Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-81

470 Az országgyűlés képviselőházának 81. ülése 19 U0 február 9-én j pénteken. óhaj áll fenn, hogy addig csak semmit sem változtatni, mert hátha megmarad minden a régiben. Ügylátszik, még vannak emberek, akik el tudják képzelni, hogy — bárhogyan végződjék is a most folyó óriási küzdelem, amelyben két világnézet csap össze — ^gazda­sági életünket vissza fogjuk tudni állítani arra a régi, rozsdás, liberális sínre, amelyen a. háború előtt haladt. (Taps a szélsőbaloldalon. — Horváth Géza: Csalódni fognak!) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Gesztelyi Nagy László ! Elnök: Gesztelyi Nagy László képviselő urat illeti a szó. Gesztelyi Nagy László: T. Ház! Ezekből a padsorokból örömmel és jóleső érzéssel kívá­nom megállapítani, hogy ezt a nagyfontosságú szociális javaslatot a Ház minden oldala rokonszenvvel fogadta. Az ellenzéki padsorok­ban is alig egy-ketten voltak, akik nem fogad­ták el a javaslatot, pedig ez többszázezer 'mezőgazdasági munkás sorsán van hivatva segíteni. Ez a törvényjavaslat azt célozza, hogy az állandóan változó és hullámzó mező­gazdasági • munkabérek helyett egy lehetőleg állandó színvonalat tudjon léte^teH, e^w?,-^ úgy, hogy ne a kereslet és a kínálat szabja meg a munkabért, mint a múltban, amikor ott. ahol nagyabb volt a kínálat, a munkabér egé­szen alacsony volt, ahol pedig kisebb voix a kínálat, ott soha nem képzelt nagy mértékben emelkedett. Ez a javaslat egy általános szín­vonalat kíván statuálni, amely alá a munka­bérek leihetőleig nem lógnak csökkenni. T. Ház! Előfordult például a múlt eszten­dőben az, hogy Kecskeméten és a homoki vi­dékeken, ahol szőlőt és gyümölcsöt termelnek, 8—10—12 pengős munkabérek is voltak. (Wirth Károly: Naponta?) Naponta. Tizenhá­rom pengő is volt. Ennek ellenére is előfor­dult, hogy mindig voltak a piacon álldogáló emberek, akik az inségmunkákra számítva, még e munkabérek mellett sem voltak hajlan­dók munkába állni, úgyhogy például Kecske­mét város polgármestere plakátokon figyel­meztette a munkásokat arra, hogy aki ilyen munkabérek mellett nem megy munkára, az ne számítson arra, hogy a télen bármilyen in­ségmunk álhoz is hozzájuthasson. T. Ház! Előttem szólott képviselőtársam érdekes fejtegetéseivel nem kívánok foglal; kőzni, csak egy-két pontra kívánok rátérni. Ö ugyanis azt mondotta, félni lehet attól, hogy a kormány egyik tagjának, jelesen a földmí­velésügyi miniszter úrnak eme törvény javas­latát a végrehajtás r során a belügyminiszter úr meg fogja kontrázni. Nem szabad olyant feltételezni a kormány egyik tagjáról, hogy a kormány másik tagjának a törvényjavaslatá­ból lett törvény végrehajtását bármilyen aka­dályokkal is elgáncsolni igyekeznék. A másik, amire válaszolni kívánok, képviselőtársamnak az az állítása, hogy ennek az országmak kivi­tele osak úgy van, hogy a koplalóművészek nívóján vannak az emberek és a szájuktól visszük ki az élelmiszert. Tessék csak elkép­zelni, ha például ebben a pillanatban megállna a sertéskivitel csak egy hónapra és megállna a szar vasmarhakivitel csak két Ihónapra, mi­lyen óriási felzúdulás volna éppen a kisembe­rek részéről, mert esnék az állatok ára és ezek a kisem'beirek maguk követelnék azt, hogy igenis, minél előbb induljon meg ezeknek a cikkeknek a kivitele. (Kovarcz Emil: Nem azt mondom, hogy ne vigyenek ki. hanem hogy többet termeljünk!) T. Ház! A múltban az inségmunka nagyon lerontotta a munkások munkateljesítményét. Kétségkívül igaz az, hogy az alacsony inseg­munkabér azt eredményezte, hogy a munká­sok hozzászoktak az immel-ámmal való mun­kához, aminek maguk a munkások a maguk gyűlésén, vagy a kamarákban a munkásgyű­Léseken nem egyszer kifejezést is adiak és ma­guk a munkások voltak azon, hogy az inseg­munkát a jövőben fenntartani nem lelhet. Egy­pár évvel ezelőtt én könyvet írtam erről a kér­désről s ebben több évre visszamenőleg kimu­tattam azt, hogy mennyit költöttünk el éven; kint inségmunkákra. Evente 10—12—15 millió pengőt is elköltöttünk, (Jfailo imre: Elveszett milliók!) amely összegekből vajmi kevés ko­moiy létesítmény történt ebben az országban. Egyszer megírtam azt is, hogy ha csak hat­nyolc esztendeig ezt az évi 10—12 millió pen­gőt például a Duna-Tisza-csatorna megépíté­sére koncentráltuk volna, akkor ma ezekből a most sehol nem látszó összegekűől legalább egy 'hatalmas létesítmény volna ebben az or­szágban. (Ugy van! Ügy van! a jobb- és a bal­oldalon. — jfalló Imre: Mindig későn veszik észre!) T. Ház! Ha az ember egy városban, vagy [községben jár és nemcsak^ a főutcákon,_ hanem a mellékutcákon is szétnéz, még ma is meg­állapíthatja, hogy ha összeírnák azokat a szükséges és elvégzendő közmunkákat, ame­lyeknek szüksége egy-egy községben vagy vá­rosban vízlevezetés, utcadomborítás, járda­építés stb. címén előáll, igen értékes létesít­ményeket lehetne teremteni. Ma már az ínség­munka nincs meg, de az ennek helyébe lépő vármegyei közjóléti szövetkezet útján nagyon sóik. elhanyagolt községnek^ és városnak adhat­nánk rendes és csábító képet. • T. Ház! A Duna-Tiszaközi Mezőagazdasági Kamara területére esik a mezőgazdasági mun­kások legnagyobb része. Csongrád, Csanád, Dél-Pest megye azok a vármegyék, amelyek­ben a munkások a legnagyobb számban van­nak. Amikor módomban van részint a Kamara imunkásszakosiztályában, részint pedig az egyes városok munkásgyűlésein részt venni, nagy örömmel, büszkén és boldogan állapítom meg, hogy ezek között az egyszerű, alig egy­pár eleani iskolát végzett munkások között olyan értelmes, higgadt, bölcs emberek van­nak, olyan komoly felszólalásokat lehet tőlük hallani, hogy az ember sokszor neon tudja, honnan vették azt a gyönyörű természetes észt, hogy ilyen bölcsen tudnak nyilatkozni a ma­guk kérdéseiről. (Rapcsányi László: Ez a ma­gyar őserő! — Bodor Márton: Veleszületett!) Tudom, hogy ez a magyar nép veleszületett tulajdonsága. En csak megmondom, hogy ami­kor a maga nyomorúságáról beszél ez a nép, akkor is meg tudja tartani a mértéket, hig­gadt és nyugodt a tárgyalási modora. Fel is fojgiok itt említeni egy nevet. A Kamara mun­kásszakosztályának elnöke Asztalos, János egy­szerű kétkezi munkás. Ha az ember az ő faj­tájáról szóló felszólalásait hallja és figyelem­iméi kíséri, örömmel látja azt az éleslátást, azt abölcseséget ; amely ennek a kisembernek aj­káról állandóan megnyilatkozik. Ha áttekintjük a múlt század 90­es éveiben lefolyt munkászavargásiokat, amelyekről Ta­kács Imre földmívelésügyi miniszteri titkár gyönyörű, szebbnél-szebb könyveket írt, akkor

Next

/
Thumbnails
Contents