Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-75
Az országgyűlés képviselőházának 75. ülése 1HÖ január 25-én, csütörtökön. 297 kintetében nagyon problematikus, sőt bizonyos esetekben talán negatív is lehet,, mert amíg közviszonyaink olyanok, hogy jellemzésükre egyes statisztikusok megállapítják, hogy Magyarországon a mezőgazdasági népesség részleges foglalkoztatottsága következtében egymilliárd munkaóra vé'sz el hasznosítatlanul, addig ennek a törvényjavaslatnak a minimális munkabérek megállapítására vonatkozó intézkedése a munkanélküliek szempontjából tisztara elméleti jellegű, sőt negatív is lehet. Ha ugyanis a munkabérmegállapitó bizottság olyan béreket állapítana meg, amelyeket a munkaadó nem akar vagy nem képes megfizetni, akkor például a kisgazdaságoknál bekövetkezhetik az az eset, hogy a gazda nem fog cselédet fogadni, hanem feleségével fogja megkapálni a földjót és akkor az intézkedésnek éppen azokra lesz negatív hatása, akiken segíteni akar. Egészen világos tehát, hogy a munkanélküliség volt az oka a mezőgazdasági cselédség csökkenő keresetének, annak a romboló folyamatnak, amelynek illusztrálására előttem szólott Matolcsy képviselőtársam olyan részletes és megdöbbentő példákkal tudott szolgálni. Világos dolog, hogy a mezőgaz : dasági bérmegállapító bizottság nem fog tudni megállapítani mást, helyesebben mondva azok a bérminimumok, amelyeket meg fog állapítani, végeredményben függvényei lesznek a nemzeti mezőgazdasági munka intenzitásának es eredményességének. Ha tehát organikusan, a munkaadók sérelme nélkül, osztályérdekek felett és egységesen segíteni akarunk, egészen világos dolog, hogy itt kell megfognom a kérdést: szükség van a munkaalkalmak organikus fokozására, a mezőgazdaság prosperitásának fokozására, a gépesítésnek nem tiltásával, hanem előírásával, de egyúttal gonldloskodva arról, hogy az ilyenmódon felszabaduló munkás tömegek et más, racionálisabb munkaalkalmak teremtésével foglalkoztassuk. Csak ilyen intézkedésekkel lehet az ország egyetemes érdekeit szolgálni, csak ilyen intézkedésekkel tudom a mezőgazdasági munkásréteg bevételeit évi átlaglban fokozni, csak ilyen intézkedésekkel tudok a munkaadónak is igazságot szolgáltatni, osak ilyen intézkedésekkel tudom a munkaadót ablba a helyzetibe hozni, hogy ,az előírt béreket megfizethesse és végere/diményiben a nemzet egyetemén, a nemzet gazdasági és katonai teljesítőképességén csak ezekkel az integráns, átfogó intézkedésekkel tudunk segíteni. Kétségtelen, hogy leszek sokan, akik ezt a törvényjavaslatot nem fogadják ilyen megértéssel, mint mi és akik ezt a lépést a fejlődésben egy olyan gyászmenetben megtett lépésnek tekintik, amellyel a magyar alkotmányos élet a liberalizmust utolsó útjára kíséri el. Ám legyen! Mi ebben a gyászmenetben semmiesetre sem ontunk könny eket, mert hiszen a mi egész feladatunk a liberális gazdasági rend tarthatatlanságának köztudatosítására és az átmenet gyorsítására kell, hogy irányuljon. Egész politikai feladatunk az átmenet törvényszerűségeinek köztudatosításából áll és erőnk az átalakulás feltartóztathatatlaneága. Ami tehát a törvényjavaslat tulajdonképpeni lényegét illeti, a, munkabérviszonyoknak és a munkafeltételeknek közhatalom útján történő szabályozását, azzal teljesen egyetértek Megay előttem szólott képviselő úrral. Teljesen egyetértünk és örömmel követjük a kormány intecióit ezen az elvi területem mert akik ma a liberalizmust siratják, azok rendszerint elfelejtik, hogy ilyen elvi és ilyen vonatkozású törvények hozásában éppen az az állam — Anglia — járt példájával legelői, amelyet ma a liberalizmus hazájának tekintünk. Hiszen a múlt század elején, amikor a gőzgép feltalálásával megindult az ipari fellendülés, nevezetesen a g'őzgépes vállalkozók sürgetésére és a gőzgépes vállalkozók sikerein felbuzdiult közvélemény nyomására az angol törvényhozás 1813-ban kénytelen volt megszüntetni a Tudordinasztia által hozott, 250 év óta érvényben lévő azt a törvényt, amely a munkabér megállapítását hékebírókra bízta és a kereskedelmi és ipari szabadságnak törvényben való kimondásával a 'bérmegállapítást szabad szerződésekre bízta. A klasszikus liberalizmusnak ez a korlátlan szabadsága még a boldoig Angliában is azonnal éreztette nemzetpusztító hatását. Amint a törvényjavaslat általános indokolása kiemeli, a szabad alku állapota mindig a munkaadónak kedvezett és a munkáspiacnak az a gyönyörű szép elmélete, hogy ha kevés a munkás, felmennek a bérek és ha sok a mun kás, lemennek a bérek, mindig csak annak kedvezett, aki tovább tudott koplalni; az eredmény tehát az volt, hogy a bérek mindig csak lefelé mentek. Az lett tehát az eredmény, hogy az angol munkások abban az időben napi 16 órát dolgoztak és a munkástanyákon napirenden volt az éhhalál, a tífusz és a kolera és a gazdag Angliából a XIX. század derekán 20 millió ember vándorolt el boldogabb hazába. Hiába próbáltak a munkások ez ellen szervezkedni, a liberalizmus klasszikus korában a szerződés szabadságát olyan komolyan vették, hogy azokat, akikről kiderült, hogy titkos társaságok, munkaszervezetek tagjai, bebörtönözték. Végül is az angol törvényhozás, nem sokat törődve az angol munkaadók teoretikus fejtegetéseivel és befolyásával, már 20 évvel a liberalizmus megszületése után, tehát 1833-ban törvényt hozott, amellyel korlátozta a munkaidőt és iparfelügjrelőket állított az ipari üzemek élére, a törvény végrehajtásának ellenőrzésére. További rést ütött a szabad szerződés elvén az az 1842-ben hozott angol törvény, amely megtiltotta, hogy a bányákban asszonyokat alkalmazzanak. De még nagyobb haladás volt az 1870-es években hozott az az angol törvény, amely akkor, amikor a titkos szervezkedéssel már nem bírtak és ezerszámra , kellett volna bebörtönözni a titkos szervezetek tagjait, végül is törvényben kimondta a szervezkedési szabadságot. Ennek eredménye azután az angol gazdasági történetben a kollektív szerződések egész sora, amelyek egy szerződésben egy okmánnyal a munkások százezreinek a bérét állapították meg. De a mi szempontunkból a leglényegesebb haladás 1909-ben következik be, amikor az angol kormány megszervezi a szakszervezeti tanácsokat, amelyekben helyet foglal az angol kormány képviselője is, a munkavevőknek és a munkaadóknak egyforma számú képviselője mellett. Ezek a tanácsok jogot kaptak a munkabérviszonyok szabályozására, sőt a gazdasági viszonyok következtében a munkabérek emelésére is. íme tehát a most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatnak a mintáját megtaláljuk már 30 évvel ezelőtt az úgynevezett liberális Angliában. De maga az angol törvényhozás is^ azonnal érezte, hogy a munkabérszabályozás egyedül és egyoldalúan nem adhat tökéletes megoldást a munkanélküliség elleni biztosítás nélkül. Ezért már 1911-ben életbeléptetik a munkanélküliség elleni kötelező biztosítást és azt 1920-ban kiterjesztik minden iparágra.
