásügyek miniszteri biztosának ilyen hatásköre nem volt és jelenleg sincs. Amint én már az ő beszéde alatt közbeszólás formájában is megjegyeztem, csupán arra van joga, hogy bizonyos ideig: a végrehajtásokat prolongálhatja, amint ez itt meg is történt, mindössze azonban csak 15 napra. A 15 nap letelt és ez alatt az idő alatt ez a kilencgyermekes család igyekezett elhelyezkedni. Kérvényt kérvény után adott be és többek között még a belügyminisztériumot is megkereste kérvényével és közölte, hogy fizetni, akarta a lakbért, de nem helyezte azt letétbe és ezért kilakoltatták abból a lakásból, ahol 11 éyig lakott. Itt van a kezemben a belügyminisztérium határozata, amely szeptember hó 26-án ezt mondja (olvassa): »Tudomásul közlöm, hogy városi lakást kérelmező beadványát érdemi megvizsgálás és elintézés céljából Pestszenterzsébet megyei város polgármesterének küldöttem meg«. Ez volt szeptember 26-án. Elismerem, hogy ez is szabályszerű elintézési mód a belügyminisztérium részéről, azonban, hogy nem szociálisan kezelik az ilyen ügyeket, erre bizonyíték az, hogy ugyanerre a belügyminiszteri határozatra, amelyben az van, hogy a kérvényt elintézés végett szeptember hó 26-án leküldik Pestszenterzsébet megyei város polgármesterének, október 5-én a következő vezettetett rá: »A mai napon kilakoltattam. X.Y. bírósági végrehajtó«. Amint láthatjuk tehát, a belügyminiszter úr tévedésben van a lakásügyi miniszteri biztos hatásköre tekintetében. De nincsenek is meg azok a szociális intézkedések, amelyeket a miniszter úr megígért. (Wirth Károly: A harc az egyke ellen!) Ugyanis az október 18-án elhangzott válasz óta ez a szerencsétlen család igyekezett elhelyezkedni. Volt ott Pestszenterülése 1939'• december 13-án, szerdán. 40 zsebet megyei városban egy nagyon derék ezredes, Jakabffy Márton, aki meglátta ezt a családot, amely — leteszem itt a Ház asztalára az erről szóló fényképet — kinn a zubogó esőben tanyázik tizenegyedmagával. Ebben az ezredesben, aki annakidején a harctéren járt, a szociális érzés feltámadt és egy főmérnök barátjával, nemkülönben az egyik laptudósítóval sorbajárta az összes helyekét, perifériákat, nyomortanyákat. Amint említettem, 146 helyre kopogtattak be a kilencgyermekes család érdekében, minden eredmény nélkül. Amikor megjelent az erről szóló közlemény és fénykép az egyik délutáni lapban, ezt a közleményt olvasta egy derék magyar asszony, aki azt mondotta: ha nekem nincs is lakásom» amelyet felajánlhatnék, de van a házamban egy tágas, széles nagy pincém és felajánlom azt a kilencgyermekes család részére. Ez meg is történt, s a kilencgyermekes család bevonult abba a pincébe, amiről leteszem a Ház asztalára a második fényképet. Ezen a fényképen csak kilenc családtag van együtt, mert tizenegyet nagyon nehezen lehet egy napon összegyűjteni. A család elhelyezkedett abban a pincelakásban és a mai napig is ott lakik. Mi történt azonban közben? Az történt, hogy a szabályok értelmében az adóhivatalnak be kellett jelenteni, hogy abba a pincébe beköltözött valaki és a kiszállott adóhivatali tisztviselő bejelentette: már pedig vegye tudomásul a háztulajdonos, hogy évi adóját 10055 pengővel emelni fogják azért, mert abba a pincébe be

T költözött az a család. Idéztem az előbb a belügyminiszter úr válaszát egy interpelláció kapcsán. Legyen szabad most idéznem a pénzügyminiszter úrnak a Ház október 13-i ülésén tartott expozéját, amelyben idevonatkozólag a következőket mondja (olvassa): »A házak adóztatásánál megkülönböztetést kívánok tenni aszerint, hogy mennyi gyermek lakik a házban, mert nagyon rossz gyakorlat kezdődött: kezdték nem szeretni a gyermeket. Ha valaki nem szereti a gyermeket, akkor adjon ide az államnak valamit«. Ebből azt következtethetné az ember, hogy intézkedés történt olyan irányban, hogy azok a háztulajdonosok, akik befogadják a sokgyermekes családanyákat, valami kedvezményben részesülnek, de nem következteti az ember ebből a miniszteri válaszból azt, hogy aki befogadja bérfizetés nélkül a pincéjébe a 11 tagii családot, arra az adóhivatal 100 pengővel több adót vessen ki, mint amennyit a háztulajdonos addig fizetett. Mi azt kérjük az igen t. kormánytól, kérjük elsősorban a távollevő belügyminiszter úrtól, a távollevő pénzügyminiszter úrtól és a távollevő igazság ügy miniszter úrtól, hogy hallgassák meg ezeknek a szerencsétlen sokgyermekes családanyáknak a kérelmét, hallgassák meg ezek panaszait és ne tekintsék a római jog rideg szellemében készült lakbérleti szabályainkat olyanoknak, mint amelyekhez nem lehet hozzányúlni. Mi kérjük a minisztériumtól elsősorban azt, hogy a lakbérleti szabályrendeletét tisztítsa meg a formalizmusoktól és aki utólag, legalább a bíróság előtt akarja teljesíteni lakbérfizetési: kötelezettségét, annál ezt vegyék olybá, mintha kellő időben fizetett volna, pé lakoltassák ki ezért azt a családot. Megengedem, vannak családok, amelyek visszaélnek azzal, ha valahová beköltöznek, elismerjük^ hogy vannak ilyen esetek, amikor nem fizetik a lakbért. Ez igaz, így van. Dó legalább (ott; ahol megvan a bérfizetési szándék, ahol -nem 8*