Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-76

320 Az országgyűlés képviselöMzának 76 álló törvényesnek elismert vegyes bizottság' által állapíttassa meg* a földmunkásság; munkabérét. Énnek a bizottságnak bérmegállapítása úgy a munkásokra, mint a munkaadókra kötelező legyen.« Ez 1920-ban volt. Egy kis naivitás volt benne, mert én azt hittem, hogy ezekben a kérdésekben a belátás, a megértés stb

% olyan tényezők lesznek, amelyeket a kormány majd honorál. Kitűnt, hogy a kormánynak eszeágában sem volt ilyen intézkedéseket tenni, mert az első lépés 1918—19-ben történt és az akkori kormány kompromittálásnak vette volna, ha a bérmegállapítások tekintetében ő is erre az útra lép. Megszületik az 1923 :XXV. te. Aki kíváncsi arra a beszédre, amelyet e törvényjavaslat tárgyalásánál elmondottam — a nemzetgyűlés Naplója rendelkezésére áll. Egészen határozottan megmondottam, hogy a törvény szerkezeti felépítése nem olyan, amely lehetővé tenné olyan törvényes intézkedéseknek a foganatosítását, amelyek a munkások munkabérviszonyainak a kialakítására bármily tekintetben is befolyással bírnának. Megmondtam, hogyha komolyan foglalkozni akarunk ezzel a, kérdéssel, egészen más szerkezeti felépítésű törvényjavaslatot kell a törvényhozás Háza elé hozni. . T. Képviselőház! Tildy képviselő ur számadatokból kiindulva igazolni akarta, hogy hiszen nem is volt olyan égetően fontos ez a törvény, — legalább is az csendült ki a beszédéből, ha nem így mondta is — mert hiszen hosszú éveken keresztül a mezőgazdasági munkások úgyszólván nem is éltek ebben a törvényben biztosított joggal, hogy munkabérük megállapítását kérjék. Én előre megmondtam a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, hogy így fog történni. Azt is, hogy miért? Először nem volt kötelezővé téve a munkabér megállapítása, másodszor, ha megállapíttatta is a földmívelésügyi miniszter a legkisebb munkabért, nem volt semmi büntető szankciója. (Zih Károly: Hogyne lett volna! Volt! Sokat megbüntettek!) De ha megállapítottak is egyes körzetekben, minthogy nagyon kevés helvütt állapítottak meg 6—8—10 helyütt egy évben, (Zih Károly: Én magam is voltam elnöke, tudom!) ott sem fizették azt meg. Kérem, itt van nálam egy kimutatás, de én nem akarok most a számokkal játszani; nem olyan sok helyen állapították meg az egész országban, de hozzám nem egy-két helyről jöttek akkoriban, amikor kezdték megállapítani a munkabéreket. Azt mondotta a munkáltató: ha megállapította Nagyatádi vagy Mayer a munkabéreteket, akkor eredjetek oda és kérjétek tőle. Tudnék nagyon érdekes leveleket produkálni ezekből az időkből. Mi lett volna a helyzet, hogyha ennek a törvénynek a hatályát kiterjesztették volna az egész országra? Ilyen körülmények közt eredmény nélküli bábeli zűrzavar. Hiszen látjuk, hogy amikor megállapítják 17 helyen az országban a béreket, a 17 hely között is az egyik és a másik járásbeli határban két pengő napszámbér különbözet van. Van olyan hely, ahol 4 pengőben állapítják meg a nyári napibért, de van olyan hely az előbbivel határos járásban, ahol ugyanakkor 1 pengő 80 fillérben állapítják meg a munkabéreket, így természetesen nem lehet komolyan beszélni arról, hogy ilyen törvényes intézkedés a munkabérviszonyok kialakulását bár^ mennyire is befolyásolná a mezőgazdasági munkásoknál. De hivatkozom arra, — és erre a földmívelésügyi miniszter úr is a tanúm — hogy az ülése 1940 január 26-án, pénteken. Országos Mezőgazdasági Kamara munkásszakosztályában hányszor foglaltunk állást a munkabérek eme megállapítása ellen és hányszor követeltük a Mezőgazdasági Kamara munkásosztálya részéről, hogy korszerűen renzése. Én mindig fájlaltam azt a különbséget, munkabérviszonyait, különösen akkor, amikor az ipari munkásokra vonatkozóan lassanként megindult a munkabérek törvényes rendezése. Mindig fájlaltam azt a különbiséget, amelyet törvényes intézkedésekkel a mezőgazdasági és ipari munkások között szociálpolitikai és bérkérdések tekintetében tettek, mert nem tartottam azt igazságosnak és elviselhetőnek. Nem tudok megalkudni azzal a gondolattal, amelyet Tildy képviselőtársam is hangoztatott, hogy bármennyire megérdemli is a mezőgazdasági munkás a megbecsülést, a szeretetet, meg mindent, azért a magatartásáért, amelyet mindenkor tanúsított az ország iránt, de a gazdasági viszonyok és a kényszerűség nem tesznek lehetővé a munkásság számára magasabb életszínvonalat biztosító munkabéreket Ezzel a felfogással mindig a leghatározottabban szembeszállók, még pedig nemcsak azért, mert méltó a munkás az ő bérére, hanem mindnyájan egyenlőek is vagyunk ezen a íoldon és a termelt javakból különösen azok, akik a terme]vényeket előállítják, joggal követelnek maguknak olyan részt, amely számukra az emberi megélhetést biztosítja. Melyen t. Képviselőház! A termelés szempontjaira hivatkoznak. Ebből a szempontból yagyok a legradikálisabb földbirtokpolitika híve es sajnos, ismét a Kerum Novarum-ot idézhetem, amely alátámasztja az én szocialista felfogásomat is, a következőket mondván (olvassa): »Az ember mindig jobban és készségesebben dolgozik, ha az, amin dolgozik, az Övé. Az ő keze munkája nemcsak élelemmel fizet, hanem bőségesen ad minden jót neki és azoknak, akik kedvesek neki. Világos, hogy az ebben a szellemben kedvvel végzett munka mennyire fogja növelni a föld termelését és a közület jólétét. A harmadik előny az volna, hogy az ember ragaszkodnék ahhoz a földhöz, amelyen született, mert senki sem cserélné fel az ő hazáját idegen országgal, ha ez a haza biztosítaná neki egy tűrhető és boldog élet folytatását.« T. Képviselőház! Igenis, azok a szempontok, amelyek a munkabérekkel összefüggően jelentkeznek, indokolják azt az állásfoglalást, amelyet mi a földbirtokpolitikai kérdésekben elfoglalunk. Mert nagyon érdekes jelenséget tapasztalunk a mezőgazdasági termelés területén. Amikor adózásról van szó, akkor a kisbirtok döntő fölénybe kerül a nagybirtokkal szemben. Amikor termelésről van szó, akkor a hivatalos statisztikusok mindig azt iparkodnak kimutatni, hogy a nagybirtok mennyivel többet termel, mint a kisbirtok. Valahogy e között a két tény között ellentmondás van, mert ha a nagybirtok valóban többet és jobbat termel, akkor az adózás tekintetében is lényegesen nagyobb részt kellene viselnie, mint amilyent a kisbirtok visel, már pedig köztudomású tény, de nemcsak ezzel a frázissal élek, hogy köztudomásúi, hanem a kormány által kiadott hivatalos kimutatások is igazolják, hogy a kisbirtok kataszteri adóosztályozása sokkal jobb, mint a nagybirtoké, de nem azért, mert jobb területen fekszik. A kisbirtok tehát többet adózik és ha^ munkás megy hozzá, jobban fizeti. Amint majd beszédem későbbi folyamán rátérek, míg az ura-