Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-80

454: Az országgyűlés képviselőházának 80; találnunk a módozatát annak, hogy ez az áldott magyar föld le ne csússzék ebiben a gyilkos világversenyiben a lehetetlenülésnek az útján. Ebben a tekintetben is nagy előrehaladást látunk az utóbbi időkben, amidőn az akaratunktól teljesen független értékesítési politikánkuloz kívánja a kormányzat hozzásimítani termelési politikánkat és amidőn kormányzati irányítással kívánja a mezőgazdasági termelést a fogyasztó külföldi piacok igényeihez átállítani. Ezzel egyrészt értékesítésünk állandósítását, másrészt a mezőgazdaság jövedelmezését és ezzel kapcsolatban a mezőgazdasági munkásság munkaalkalmainak szaporítását tudja biztosítani. Fokoznunk kell mezőgazdasági termelésünket és különösem miinőségii és takarmány termeilésünket. Mert hiszen tudjuk, tapasztaltuk, hogy válságok idején egyedül a minőségi terményeinket tudtuk mindenkor jól értékesíteni és állattenyésztésünk értékéből tudtuk r ellensúlyozni a más termények állandó értékcsökkenését. E tekintetben tehát nélkülözhetetlen az államhatalom irányítása, de nélkülözhetetlen az államhatalom támogatása is, mert csak a jövedelem fokozása és állandósítása mellett leszünk képesek a jövőben ezeknek a szociális javaslatoknak a kihatásait elbírni, és csak így fogja a magyar polgárság, különösen pedig a mezőgazdasági polgárság, elviselni azokat a terheket, amelyeknek súlya alatt ma már úgyszólván roskadozik és csak így tudunk a mezőgazdasági munkásság részére a jövőben is munkaalkalmakat biztosítani. A másik lehetőség a mezőgazdasági munkásság téli kényszerpihenésének produktív munkára való átállítására, a nagy gyáripar decentralizálása és a mezőgazdasági iparnak vidékre való kitelepítése, (Ügy van! Ügy van!) amire már az előttem szólott t. képviselőtársaim is rámutattak, de rámutattam más törvényjavaslatok tárgyalása alkalmával igen sokszor magam is. Mert hiszen vannak olyan ipari vállalkozások, amelyek nincsenek helyhez kötve, amelyek az ország bármelyik részében nyugodtan megépülhetnek, nem szükséges hozzá természeti adottság, hogy természeti hajtóerők mellé telepedjenek le. A kormánynak tehát kötelessége volna, hogy ha egyes iparvállalatok új telepengedélyt kérnek vállalat felállítására, kötelezze őket arra, hogy a vidék valamelyik nagyoib'b gócpontjában telepedjenek le. De adja meg nekik mindazokat az adókedvezményeket, amelyeket meglévő törvényeink biztosítanak, de adja meg ezenkívül a fuvámkedvezményt is, hogy ne jussanak hátrányosabb helyzetbe a nyersanyagok oda&zállításánál és a készáruknak a fogyasztóÍ

nacra való szállításánál, mint azok a vállaatotk, amelyek a fővároisban, vagy a főváros környékén telepedtok le. Bizonyos fokú könnyebbedést már a közeljövőben fogunk tapasztalni a mezőgazdasági munkapiacon az általános védkötelezettség beállításával. Mert hiszen tudjuk, líogy a katonai kötelezettség révén, amely két esztendőre szól, jelentékeny tömegű fiatalmunkást vonunk el évről-évre a mezőgazdasági munkapiactól. De ennek még egy másik hatalmas, nagy jelentősége is van : fegyelemre fogjuk szoktatni a katonaság révén a munkásságot, a munka megbecsülésére tanítjuk és már ez is egy mélységes orvosság lesz abból a célból, hogy ezeket a bajokat elháríthassuk, amelyekre az előbb voltaim, bátor rámutatni, ami a munka indokolatlan a'bbanhagyásában nyilvánul meg. * ülése 1940 február 8-án, csütörtököm Szabad legyen még egy olyan kérdés megfontolására feihívrpom a mélyen tisztelt földmivelésügyi miniszter úr figyelmét, amely nézetem szerint egyes vidékeken, különösen u nagy határterületekkel rendelkező alföldi varosokban és községkben, igen jelentős mértékben javítaná úgy a mezőgazdasági munkásság, valamint a munkaadók helyzetét. A telepítési törvény végrehajtása rendjén elsősorban arra kellene törekedni, hogy a nagy határterülettel rendelkező alföldi városokban és községekben egymástól nagyobb távolságra munkástelepeket létesítsünk, ahol a munkások nagy tömegben letelepülnének, kis hajlékokat építenének maguknak és így e telep körül 15— 20 ezer katasztrális holdon könnyen meg tudnák közelíteni munkahelyüket. Ma ugyanis az a helyzet, hogy például nálunk Hódmezővásárhelyen, egy elhibázott rendelkezés következtében, 1921-ben a város belterületének folytatásában osztották ki a házhelyeket nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági munkásoknak is. Ha már most figyelembe vesszük, hogy Hódmezővásárhely határterülete keleti irányban Orosháza és Makó felé 43 kilométer távolságra nyúlik, a többi részeken pedig 10^-25 kilométer távolságra fekszik a határ a város belterületétől, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a mezőgazdasági munkásság nem szívesen megy ki ilyen nagy távolságokra, hiszen óriási munka- és erőveszteség mind a munkaadó, mind a munkás számára, hogy 20—25—30 kilométer távolságról kell ki- és befuvarozni a munkást. Ez az oka annak, hogy néha még a legnagyobb munkaidőben is nagy csoportokban álldogálnak Hódmezővásárhely piacterén a munkanélküli munkások, nem azért, mintha nem szeretnének dolgozni, hanem mert egy-két napi napszámosmunkára nem szívesen mennek ki a városból 20—25 kilométer távolságra. Pedig az alföldi magyar munkásság nagyon szeret dolgozni, ha megadják számára az alkalmat, (ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Hogy mennyire .fontos lenne az ilyen települések létesítése, példa erre éppen Hódmezővásárhely, ahol a várostól 22 kilométer távolságra épült 25 esztendővel ezelőtt Vásárhelykutas település, ahol néhány kisgazda házhelyekké osztotta fel a vasút mellett lévő kisebb birtokát és ott ma egy egész virágzó falusaerü munkástelep van. Lakossága kizárólag munkásokból áll, akik állandóan, még télen is munkát kapnak nap-nap után e telep körül 10—12 kilométeres körzetben. Ott azután nincs is baj a munkásokkal soha, ott minden munkás már szép kis házat épített magának, vásároltak egypár hold földet is és itt hiába izgatnak, mert az izgatás egyáltalán nem érinti őket, mert dolgozni akarnak és dolgoznak is állandóan. Ebiben a kis településben ma már van két templom, gyógyszertár, két orvos, állatorvos, közigazgatási kirendeltség, vannak üzletek és a. Hangya most létesített egy 250 munkást 4—5 hónapig foglalkoztató szárítóteliepet, amely tavasszal székfűvirágot szárít, Ősszel pedig a Makóról áthozott hagymát szárítja. (Ügy van! Ügy van!) De miután itt igen sok gyümölcsös is vlan, késő ősszel szilvaaszalásra is fogják használni a telepet. Ezen a 132.000 kat. holdas határterületen nekünk még legalább három ilyen telepre volna szükségünk (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) s ha ez létesülhetne, biztos vagyok benne, a munkanélküliség, illetve a mezőgazdasági munkásság helyzete teljes mértékben orvoslást nyerne. De orvoslást