Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-76

318 Az országgyűlés képviselőházának 76. ülése 19UO január 26-án, -pénteken. nalra jussanak, amilyen talán az izgatások következtében lelkükben kirajzolódik. T. Ház! Tisztában vagyunk azzal, hogy a megnövekedett igényeket nem lehet száz százalékig kielégíteni, de mindent el kell követnünk törvényhozási úton és társadalmi úton, hogy a magyar nyomorúság és koldussors megszűnjék és a maga munkája után minden ember tisztességes megélhetéshez jusson. Arra kell törekednünk, hogy ebben az országban minél több magyar ember minél boldogabban élhessen. (Ügy van! Ügy van!) Ez nemcsak a magyar kormányzatnak és a magyar törvényhozásnak, hanem az egész magyar társadalomnak is a kötelessége. Ezért mindnyájunknak össze kell fognunk és. egy emberként kell minden erőnket összetennünk, hogy megjavítsuk a magyar nép sorsát. Nem félek attól, hogy a magyar mezőgazdaság nem fogja megtenni kötelességét, sőt lelkemben él a hit és a reménység, hogy meg fogja érteni az idők jelét s megértő lélekkel és szívvel fog sietni a törvény szándékainak becsületes megvalósítására és mindent el fog követni, hogy a mezőgazdasági munkás ne legyen az ipari munkásnál rosszabb helyzetben; ebben az országban a mezőgazdaság és az ipar és ennek a két munkapiacnak munkavállalói egy célért küzdenek, nekünk tehát egy percig sem szabad arra gondolnunk, hogy a magyar ipar leépítésével tisztára paraszt állammá, agrárállammá legyünk, (Ügy van! Ügy van! — Közi Horváth József: Katasztrófa lenne!) hanem össze kell fognia iparnak és mezőgazdaságnak s munkaadónak és munkavállalónak együtt kelK küzdenie az ország kiépítésén és boldogulásán. Minthogy ebben a törvényjavaslatban ebben az irányban jóakaratú lépést látok, a javaslatot elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon, a középen és a balközépen.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Szeder Ferenc! Elnök: Szeder Ferenc képviselő urat illeti a szó. .,„,,,* i"i Szeder Ferenc: T. Képviselőház! Az előttem felszólalt képviselő úr beszédében nagyon érdekes kijelentéseket tett, amelyekkel érinteni akarta magát a törvényjavaslatot és kihangsúlyozottan azt mondotta, hogy nem annyira törvényre, mint inkább erkölcsiekre van szükség, hogy a patriarchális viszonyokat visszahozhassuk, ami megváltoztatná a munkás es munkáltató viszonyát törvényes beavatkozás nélkül is. Eltekintve attól, hogy maga a Biblia is világosan megmondja, hogy méltó a mun

: kás az ő bérére, a Kerum Novarum cimu papai enciklika is határozottan állást foglal ebben a kérdésben, — talán szó szerint is citálom. — mondván a következőket (olvassa): »Eletünket fenntartani szent kötelességünk mindnyájunknak egyenként és összesen és e kötelességet bün megszegni.« , Ebből következik, hogy minden embernek joga van megszerezni azt, ami az élethez szükséges, a szegény pedig nem szerezheti azt meg más módon, mint munkával és munkabérrel. De továbbmegy ez a pápai enciklika es hozzáteszi még a következőket is (olvassa): »Ha a munkás szükségből, vagy még egy rosszabb állapottól való félelmében súlyosabb feltételeket fogad el, mivel az alkalmazó vagy munkaadó nem hajlandó jobb feltételeket adni, akkor a munkás erőszaknak és jogtalanságnak esett prédául«. (Reibel Mihály: Ügy van!) Természetesen ezt a gondolatot gyakorlatilag alkalmazni az államhatalom kötelessége, különösen most, amikor alig- tudnak kijelentéseket tenni a kormányzásra vonatkozólag a nélkül, hogy hozzá ne fűznék: keresztény és nemzeti. Mi másként érvényesítheti az államhatalom az akaratát, mint törvények útján? Mert ne méltóztassék egy pillanatig sem azt képzelni, hogy a patriarchális viszonyokat vissza lehetne varázsolni a mezőgazdaság területén. Különben kétkedéssel fogadom az erről szóló kijelentéseket történelmi tanulmányaim alapján is. Most pedig egészen szemléltető módon a gyakorlati élet tapasztalatai alapján tehetünk megállapításokat. A mezőgazdasági munkások munkaviszonyai nagyjában és egészében azonosak az ipari munkások munkaviszonyaival. Hiába akarunk patriarchális színt hozni a kérdésbe, látjuk, hogy amint a kapitalista termelési mód tért hódított a mezőgazdaságban, azonkép formálta át az emberek lelki világát és gondolkodását ez a termelési mód és távolította el egymástól a munkáltatót és a munkást. Hiába akarjuk ezt a tényt tagadni. A munkáltató kiindul abból a szempontból, hogy olcsóbban termeljen, a munkás pedig, hogy több munkabért kapjon a munkájáért, ami természetesen az életfeltételeit jobban biztosítaná. Ha így szemléltető módon látjuk a termelésnek ezt a folyamatát, akkor nem tudom másként minősíteni azt a feltételezést, hogy visza a patriarchális viszonyokhoz, mint kissé naivitásnak. (Közbeszólások a baloldalon. — Elnök csenget.) Miután a termelésnél, ismétlem, a kapitalista szempont érvényesül, az emberek között szinte minden emberi közösség megszakad. A rideg üzleti érdek, a materiális érdek az, amely összeköti a földbirtokost és a munkást. Ezek a tények és ebből folyik azután harc és küzdelem, amelyet kiszélesítve az egész társadalom területére, folytatnak munkaadók és munkások — egyszer csendben, másszor nagyobb zajjal — egymás ellen, hogy az általuk termelt javakból nagyobb darabot tudjanak megtartani vagy megszerezni. T. Képviselőház! Tegnap itt végighallgattam Matolcsy képviselő úrnak beszédét is, amelyet ennél a törvényjavaslatnál elmondott. Olybá tűnt fel annak a beszédnek alaptónusa, mintha ezt a törvényjavaslatot egyes embereknek munkálkodása kényszerítette volna ide a Ház asztalára és hosszú évekig tartó munkájának sorozata következtében került volna ez a kérdés tárgyalásra. Ha ez így volna, akkor én is részt kérek ebből a munkából a parlament színe előtt, mert én meg nemcsak akkor dolgoztam ebben az irányban, amikor a parlamentbe képviselőként bejöhettem, — már pedig ez is egy pár évtizeddel ezelőtt volt — hanem azelőtt hosszú időn keresztül, amikor a munkásmozgalomba ezelőtt 43 esztendővel beléptem, sőt a forradalmak idején, 1918/19-ben, a Károlyi-kormány ideje alatt munkabérmegállapító bizottság alelnöke is voltam, amikor paritásos alapon próbáltuk megállapítani a mezőgazdasági munkások és cselédek munkabérét, noha nem sok eredménnyel. De, t. Képviselőház, legyen szabad nekem utalnom^ azokra a küzdelmekre, amelyeket Magyarország földmunkásságának egy igen tekintélyes része folytatott hosszú időn keresztül ezért a célért lent az Alföldön, amely — hogy egy könyvnek a címére utaljak — most viharsarokként szerepel. Legyen szabad emlékeztetnem az 1897-es és 1898-as eseményekre, amikor maga a munkásság próbált megmozdulni, hogy élet-