Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-76

Az országgyűlés képviselőházának 76. fel, s hogyan fejlődik ki "a növekvő, serdülő ifjú lelki és testi ereje. (Reibel Mihály: Kocsit sem adnak!) Az iskoláztatás körül is bajok vannak. A mes széfek vő uradalmakból még ma sem küldik be kocsin a gyermekeket az iskolába. (Közi Horváth József: 5 kilométer távolságból járnak be! Vasárnap nem mehetnek a templomba. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Mátéffy Viktor: Öt kilométer távolságból ázottan, fázottan, fagyosan jönnek be szegény .gyerekek az iskolába. Mire bejön az a kisgyerek, teljesen kifáradva, már nem tud tanulni. Magával hozza a kenyérkéjét, ami a reggelije, -az ebédje és talán csak vacsorára kap egy kis levest odahaza az édesanyjától. Ezek olyan valóságok, amiket nem lehet elhallgatni, orvoslásukat sürgetni kell és meg is kell csinálni. T. Képviselőtársam közbeszólására válaszolva, hogy vasárnap nem mehetnek templomba, megállapítom, hogy ez szintén baj, de nem említettem fel ezt azért, nehogy papossággal legyünk vádolva. (Reibel Mihály: Miért ne!) Hangsúlyoznom kell, hogy akárhány uraság nem ad a cselédjének igát arra, hogy kis kukoricáját hétköznap vihesse be eladni, csak vasárnap. (Felkiáltások a jobboldalon: Hallatlan!) És nem ad időt arra, hogy kicsiny malackáját hétköznap leölhesse, azt neki vasárnap kell megcsinálnia. Ezeket a dolgokat nem lehet törvénybe szabályozni, (Reibel Mihály: Az emberiesség követeli meg!) hanem mindezt a lelkiség vonalán kell kimunkálnunk és megvalósítanunk. (Ügy van! Ügy van! a középen. — Malasits Géza: Anyagi érdek!) Nagyon sokat kell foglalkozni a cselédséggel, annak lelki felemelésével, müvelésével, nemcsak a tudás, a szellemi oktatás vonalán, de talán nem lenne felesleges gazdasági téren is magukkal a cselédasszonyokkal olyan értelemben foglalkozni, hogy megtanítsák őket a főzés mesterségére, hogy abból a kevésből, amijük van, tudjanak olyan ételt adni a családnak az asztalra, amely [

étel élvezhető, tápláló és legyünk őszinték, kedélythozó is. A jólakott ember mindig kedélyes ember, az éhes ember vagy a rosszat evő ember rendesen lázadó ember, forradalmár, szocialista és minden, csak az nem, ami kívánatos. (Közi Horváth József: Szocialisták és nemzetiszocialisták! — Derültség.) T. Ház! Osztozom Tildy képviselőtársamnak abban a véleményében is, hogy az egész kérdést magában a törvényben megoldani lehetetlenség és helyesnek tartom a miniszter úr elgondolását abban az irányban, hogy irányelveket kíván megszabni, amelyek irányítják majd a megyei bizottságokat és az országos bizottságot a bérmegállapítás kérdésében. Fel kell tennem azt, hogy ezek a bizottságok jóindulatú és jóakaratú emberekből fognak állani és főkép annak elnöke érdektelen ember lesz és mint érdektelen ember, a kisember oldalán fog mindig állni és nem fogja magát engedni befolyásoltatni esetleg a munkaadónak nem mindig szociális gondolkozásától és érzésétől. Az is fontos dolog, hogy ebben a bizottságban ne lenesen tag az olyan munkavállaló, aki a munkaadóval anyagi érdekeltségi kapcsolatban van, mert hiszen annak nem lesz bátorsága és ereje a maga iiraságával, gazdájával szemben a munkát vállalók érdekét száz százalékban képviselni. Az mindig bizonyos kissebbségben fog ott maradni és szerepelni. Képviselőtársaim szóltak a családi munkabér kérdéséről is. Az én pártom ősi programmülése 19W január 26-án, pénteken. 317 jában benne van e kérdés megoldásának szorgalmazása, annál inkább kell most sürgetnünk ezt, mert a családibérek bevezetése az ipar egyes ágaiban már megtörtént. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Hála Istennek, a mezőgazdaságban, a mezőgazdaság egyes részeiben is foglalkoznak a családi bér gondolatával és a családos béreseknek és cselédeknek bizonyos többletet nyújtanak akár gabonában, akár tejben, akár pénzben. Ezt ez a törvényjavaslat most nem szabályozza, de tárgyalásával kapcsolatban mégis sürgetnünk kell e kérdés szabályozását. Nem törvényes úton, hanem a lelkiség útján. Ezt újból hangsúlyozom, mert a munkaadónak éreznie kell azokat a kötelességeket, amelyeket vagyonának bírása vele szemben támaszt és reá ró cselédeivel szemben. (Ügy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) Akárhogy fogjuk is szabályozni a munkabéreket és bármilyen magasan fogjuk is azokat megállapítani, — azt hiszem — mégsem fogjuk tudni azt a munkást annyi munkanapon át foglalkoztatni a mezőgazdaságban, hogy gondtalanul élhessen családjával. Ezért nagyon fontos volna a háziipar kiszélesítése az egész országban. (Helyesfás jobbfelől. — Közi Horváth József: Ipari decentralizáció!) Én néhány esztendeje Nógrád megyében élek és mindig tisztelettel nézek Soldos Béla jelenlegi főispánra, aki életcélul tűzte ki maga elé a megyében a háziipar bevezetését és kiszélesítését. Ma már falvak vannak Nógrád megyében, melyeknek lakossága a háziiparbói él. Most már nemcsak télen, hanem nyáron is elonyösebb a mezőgazdasági munkás számára» ha a szövőszék mellett ülve dolgozik s nem megy ki a földre dolgozni, legfeljebb saját földjét munkálja meg. A háziipar és az értékesítés megszervezése adná meg a lehetőséget arra, hogy a falun élő ember telén is foglalkozáshoz és keresethet jusson és egyben ez vonná el a falu népét a dologtalanság folytán elkerülhetetlen mindenféle üres beszédektől, amelyek csak megzavarják a munkás lelkét. Tildy képviselőtársam az inségmunka mostani rendszerét kifogásolta. Azt hiszem, ebben igen sokan egyetértünk vele és én a magam részéről örülök annak, hogy ebben a kérdésben a kormány új elhatározásra jutott és az Esztergom város polgármestere által kidolgozott tervet kívánja megvalósítani az országban, amelynek lényege az, hogy ezeket a kisembereket alátámasztva és megsegítve, kiemeli a proletársorsból és önálló polgárokat csinál belőlük. A megoldás részletei — azt hiszem — még nem tisztázódtak a kormány terveiben sem, de az bizonyos, hogy ez a megoldás sokkal inkább fogja szolgálni a szegény ember ügyét és boldogulását, mint az inségmunka rendszere, amely eddig éveken át volt meg ebben az országban. Még csak azt kívánom megemlíteni, hogy nemcsak a mezőgazdasági munkapiac terén vannak kiesések, hanem az ipari szakmában is vannak hetek és hónapok, amikor a munkás nem tud dolgozni, s így az is bizonyos idő alatt kénytelen megkeresni egész esztendőre való létfenntartási költségeit. Éppen ezért, amikor a földmunkásokat oktatjuk, ezzel a kérdéssel kapcsolatban is kell velük foglalkoznunk és meg kell velük értetnünk, hogy nem tudunk annyi munkanapot és munkaórát kiszorítani, hogy ők hirtelen olyan életszínvo-