Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-82
"Az országgyűlés képviselőházának ügyeket megyei bíróságok intézték. Ez is gyűjtötte a gyújtóanyagok az elkeseredést a lelkekben, éppúgy, mint az az előbb vázolt körülmény is., hogy voltak, akik sem az úrbéri rendezés, sem az örökváltság, sem a telepítés során nem .jutottak földhöz s így apáról-fiúra élték a nincstelenek szomorú, reménytelen életét, mialatt csak gyűlt és gyűlt lelkükben az elkeseredés. A 80-as évek végén, főleg Amerika termelésének fellendülése következtében, a mezőgazdasági termeivények értékesítése terén mind erősebbé és erősebbé vált a verseny. Ennek következtében nálunk is felbukkant a jelszó: minél olcsóbban kell termelni, hogy versenyképesek lehessünk! Ez a mindenáron való olcsóbb termelés megint csak azt hozta magával, hogy a munkabéreket ezekben az időkben a lehető legalacsonyabban tartották és az egyes munkaadók — amennyire csak lehetett — ki is használták a munkások szervezetlenségét, elesettségét és egyes területetken való túlzsúfoltságát. így érkeztünk el az 1891. esztendőhöz, amikor is a földmívelésügyi minisztérium elsőízben kapcsolódott bele a munkáskérdések komolyabb megfogásába. Elrendelte a munkáskataszter felállítását. Ennek eredményeként — mint az előbb is mondtam — megállapítást nyert^ hogy a Dunántúl nagy területein munkáshiány, az Alföld nagy területein pedig, főleg a Duna-Tisza közén és az Alföld délkeleti részén, munkásfeleslegek vannak. Természetes, hogy ez a különböző helyeken kötött munkabérszerződésekben is erősen kifejezésre jutott és egyik oka volt a lehetetlen munkabérek kialakulásának. A földmívelésügyi minisztérium éveken keresztül csak tanulmányozta^ a kérdést. Sajnos, ennek súlyos következményei lettek! A tanulmányozás közben ugyanis a szociáldemokratapárt Budapestre 1897 január 31-től február 2-ig egy földmívesmunkás-kongresszust hívott egybe. Ezen a mezőgazdasági munkabérkérdést is tárgyalták és a kongresszus azt kívánta, hogy a mezőgazdasági munkások is ugyanolyan módon megállapított béreket kapjanak, mint az ipari munkások, vagyis olyan követelményeket állított fel, amelyeket a mezőgazdaság a termelés akkori állapotában semmiképpen sem tudott honorálni. A imiunkások azonban a Népszava és főleg az aradi Közjólét című szociáldemokrata lap izgatásai következtében eléggé fel lévén izgatva, a kérdéses munkabérekhez, illetve a kongresszus határozatához feltétlenül ragaszkodtak. Ez váltotta iki alapjábanvéve az 1897. évi földmívesiSEtrájbot. Ezzel a sztrájkkal fordulóponthoz érkeztünk. A Magyar Tudományos Akadémia közgazdasági szakosztálya, illetve nemzetgazdasági és statisztikai bizottsága dr. Gaál Jenő volt országgyűlési képviselőt küldte ki a véres sztrájkok okainak tanulmányozására. Elfelejtettem ugyanis elmondani, hogy Békéscsabán, Orosházán és egyéb helyeken e sztrájkok alkalmával véres zendülések törtek ki, amelyek nagyon szomorúan, több halálesettel és sebesüléssel végződtek. Orosházán például a fehér munkászászló elvétele miatt tört ki lázadás, Békéscsabán pedig megverték a főszolgabírót és így katonaságnak kellett közbelépnie. Más ilyen szomorú esetek is voltaik. (Kabók Lajos: Volt ott egyéb is!) Méltóztassék meggyőződve lenni, képviselő úr, hogy tudom, mi minden volt, méltóztassék azonbau '. ülése 1940 február 13-án, kedden. 495 rám bízni, hogy mit mondok el abból, amit tudok. (Kabók Lajos: Azt elhiszem!) Visszatérve Gaál Jenő küldetésére, utalok arra, hogy Gaál Jenő, akinek az volt a feladata, hogy tárgyilagosan megállapítsa a sztrájk okait, a következő okokat hozta fel. A sztrájk oka először is a szociáldemokrata izgatás, amelynek során éveken keresztül (Kabók Lajos: A nyomorúság nem izgat? — Zaj jobbfelől. —; Elnök csenget. — Jandl Lajos: A Marx-féle Verelendungs-theorie!) a nyomorúság kihasználásával és előtérbeállításáyal felizgatták a szegény embereket, a nélkül azonban, hogy valami megoldást tudtak volna mutatni azoknak a szegény embereknek, akiket odaállítottak a puskák csöve elé régi módszer szerint. (Incze Antal: Nem kell védeni az állítólag megtagadott multat! — Kabók Laios: Nem tagadtunk meg semmit! — Jandl Lajos: Neon tagadták iinegl Jó, hogy tudjuk!) Az okok közül felhozta Gaál Jenő azt is, hpgy sokan voltak olyanok, akiknek a munkáskérdéseík intézésébe valami úton-módon beleszólásuk volt, akik azonban nem tudtaik a múlttól elszakadni, nem értették meg az idők jelét, nem tudták megérteni, hogy különösen a katonaviselt munkás már nem elégszik meg régi rongyaival, a durva bánásmóddal, mert hiszen a katonaságnál mindenkivel szemben egyforma bánásmódot tapasztalt és így megismerte a maga értékét, megismerte az ő emberi méltóságát és a maga nemzeti értékét is. Az ilyen munkással tegeződve és lekicsinyléssel nem lehetett bánni a nélkül, hogy ez az ő lelkében nyomot ne hagyott volna. Ezeknek a rétegeknek, ezeknek a közegeknek ilyenirányú elfogultsága, a munkásokkal való ilyen bánásimóid! volt tehát a másik oika a sztrájk kitörésének. További ok, hogy a mezőgeadaság (helyzete — amint azt előbb említettem — a 80-as évek végétől kezdve romlott. Természetes, hogy ez magával hozta az olcsóbb termelésre való törekvést. Ezek a mozgalmak a sztrájkok is, Fejér megyét kivéve, az Alföldön zajlottak le. Az Alföld különleges termelési viszonyai, amelyek a sokszor kiszámíthatatlan időjárástól, az éghajlattól függnek, erősen befolyásolták azt, hogy a termelésben sohasem volt biztos a gazda, ennek következtében sohasem tudta, meddig mehet el a munkabérek tekintetében. Hiszen itt van az aratás kérdése: ha a termés rosszabb, akkor — ugyanolyan munkateljesítmény mellett — a munkás bére bizony jóval kevesebb, mert a gazda jövedelme is kevesebb. A következő ok az volt, hogy 1890 körül azok a védőgát-építések, amelyek az Alföldön a folyók szabályozásával kapcsolatosan folytak és amelyeknél az Alföld munkásságának nagy része igen jó és hosszú időn keresztül, éveken keresztül tartó munkát kapott, befejezéshez jutottak és így a munkások a munkaalkalmaktól hirtelen elestek. Okok voltak még a feles és harmados kukoricaföldek — kis kérdésnek látszik, mégis nagyjelentőségű — úgynevezett robotja, vagy az uzsora ingyennapszám. Akik ugyanis kukoricaföldet kaptak harmadába vagy felesbe, azoknak a béren kívül bizonyos szolgálmányokat, teljesítményeket kellett még végezniök. Ilyenek voltak: 1—3 forint holdanként, azután csirkék, lib*ak, zsákok adása, ingyen szántás, ingyen napszám hordás és cséplés idején. Ezeket a megszorult kubikosok honosították meg. Gaál Jettiő írja könyvében, hogy amikor megkérdezték a földbirtokosokat, miért ragasz 74*
