Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-78

Az országgyűlés képviselőházának 78. ülése 1940 január 31-én, szerdán. 361 mezőgazdasági gyárakban dolgozó munkásokat éppen olyan elbírálás alá venni, mint az ipari üzemek munkásait s éppen olyan fizetést, éppen olyan órabért kellene nekik is adni, mint az ipari üzemek munkásainak és munkabérüket is éppen úgy fixírozni kellene. Ennek nincsen semmi akadálya, mert hiszen meg lehet állapítani, hogy mennyit keres az a gyár és mennyi a rizikója. Igen t. Ház! Fontos és kényes kérdések ezek, amelyek mind megoldásra várnak s amelyeket nem szabályoz a törvényjavaslat. Ha azonban egyszer már gondolt a kormány ezekre a szegény, nyomorult, elesett emberekre, akkor kérdem, miért nem lehet ezt a kérdést gyökeresen megoldani úgy, hogy a jövőben ne legyen panasza annak a szegény, nyomorult munkásnak. így ugyanis továbibra is bizalmatlanok lesznek, megint csak nem kapják meg azt a fix szabályozást, amelyet várnak, tovább tart az elégedetlenség és tovább kell nekik, talán 15—20 évig is várniok, amíg újra a Ház asztalára kerül velük kapcsolatban egy törvényjavaslat. Ha már egyszer idehozta a kormány ezt a törvényjavaslatot, — ami elismerésreméltó, szép dolog volt — akkor kérdem, miért nem gyökeresen oldja meg ezt a kérdést, úgy, hogy a munkás mindén időben és minden körülmények között biztosan tudja, hogy mennyit kereshet. Bizalmatlansággal nézek az egész dolog elé azért, mert közvetlen tapasztalásból tudom, hogy a végrehajtó szervek mit csinálnak és hogyan viselkednek a munkással szemben. Itt csak az segítene, ha a közigaizgatást teljesen átszerveznék, vagy ha a 'belügyminiszter úr szigorú intézkedéssel nyomást gyakorolna a közigazgatásra, hogy a közigazgatási hatóságok ne a földbirtokos kénye-kedve szerint bánjanak a mezőgazdasági munkavállalókkal, hanem úgy, ahogyan lelkiismeretük parancsolja nekik és ahogy megérdemlik azok a munkasok, hogy tehát a főbíró ne a földbirtokos főbírája legyen, hanem a nép főbírája és teljesítse hivatását. Ma ugyanis a legtöbb esetben, sajnos, azt kell tapasztalni, — és talán maga a kormányzat is tudja ezt — hogy a közigazgatási szervek inkább a földbirtokosokkal vannak szoros kapcsolatban, mint a munkásokkal. Megtörtént például, hogy amikor egy szegény munkás panaszra ment a főbíróhoz, az ő földesura és munkaadója ellen, akkor be sem engedték a főbíró hivatalába, hanem a főbíró tón keresztül kiabálta ki neki. hogy ügyét hogyan intézi el. Mivel közigazgatásunk ilyen, ezért semmi körülmények között sem tudom a javaslatot elfogadni. Arra kérem a miniszter urat, hogy a. kért lényeges módosításokkal javítson a me-; zőgazdasági "munkásság helyzetén. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Kovách Gyula jegyző: Meixner Emil! Elnök: Meixner Emil képviselő urat illeti a szó. Meixner Emil: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Négv^ hónappal ezelőtt, amidőn a Ház a gazdasági munkavállalók özvegyeinek járadékban való részesítéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta, a javaslathoz hozzászólva többen kifejezést adtunk annak a kívánságunknak, hogy a kormányzat rövidesen újabb szociális vonatkozású törvényjavaslatokat terjesszen az országgyűlés elé. Szükségesnek tartottam es tartom ezeket a szociális vonatkozású törvényeket nemcsak azért, mert ezekkel a

t termelés rendjét és nyugodt menetét biztosítjuk és széles néprétegek felemelésével magát az egész országot is erősítjük, (Helyeslés.) hanem azért is, mert ezekkel váltjuk valóra programmunkat, az igazi keresztény, nemzeti, fajvédő magyar politikát. (Helyeslés és tam a jobboldalon és a középen.) örömmel kell megállapítanom, hogy kívánságunk teljesült, mert a kormányzat mindig újabb és újabb szociális vonatkozású javaslatokat terjeszt a Ház elé. Ilyen szociális vonatkozású törvényjavaslat volt a mezőgazdasági munkavállalók özvegyeinek járadékot biztosító törvényjavaslaton kívül a kishaszonbérleti, a földbirtokpolitikai törvényjavaslat és ilyen a onost tárgyalás alatt levő, a legkisebb gazdasági munkabérek megállapítását biztosító törvényjavaslat is. A széles néprétegek és különösen a munkásrétegek általános jólétének, életszínvonalának emelése nemcsak magának a munkásságnak érdeke, hanem szerény nézetem szerint érdeke az egész országnak is, (Ügy van! Úgy van!) mert hiszen ha szociális helyzetük javul, ezzel emelkedik fogyasztóképességük, vásárlóképességük és ennek a belföldi piacot élénkítő, az ország gazdasági életét fellendítő, előmozdító hatása kétségtelen. (Helyeslés.) Nem szabad azonban ezt a kérdést tisztán csak anyagi szempontból értékelni, (vitéz Patacsi Dénes: Nagyon helyes!) A munkást mindenkor munkatársunknak, embertársunknak kell tekinteni, aki nemcsak méltó az, ő bérére, hanem méltó a kultúrára, annak jótéteményeire, a lelki és szellemi felemelkedésre is, amire a lehetőséget neki azáltal, hogy szociális helyzetét javítjuk, szintén meg kell adni. (Élénk helyeslés.) Jogalkotásunk a múltban nem szívesen foglalkozott a mezőgazdasági munkabérek törvényes szabályozásának kérdésével. A liberalisztikus szabadverseny elvi alapján állva úgy az 1898:11. te, mint a további mezőgazdasági munkástörvények és az 1907. évi XLV. te., a gazdasági cselédtörvény is ezen az állásponton van és azt mondja, hogy »a szerződési feltételeket a felek szabad egyezkedéssel állapítják meg.« A.z 1898:IL te. miniszteri indokolásában pedig ezt olvassuk (olvassa): »Mivel a munkabér hivatalos megállapít ásat úgy a magyar mezőgazdasági viszonyok, mint a munkásmozgalom szempontjából a legszerencsétlenebb eszköznek kell tekintenem, e javaslatban téliesen ^tartózkodtam a munkabér hivatalos hatósági úton való tételes megállapítása tekintetében bármilyen intézkedést felvenni.« Az akkori közfelfogás és ísry a törvényhozás is nem engedett teret az állam befolyásának a munkafeltételek megállapításában, sőt azt is megakadályozta, hogy akár a munkaadók, akár a munkavállalók érdekképviseleti alapon iparkodjanak a munkapiacon a feltételeket szabályozni. A közfelfogás azóta lényegesen megváltozott. (Egy hang a középen: Hála Istennek!) Ma már nem vitás, hogy nemcsak az; árupiacot, hanem a munkapiacot is lehet, sőt kell is szabályozni közérdekből, amikor ezt a gyengébb védelme szükségessé teszi, megkívánja. Ennek a felfogásnak első kísérlete — inkább csak átmeneti jelleggel — az 1923 :XXV. te. is, amely még mindig számol a liberális beidegződöttséggel és indokolása ennek is hangsúlyozza, hogy a javaslat a napszámbérek megállapítására vonatkozó rendelkezésével nem akarja a felek szerződési szabadságát, szabad