Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-77

344 Az országgyűlés képviselőházának holdasok között nagyon sok van olyan, aki i mezőgazdasági munkavállaló is, de állítom, hogy a kizárólag csak mezőgazdasági munkavállalásból élők lelkében csak akkor támad majd megnyugvás, ha az ő érdekeiket olyanok fogják képviselni, akik nem földtulajdonosok, hanem kizárólag a mezőgazdasági munkavállalásból élnek. Hátam mögött ülő mélyen t. képviselőtársam rámutatott az előbb arra, hogy kik lehetnek a háromholdasok címén a mezőgazdasági bizottság tagjai. (B. Szabó István: Vannak is olyanok! — Egy hang jobbfelől: Nem lehet/ — B. Szabó István: Dehogynem!) Szerintem tehát olyan intézkedést kellene tenni, amely szerint a munkavállalók részéről csak olyanok vehetnek részt a munkabérmegállapító bizottság működésében, akik az első kategóriának olyan tagjai, akik az 1920, évi XVIII. te. 3. $-ának 2. pontja alapján bírnak mezőgazdasági érdekképviseleti választójogosultsággal. Ebben az esetben biztosítva van, hogy valóban a munkásoknak az érdekképviseletei lesznek ezekben a bizottságokban és akik ott lesznek, azok valóban csak a munkavállalók érdekeit fogják képviselni. T. Képviselőház !| Ezek azok a rendelkezések, amelyek megítélésem szerint s a törvényjavaslat szövege szerint nem viszik valóban keresztül azt az egyébként helyes elvet,; hogy a munkabérmegállapító bizottságban paritásosán kell az ellenérdekek képviselőinek résztvenniök és a kormányhatalomnak, az államhatalomnak csak a döntő szerepét szabad játszania akkor, ha ezek nem tudnak egymással harmonikus megegyezésre jutni. De nem tartom indokoltnak azt sem, hogy a munkaadók részéről választandókat csak a 4., 5. és 6. kategóriába tartozók választhatják. Méltóztassék megmondani, mi az elfogadható indoka annak, hogy a 3—30 holdas földtulajdonosoknak egyáltalában nincs beleszólásuk abba, hogy az ő részükről kik küldessenek ki ezekbe a munkabérmegállapító bizottságokba

1

? (Csorba Sándor: Mert azok részben munkaadók, részben munkavállalók! — Váczy József: Ugyan! 30 holddal?!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne zavarják közbeszólásokkal a szónokot. (Zaj a haloldalon.) Csendet kérek, képviselő urak! Vásáry István: Ez méltatlan és igazságtalan megkülönböztetés és eljárás. Helyesnek tartom azt, hogy ezek a munkabérmegállapító bizottságok nem járásonként alakulnak meg, hanem nagyobb területi és hatósági körre, vármegyékre kiterjedőlég. Nem tartom azonban helyesnek azt. hogy a Vármegyei munkabérmegállapító bizottságok hatásköre alá a törvényhatósági jogú városok is odatartoznak. Tudom, hogy a földmívelésügyi miniszter felhatalmazást adhat arra, hogy külön törvényhatósági városi munkabérmegállapító bizottságok szerveztessenek. Talán azt is elképzelem, hogy minden egyes törvényhatósági városnak meg fogja adni a miniszter ezt a jogot, mert az kétségtelen, hogy egészen más viszonyok vannak a munkabérviszonyokat tekintve a törvényhatósági város területén, mint a vármegyében a járások területén. Ha ezt feltételezem, akkor nem tudom megérteni, miért nem úgy szerkesztjük meg már magát a törvényt? De ha bekövetkeznék az, hogyha törvényhatósági városoknak ezt a lehetőségét a miniszter úr nem fogja engedélyezni, akkor na; gyón érdekes helyzet áll elő. A vármegyei munkabérmegállapíló bizottságokat megvá77. ülése 19AO január 30-án, kedden. lasztó vármegyei mezőgazdasági bizottság a járási bizottságokból nő ki; azonban a vármegyei munkabérmegállapító bizottságok megalakításában a törvényhatósági városok mezőgazdasági bizottsága nem vehet részt. (Váczy József: Elég hiba!) így bekövetkezhetik az, hogy ha a miniszter nem adja meg a törvényhatósági városnak a lehetőséget külön bizottság megalakítására, akkor olyan munkabéxmegállapító bizottság

1 fog dönteni a törvényhatósági városok területén, amely munkabérmogállapító bizottság tagjai között egyetlen egy ember nem lehet olyan, aki a törvényhatósági városból, annak érdekképviseleti szerveiből nőtt kiMélyen t. Képviselőház! Mindez, amit itt elmondottam, tudniillik, hogy nincs feltétleu garancia arra, hogy a munkavállalók kizárólag csak mezőgazdasági munkából élők lehetnek, és az, hogy a vármegyei mezőgazdasági bizottságokba, amennyiben a törvényhatósági városra is kiterjed a hatásköre, a törvényhatósági város érdekképviseleti szervei részéről senki nem kerülhet be, annyival is inkább súlyos, mert a hozott határozatok elleni jogorvoslattal csak azok élhetnek, akik a törvényben fel vannak sorolva, mint hivatalos személyek és mint ennek a bérmegállapító bizottságnak a tagjai. Ilyen körülmények között tehát még a lehetősége sem lesz meg annak, hogy egy törvényhatósági jogú város, bármennyire méltánytalan is lenne az ő területére vonatkozó rendelkezés, ez ellen jogorvoslattal élhessen. T. Képviselőház! Rá kell még itt mutatnom a közhatóság beavatkozása mértékét illetően arra is, hogy nincs jogorvoslat biztosítva arra az esetre, ha a megválasztott munkabérmegállapító bizottsági tagok választását megsemmisítenék. Lehetnek olyan körülmények, amikor igen fontos érdekek fűződnek ahhoz, hogy vizsgálat tárgyává tétessék az esetleges megsemmisítés oka és biztosíttassák a jogorvoslat lehetősége, annyival is inkább, mert arra is utalnom kell, hogy a javaslat szerint, ha a vármegyei mezőgazdasági bizottságok idejében nem, alakítják meg a munkabérmegállapító bizottságot, a minisztert, illetőleg a főispánt illeti a kinevezés joga. Kérdem, megilleti-e a kinevezés joga mindjárt akkor, ha egy ilyen választást megsemmisített, vagy pedig csak akkor fogja megilletni, ha a megsemmisített választás után is valamilyen eredménytelenség következik be az újabb választásban? Ezek azok a szempontok, amelyeik a törvényjavaslat elvi részét illetően a gyakorlati kivitel során mint aggályok és kívánságok részemről felmerülnek, és ezekre viaigyok bátor a mélyen t. földművelésügyi (miniszter úr nagybecsű figyelmét felhívni. A kérdés másik része az a vonatkozás, amelyről itt sóikkal több szó esett, a aniezőigtazdasági élet kérdése. Ennek a törvényjavaslatnak elsősoriban az a célja, hogy a jövőbein lehetetlenné tegye azokat a visszaéléseket, amelyekről annyi példát hallottunk itt felemlegetni, de amelyeket mégsem szabad általánosaknak, hanem csak kivételeknek tekinteni. Ebből a szeanpoíntból hiámyoJjnom kell azt, hogy nincs^ kötelezően előírva a legkisebb munkabér megállapítása. Addig, amíg az emberben a szerzés ösizötöne él, — és ez élni fog addig, iáimig élet lesz — [mindig megvan a törekvés az erősebb részéről arra, hogy a gyengébbet a maga javára kihasználja. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nekem nem elegendő, hogy ha egy ilyen esetet konstatálok, retorzióval él-