Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-78

37Ó Az országgyűlés képviselőházának Kérem válaszom tudomásul vételét. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és baloldalon s a kö­zépen.) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a választ tudomásul venni? (Igen!) A Ház a vá­laszt tudomásul veszi. (Meskó Zoltán: Más kér­dés nincs? Ügy látszik, magyar ügy nincs! Fo­gadatlan prókátor! — Zaj.) Következik Forster György képviselő úr in­terpellációja a vallás- és közoktatásügyi, a bel­ügy- és a pénzügyminiszter urakhoz. ilérem a jegyző urat szíveskedjék az interpel­láció szövegét letol vásni. Spák Iván jegyző (olvassa): »Interpelláció a vallás- és közoktatásügyi, a belügy- és a pénzügyminiszter urakhoz: Van-e tudomása a miniszter uraknak arról a sok, nagy és jogos panaszról, amely a pár­bérfizetés mai renüszere mellett fennáll? Tudják-e, hogy milyen visszásságok, mi­lyen különféle kivetési és behajtási módszerek állanak fent ma és hogy milyen sok súrlódást és nyugtalanságot okoz ez a falun? Hajlandó-e a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter úr a 49.765/1924. sz. körirat, illetve a belügyminiszter úr a 129.283/1924. és 105.283/1925. sz. rendeletek alapján elrendelt ideiglenes ren­dezést véglegesen és törvényesen rendezni? — Förster György s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Forster György: T. Ház! A falu társadal­mának egy mérhetetlen nagy panaszát teszem szóvá akkor, amikor a párbérszolgáltatás miatt, illetőleg a párbérszolgáltatás mai rend­szere ügyében interpellálom meg a vallás- és közoktatásügyi, a belügy- és pénzügyminiszter urakat. Elöljáróban legyen szabad megemlítenem azt, hogy csak katolikus szempontból foglalko­zom a kérdéssel, bár biztos tudomásom van arról, (hogy a többi testvéregyházaknál is igen sok a panasz és igen jelentékeny a megváltoz­tatásra irányuló törekvés, éppen úgy, ahogyan azt gesztelyi Nagy László igen t. képviselő­társam'hatalmas munkájában és abban az óriá­si adatgyűjtésben megállapítja, amelyre azon­ban részletesen kitérni, sajnos, az idő rövidsége miatt nem tudok. Katolikus szempontból, t. Ház, az a helyzet, hogy a világháborút megelőzőleg, sőt, azt kö­vetőleg is volt egy évszázados jogszokás, ame­lyet azután á háború és a kommün után a kor szellemének hatása alatt néhány rendelet­tel ideiglenesen rendezni akart a kormány. A rendeleteket 1924-ben adták ki. a gyakorlatban azonban nem úgy sikerült a rendezés, mint az .eredeti elgondolás volt, nem is ment mindenütt keresztül, s ahol megtörtént, sok-sok község­ben, nagyon különféle helyzeteket teremtett, megnyugvást talán seihol sem hozott, de annál több nyugtalanságot és elégedetlenséget, amiért is én most ennek az interpellációmnak a keretében végleges és törvényes rendezést sürgetek. A római katolikus papság és kántortaní­tók megélhetését a Canonica visitatio-kban le­fektetett elvek szerint, részben a házaspárok által fizetendő párhér biztosítja. Ez ma is a jogalapja a hívek fizetési kötelezettségének, «mi vitathatatlan, miután a Canonica visita­tiok úgy az egyházi, mint a világi hatóságok által teljeshitelűeknek elismert közokiratok. Az elv ezekben kezdettől fogva az volt, hogy minden a paróehiához tartozó házaspár egyformán, egy bizonyos mennyiségű gabonát, 78. ütése 194-0 január 31-én, szerdán. — bort, baromfit, zsírt, füstölthúst, stb. — tar­tozik fizetni a javadalmasok részére azért, hogy megélhetésük — az egyéb jövedelmeikkel együtt — biztosítva legyen. Hogy nem biztosítja azt mégsem minde­nütt, arra részletesen nem térek ki, csupán utalok az úgynevezett Kongrua-törvényre, amely elrendeli, hogy minden lelkész minimá­lis járandósága, — valorizálva — 2176 pengő legyen s ha ez nincsen meg, ki kell azt egé­szíteni az úgynevezett Kongrua-alapból. Ehhez az alaphoz az állam 13/32, a vallási alap 12/32, s az egyházi ma|giyjavadalmasok 7/32 részben já­rulnak hozzá és az 1937-es években ez az egész alap Csonkamagyarországra vonatkoztatva 1.036.000 pengőt tett ki, s amely alap szükség­lete a nagymagyarországi visszatért területek visszacsatolása folytán lényegesen, körülbelül 2 millióval meggyarapodott. Ez a kongrua-alap a lelkészek minimális megélhetési járandóságának biztosítására szol­gál, mint látjuk, törvényes intézkedések alap­ján, a legszegényebb községek és a legszegé­nyebb paróchiák érdekében, a fő, illetve a legfőbb biztosíték azonban, a párbér csupán rendeletekkel van szabályozva. Természeténél fogva a párbér személyi teher és mint iizt egy kitűnő egyházjogászunk megállapította, az ál­talános jogi felfogás ma az, hogy a párbér keletkezésekor, aminek eredete történetileg kimutathatóan a XIII. századig nyúlik vissza, ingatlanhoz kötött dologig teher volt, s csak később, a hitegység megszűnése és a jobbágy­sági birtokolási viszonyok megváltozása után változott személyi teherré. Ennek pedig az a gyakorlati következménye, hogy ha egy ingat­lan tulajdona, — ami à helybenlakáson kívül a paróehiához való tartozandóságot igazolja — egy más vallású tulajdonába megy át, az új birtokos azért fizetni nem tartozik. Ennek viszont manapság, amikor a pár­! érszolgáltatás ideiglenes rendezése érdekében kiadott 49.765/924. sz. V. K. M. körirat értel­mében a párbérnek is az állami törzsadó alá­non való teljesítését^ akarják keresztül erősza­kolni, az a súlyos és abszurdumig menő kö­vetkezménye lehet, hogy olyan esetben, ami­kor egy ingatlan földbirtok, amelynek adó­alapja például egyenlő a többi községbeli ka­tolikus hívek adóalapjával s ennélfogva an­nak tulajdonosa az egész készpénzre átszámí­tott párbér összegének a felét fizet, — ami sok esetben 30—40—50 százalékig is felmegy — egy más vallású birtokos tulajdonába megy át, akko*r a visszamaradó szegényebb kisbirtokos hívekre az eddiginek kétszeres összege, két­szeres terhe esik, ami igen sok esetben 160— 200 százalékig is terjed. A kötelesség teljesítése régebben, a világ­háborút megelőző években,, amíg a Canonica Visitatio-k szerinti természetbeni szolgáltatás állt fenn, általában simán ment, a világhábo­rút követő esztendőkben azonban a súlyosb­bodó közterhek és a falut járó agitátorok iz­gatásainak hatása alatt állandó nyugtalanság tárgyát képezik. Odafajult a helyzet, hogy vagy nem akarták fizetni a hívok és. saját megélhetése érdekében szükségszerű behajtás ódiuma a javadalmasra hárult, vagy olyan rosszminőségü természetbeni szolgáltatást kaptak, hogy az szinte lealázóvá vált á pap és a kántor részére. Az ebből származó sok panasz hatása alatt, hogy az ideiglenes rendezést megkísérelje, 1924-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter i

Next

/
Thumbnails
Contents