Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-75

âÔ8 Àz országgyűlés képviselőházának 75. Megítélésem szerint az angol közgazdaság a munkanélküliség elleni biztosítással mé^is vakvágányra szaladt, mert a munkanélküliség elleni védekezést sem karitatív úton, sem pedig a munkanélküliség által sújtottak közhatalom útján való támogatásával megoldani nem lehet. Az egyedül helyes és. jogosult utat az autoriter államok találták meg, azokkal a szerves intézkedésekkel, amelyek a munkanélküliséget intézményesen megszüntették. Vitán felül áll azonban, hogy az angol törvényhozásnak a munkabér- és a munkásviszonyok szabályozásában tanúsított állampolitikai bölcsessége döntő tényező volt az angol közéleti viszonyok stabilitásában, míg ezzel szemben azokban az európai államokban, amelyekben a munkaalkotmány elmaradottsága következtében a marxi tanítás eredményesen működött és termékeny talajra talált, a munkaadók és munkavállalók két szervezett táborban néztek egymással farkasszemet és ott az osztályharcnak kiéleződése a háborút követő forradalmak áldatlan hatásában mutatkozott. Egészen természetes és logikus dolog tehát, hogy à liberális rendszernek e szellemi öröksége által legjobban sújtott két nagyhatalom, Itália és Németország fogott hozzá legelőször ennek az örökségnek felszámolásához. Ennek a két nagyszerű népnek két vezéregyénisége levonta a nagy háhorú tanulságait és hozzáfogott annak likvidálásához. E két nagy nép egészségesen előretörő közszellemében egyetlen célkitűzés van, a nemzeti munkaszolgálat maximumának érvényesülése. Ennek a két nemzetnek minden néprétegét egyformán áthatja annak a felismerésnek önzetlen szolgálata, hogy a totális háborúban csak az a nép kerekedhetik felül, amely a szociális igazság szolgálatával a nép legszélesebb rétegeit képes testben és lélekben a nemzetvédelem szolgálatába állítani. Tulajdonképpen ez volt a XX. század modern államformáinak szülőoka, azoknak az életformáknak szülóoka, amelyekben minden nép legnagyobb gazdasági és katonai erőkifejtését éri el. T. Ház! Aki hisz a Gondviselés bölcsességében, annak tudnia kell, hogy önmagáért semmi rossz sem történik a világon és csak a föld porából felemelkedni képtelen szellemi rokkantak nem látják meg minden rosszban az örök jó tanulságait. így lett a pacifíztmus által annyira meggyűlöltetett háború a szociális haladás tulajdonképpeni motora. A nemzetek győzelmén keresztül ugyanis a történelem mindig azokat az erényeket jutalmazza, amelyek a szociális gondoskodásnak tulajdonképpeni kútforrásai: a közösségért való önfeláldozás és a bajtársi hűség eszményeit. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Itt van a szociáldemokrácia történelmi tévedése, amikor a katonai szellemet és a szociális gondolatot egymással szembeállította, mert ez a két eszményiség nemcsak hogy nem ellentétes, (Maróthy iKároly: Egymást kiegészíti!) hanem egyenesen közös szellemi tőből fakad a sorsközösség bajtársiassága s ennek szolgálata a fegyverekben és az ezt kiegészítő nemzeti munkában. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Egy percig sem kételkedem abban, hogy ennek a törvényjavaslatnak alkotóját ugyanezek a nagy gondolatok és a nemzet jövője tekintetében átérzett aggodalom, az államférfiúi felelősség tudata vezette, amidőn ezt a törvényjavaslatot a Ház elé, hozta. Ha azonban ez így van, akkor nem lehetett célja, hogy evvel a törvényjavaslattal,^ mondjuk, csak a közvélemény megnyugtatását szolgáló keretet ülése 19AÔ január 25-én,' csütörtökön. hozzon ide, hanem kell, hogy támogasson azokban a törekvéseinkben is, amelyek ennek a keretnek tartalmat fognak adni. Nem veheti tehát tőlem rossz néven a földmívelésügyi miniszter úr és nem tekintheti a tárgytól való eltérésnek a mélyen t. Ház azokat a fejtegetéseimet, amelyekkel rá kívánok mutatni arra, h\)gy miért nem felel meg elvben ez a törvényjavaslat az előadó úr által hangoztatott annak, a céljának, hogy a mezőgazdasági munkásrétegek standard-jét érezhetően emelje, és méltóztassanak megengedni, hogy egyszersmind rámutassak azokra a feltételekre is, amelyek teljesülésével ennek a célkitűzésének a javaslat megfelelhet. Tehetem ezt talán annál is inkább, mert hiszen az előttem szólott igen t. képviselő urak is kitértek erre a témára. A mi felfogásunk szerint a szociális elesettségén és a nyomorúságon sem a szeretetadományok, sem a bérminimumok félmegoldásával gyökeresen és véglegesen segíteni nem lehet. (Űgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha meg akarjuk szüntetni a nyomorúságot, ha fel akarjuk szárítani milliók könnyeit, ha, valóban erős Magyarországot akarunk, akkor nem hérminimumokat, hanem munkaalkalmakat kell adnunk, {ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert ahol a munkaalkalmak állandóan megvannak és ahol állandóan több munkal'kalom kínálkozik, mint amennyi munkáskéz jelentkezik, ott a munkabérek minden bérmegállapító bizottság ellenére is emelkedni fognak, (Salkovszky Jenő: Ez liberális elv!) addig a határig, amely határt .a gazdasági élet elbír, tehát a munka megkapja a maga egészséges jutalmát, ahol pedig munka ninos, ott semmiféle bérminimáló bizottság nem fog tudni kenyeret adni abból, ami nincs. Vitán felül áll, hogy egy nemzet életszintje a nemzet egyetemes termelésétől függ és így Magyarországon minden kifizetett munkabérnek annyi reális értéke van, amennyi jószág vele szemben a nemzeti termelésben mint ellenszolgáltatás jelentkezik. Ha tehát növelni akarjuk a dolgozók életstandard-jét, ha el akarjuk érni Magyarországon az életstandard optimumát, gondoskodnunk kell a termelés optimumáról, ennék pedig vitán felül első, kardinális feltétele az üres munkaórák kitöltése, második feltétele pedig a munka intenzitásának fokozása, a termelés hatásfokának javítása, a gépesítés, a racionalizálás. Ne méltóztassék azt mondani erre, hogy olyan törvényes intézkedések sürgetése, amelyeknek feladata az, hogy a munkanélküliséget organikusan, intézményesen megszüntes

: sük, ilyen törvényjavaslat kívánása valami olyasféle dolog, mint törvényt hozni a szép idő biztosítására. Teljesen a mi kezünkben vannak és egyedül tőlünk függnek azok a feltételek, amelyeknek teljesítésével a munkanélküliség programmszerűen, intézményesen megszüntethető. Az első feltétel az ország gazdasági vérkeringését bénító, az árucserét gátló, a termelés és a fogyasztás útjában álló öncélú kiváltságok lebontása, megszüntetése, amelyek egyrészt az árak drágításával, másrészt a termelésre rendelkezésre álló hitel drágításával és korlátozásával Magyarországon valósággal a termelés prohibitív akadályaivá nőttek ki. (Rapcsányi László: Űgy van)! A második feltétel pedig továbbmenni éppen e törvényjavaslat szellemében és útján a hivatásrendeknek szisztematikus, organikus kiépítése felé, nemcsak a bérek szabályozása érdekében, hanem egy nemzeti munkaterv ki-