Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-77

Az országgyűlés képviselőházának dekes olasz mezőgazdasági rendszerre. Csak egy gondolatot vetek fel itt. Ez az olasz rendszer azt mondja, hogy ha bizonyos átlagon felül van a termés, akkor az a százalékos arány, amelyet a mezőgazdasági munkás az aratással kap, csökken, ha viszont a termés az átlag alatt van, akkor a munkás magasabb százalékot kap. Szóval az olasz rendszer igyekszik a munkás keresetét lehetőleg nivellálni és ezáltal a gazdát arra serkenteni, hogy műtrágyázással, befektetéssel vagy más módon, például telkesítéssel a többtermelést előmozdítsa. Ezáltal nem

/ károsodik a gazda sem. Éppen erre vonatkozóan is hallottam néhány aggályt. Egy másik nagyon érdekes dolgot szeretnék à földmívelésügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani azzal, vájjon nem volna-e itt valamilyen megoldás lehetséges? Az országban óriási jégkárok fordulnak elő. amelyek majdnem minden esztendőben visszatérnek. A gazdasági szerződésekben egyes helyeken, ahol szociálisan érző munkaadók vannak, a szerződésileg aratásra kiadott gabonát jég ellen biztosítani szokták és rendszerint ki; terjesztik ezt a biztosítást a mezőgazdasági munkás iavára is. Óriási differencia az, ha a munkás biztosítva látia az ő részét arra az esetre is. ha elemi kár éri őt. Nem tudom, nem volna-e legcélszerűbb épuen azoknak a nagy segélyösszegeknek a kiküszöbölésére, amelyek az államháztartást terhelik s a mindeu esztendőben előforduló nagy jégkárok enyhítésére, amelyek óriási nyomort okoznak a károsult vidékeken, bevezetni a szerződésekben a jégkár elleni, lehetőleg kötelező biztosítást, hogy a munkás bére biztosítva legyen, mert hiszen ha a gazda biztosítva van, miért ne legyen a munkás bére is biztosítva? A másik dolog az, hogy komolyan gondolkodni kellene a jégbiztosítás államosításán. Erre szükség volna egyrészt azért, mert olcsóbbá tennők a jégkárbiztosítást, mivel a kockázat lényegesen kisebb lenne, (Űffv van! Úgy van!) másrészt pedig elejét vennők annak, hogy a nagy károsodások miatt minden esztendőben nyomorvidékek keletkezzenek az országban. (Helyeslés.) Amikor azt mondom Tildy t. képviselőtársam szavaival. élve

v hogy a munkaadónak és a munkásnak az érdeke azonos és ez az érdekazonosság 80%-ig terjed, akkor az az érzésem, hogy két sürgős teendőnk van ebben a viszonylatban. Az egyik az, ho

(

ry igyekezzünk a mezőgazdasági munkásnak téli, munkátlan idejét valamilyen formában munkával kitölteni. /Helyeslés.) Ezzel igen nagy segítségére lennénk a mezőgazdasági munkásságnak és nagyon sok elégedetlenséget is levezetnénk. Vágó t. képviselőtársam egymilliárd napra becsülte azt a veszteséget, amely a mezőgazdasági munkások téli munkanélküliségéből évente éri az országot. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Munkaórára!) Én a számszerűség' tekintetében nem akarok vitatkozni, nem akarom kétségbevonni, hogy ez egymilliárd másfélmilliárd vagy 500 millió-e, de mindenesetre tényként kell megállapítanom, hogy az erőpazarlásnak legnagyobb mértéke az, ha munkaerőt pazarolunk, mert ez ugyanannyi, mintha a pénzünket, vagyonunkat szórnánk ki az ablakon. Ahol nagy munkátlanság, munkanélküliség van, ott jólét nagyon nehezen képzelhető el vagy egyáltalában nincs. (Ügy van! jobbfelől.) Legyen szabad, egy érdekes tapasztalatomat elmondanom. Én igyekeztem egy község keretében megoldani ezt a kérdést 7. ülése I960 január 30-án, kedden. 331 azzal, hogy bevezettem ott egy háziipart. Az emberek megtanulták ezt a háziipart. Én meghoztam nekik a rendelést, megszereztem nekik az anyagot és az eszközöket a munká.hoz, hogy dolgozhassanak, de amikor télen dolgozniok kellett volna, azt mondták: »Kérem szépen, a nagyapám sem dolsrozott télen; télen henyélni kell.« (Lili János: Me^r kell botozní az ilyet! — JandI Lajos: Meg kell nevelni! — Boér Ágoston: Nálam is így volt!) Bizonyos oktatás, bizonyos nevelés is szükséges. Meg vagyok győződve arról, hogy túlesvén a kezdet nehézségein, öt év alatt megszoknak az emberek azt. hogy télen a kandalló vagy a kemence mellett dolgozzanak és termeljenek. Természetesen bizonyos átmeneti időre van szükséar, hogy hozzászokjanak ahhoz, hogy télen is dolgozzanak. (.Tamil Lajos: Ki kell választani a megfelelő ipart!) A mezőgazdasági munkásságnak, a falu lakosságának kérdései között azonban van egy rendkívül komoly és kardinális kérdés, ez pedig a mezőtrazdaságban bevezetendő családi munkabér kérdése. Ennek a kérdésnek a gyakorlati megoldásával sokat foglalkoztam és szinte megdöbbentem, amikor Matolcsy Mátyás t. képviselőtársam azt mondta, hogy mezőgazdasági vonatkozásban 250.000 segélyezendő gyermek van az országban és a segélyezésnek összes költsége egy évben csak 7 millió pengőt tenne ki, ha gyermekenként 30 penffővel számítja. Nem osztozom egészen az ő felfogásában a 30 pengős tételek tekintetében, de azt az egyet megállapítom, hosrvha 30 pengőjével tényleg csak 7 millió pengőbe kerülne ez az országnak egy esztendőben, akkor azt hiszem, halálos bűnt követ el az, aki nem a legrövidebb időn belül valósítja meg ezt a családi segélyezést. Ha azonban ennek a kérdésnek további vonatko7^saít is meg nézem, akkor azt kell megállapítanom. b'Ogv azt, amit például Németországban Landflueht-nak neveznek, a mezőgazdasági munkásságnak a város felé való öz^nlését, mindenesetre meg kell akadályozni nálunk is, mert nem kívánatos, hogy a mezőgazdasági munkásságnak ez a java része a város felé menjen, s a falu elnéptelenedjék. Nekünk az az érdekünk, hogy megelőzzük azt, amivel a szomszédos német birodalom olyan nehezen küzd meg, hogy mezőgazdaságából majdnem egymillió munkáskéz hiányzik. Ezt okos intézkedésekkel előre meg kell akadályozni, mert az az iparosítás következménye, hogy az embe»rek úgy gondolkodnak; sokkal kényelmesebb gyárban tető alatt dolgozni naponként 8 órán át, megszabott munkabér mellett, függetlenül az időjárási viszonyoktól, ahonnan a munkás a munka után odamegy, ahova akar, hiszen közel vau a mozi, csábít a többféle szórakozás. (JandI Lajos: A falu civilizációját kell emelni!) A mezőgazdasági munka például ősszel répát szedm sokkal nehezebb és sokkal kevésbbé csábító valami, mint egy gyárban textil iákat fonni vagy hasonló munkát végezni. Éppen ezért nekem egy kérésem van a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Mi ismerjük a miniszter iirat, tudjuk, hogy igazán, becsülete»«;, jószándékú magyar ember, aki magyar fajtáját, a nemzet gyökerét, a falu lakosságát szereti és szereti hazáját. Ha már most felfogásom szerint valóban ugyanazt kell înegadni a mezőgazdasági munkásságnak, mint az ipari munkásságnak, hogy így megszűnjék a faluból a város felé való vándorlás, akkor meg kell adni a falusi gyér-