Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-78

364 Az országgyűlés képviselőházának munkásságot igen nagy tapintattal és megértő szeretettel nemcsak gazdasági téren, hanem szellemi, lelki és erkölcsi téren is felemeljük. (Éljenzés és taps a .jobboldalon.) T. Ház! Abban a reményben, hogy a törvényjavaslat által biztosítani kívánt jobb megélhetés hozzá fog járulni a mezőgazdasági munkásság lelki és szellemi megerősödéséhez is és azért, mert a javaslat rendelkezéseit helyeseknek és célravezetőknek tartom, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot sokan üdvözlika , Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Szabó Gyula! Elnök: Szabó Gyula képviselő urat illeti a szó. Szabó Gyula: T. Ház! Erdey Ferenc »Parasztok« című művéből vett idézettel kezdem hozzászólásomat (olvassa): »Aki egyszer paraszt zsellérből városi munkássá emelkedett az soha többet vissza nem kívánkozik a falujába, még ha nagyobb nyugalmat is Ígérne az elhagyott föld.« (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Azért választottam ezt az idézetet hozzászólásom jeligéjéül, mert ebből a szempontból kívánnék a törvényjavaslathoz, hozzászólni és azt örömmel köszönteni. Szerintem, ha ez a törvényjavaslat még késett vojna. akkor a falu elnéptelenedése, nemcsak létszámbeli, hanem minőségbeli elnéptelenedése szempontjából is nemzeti katasztrófához közeledtünk volna. -(Ügy van! a jobboldalon) T. Ház! Szociális szempontból nézem a kérdést. Nem vagyok mezőgazdasági munkavállaló vagv munkaadó és nem vagyok ipari , munkavállaló vagy munkaadó. Elfogulatlan vagyok tehát, de ismerem a falu életét, ismerem a városi, az iparosmunkás életét is. Mint szociálpolitikus kívánnék a kérdéshez hozzászólni és néhány vázlatot, gondolatot a kérdés fontosságáról elmondani. A munka etikája kívánta már ennek a törvényjavaslatnak a benyújtását, mert hogyan kéüzeljünk el tisztességes, önmagáért való. becsületes emberi munkát, ha a munkás a munkabér egyezkedés szempontjából az egyoldalú kínálat f és kereslet fegyverével szemben mondhatnám, eddig védtelenül áll? A munka magasabb etikájához tartozik, hogy a munkavállalás és. a bér kérdésében bizonyos egyezkedés folyjék és mindazok, akik a mezőgazdaság* rentabilitását vagy a mezőgazdasági munkák zavartalanságát féltik ettől a törvényjavaslattól, nevezetesen a törvényjavaslatnak a^ mezőgazdasági munkásokra, a munkavállalókra vonatkozó órabérmegállapításától, azok tévednek és azoknak bátor vagyok megemlíteni, hogy legfeljebb csak átmeneti nehézséget, közelebbről megjelölve, átmeneti kényelmetlenséget jelent majd a szociális goudozottság iij viszonyába való átlépés, mert később maguk ( fogják érezni és tapasztalni, hogy a, törvényes védelem árnyékában munkát vállaló _ munkás a neki fizetett tisztességes bérért bizonyosan tisztességes munkát is fog adni. A szociális gondoskodás lényege az, hogy megállapít egy bérminimumot, amelyért a munkavállalónak egy bizonyos munkaminimumot kell dolgoznia. De ugyancsak a szociális munkabérmegállapítás lényegéhez és természetéhez tartozik az is, hogy ez a megállapítás nemhogy kizárná, hanem elősegíti ugyanannak a munkavállalónak több és jobb munkáját, mert hiszen a szociális alap, a szociális^ munkabérminimum legfeljebb csak az emberi lét mi78. ülése 19W január 31-én, szerdán. nimális alapjaihoz segíti hozzá és ha valaki jobban akar élni, nyilvánvalóan többet kell keresnie, többet keresni pedig a mostani törvényjavaslatban rögzített bérminimum mellett csak akkor lehet, ha többet is termel, többet dolgozik. Ez fi szociális gondozásnak, bérmegállapításnak tulajdonképpen az alapja és ezért van erre szükség olymértékben, hogy talán mondhatnám, már el is késtünk vele, mégpedig azért, mert hiszen a faluból az elit, a vállalkozószellemű réteg távozott el. Ha ezt a réteget idejében a faluhoz, a földhöz, állatjához tudtuk volna kötni, nem kalandozott volna, el a városba szerencsét próbálni, hanem mint értékesebb, mozgékonyabb elem. földjénél és állatjánál maradhatott volna és bizonyára befolyásolta volna az olyan sokat hangoztatott és kívánt, várt mezőgazdasági többtermelést. Mi a magántulajdoni rend elvi alapján állunk, egyet azonban mindenkivel szemben nyíltan és bátran le kell szögeznünk, hogy ez a magántulajdoni rend és ez a tőkegazdálkodás nemzeti és korszerű szociális szempontból a szükséges mértékben minden körülmények között korlátozásokra szorul. (Ügy van! jobbfelől.) Ez nem nóvum, ez nem egy hajánál fogva előráncigált valami, hanem korszerű szellemben való minimális korlátozása annak, amit úgy hívnak, hogy szabad termelés vagy szaibad vállalkozás. Mélyen t. Ház! E bevezető gondolatok után rá szeretnék mutatni arra, hogy a falu elnéptelenedésének megakadályozásában milyen rendkívül fontos szerepe lesz ennek a törvényjavaslatnak. Méltóztatnak tudni, hogy rövid tíz esztendő alatt az ország lakosságának foglalkozás szerinti aránya lényegesen megváltozott, mert az Összlakosságnak egykor 56'7 százalékát kitevő, mezőgazdaságból élő lakosság száma alig tíz esztendő alatt 50'8 százalékra, tehát 5 százalékkal csökkent azokban az időkben, amikor iparfejlesztésről, az ipar egyetemleges növekedéséről nem beszélhettünk. (Ügy van! jobbfelől.) Ez azt jelenti, hogy az ország összlakosságának 5 százaléka az elmúlt _ tíz esztendő alatt a földhözkötöttségből, mondjuk, a földhözkötött proletársorból az iparhoz nem kötött proletársorba került, mert hiszen az iparosodás az összlakosságnak ezt az 5 százalékát nem vette fel, de ha felvette, akkor sem vehette fel a minősített, jól fizetett és az emberi létszínvonalat elérő munkások közé, hanem — amint egyik igen t. közbeszóló képviselőtársam mondotta — ez a réteg az eddigi színvonal alá süllyedt. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Ez a törvényjavaslat nagyon helyesen és jogosan ezt igyekszik megakadályozni. Ha egy másik számadatot nézünk mes»- és részletesebb megfigyelés tárgyává tesszük a kérdést, akkor azt mondhatnám, katasztrofális számok bontakoznak ki előttünk. Ha a vándorlási statisztikát nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy ugyanezekben az években a Dunántúl vesztesége a vándorlás következtében az összlakosság 4.9%-a, azaz 127.000 emberrel lett kevesebb az összlakosság. Ugyanekkor az Alföldön, amelyhez Budapest városa is tartozik, a gyarapodás földrajzi táj szerint 98.000 főt tesz ki, ami 7.7%-nak felel meg. Nyilvánvaló, hogy a Dunántúl el nem látott szapora munkaerőfeleslege, mezőgazdasági zsellérje és munkavállalója nem az Alföld falvaiba húzódott át, hanem a városokba és elsősorban a fővárosba. (Üay van! Űpv van! jobbfelől.) Nem kívánok a fővárosi statisztikával előhozakodni, de meg kell említenem, hogy a legutóbbi kimutatás is azt igazolja, hogy Budapesten nem a természetes szaporodás adatai jelentik a fő-