Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-75

Az országgyűlés képviselőházának 75. ülése 19 W január 25-én, csütörtökön. 295 Rá akarok mutatni e törvényjavaslat tárgyalásával kapcsolatban egy másik kérdésre is, nevezetesen arra, hogy milyen sok feladat vár még reánk a mezőgazdasági munkásság megsegítése terén. Igen nagy hiba szerény megítélésem szerint az, hogy a mezőgazdasági munkáskérdések 4—5, vagy még több ügyosztály között oszlanak meg, amelyek bár a legnagyobb jóindulattal igyekeznek ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, de egymástól függetlenül, sokszor talán ellentétes intézkedésekkel és rendelkezésekkel is kezelik ezeket & kérdéseket. Nincs ennek a kérdésnek gazdája, nincs egy olyan intézmény, amely a magyar mezőgazdasági munkáskérdéssel, egyáltalán a munkáskérdíessel a magyar munkásság szempontjából szervezetten, összefüggően és céltudatos módon foglalkoznék. Véleményem szerint ebben azi országban is meg kellene szervezni a munkaügyi minisztériumot, amely az összes ezzel összefüggő kérdéseket, a munkaközvetítéstől kezdve valamennyi munkás jóléti kérdést szervezetten és céltudatos módon a magyar munkásság érdekéiben irányítaná. Hiába hozunk mi törvényeket és rendeleteket, ha szervezetten nem foglalkozunk a kérdéssel, mert ezek a rendeletek szervezettség nélkül egységesen nem hatnak és így a kívánatosnak tartott célok nem érhetők el. (Ügy van! a szélsőbaloldalon) Tisztelettel kérek 15 perc meghosszabbítást. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Kérdem, megadja-e a Ház a meghosszabbítást'? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Megay Károly: T. Ház! Amikor a közvélemény tudomást szerzett arról, hogy ez a törvényjavaslat a Ház elé kerül, egypár helyről és a napisajtóban is felmerült az a gondolat, hogy vájjon szükséges-e egyáltalán ennek a törvénynek a megalkotása. Majdnem olyan kérdések vetődtek fel, hogy vájjon joga van-e a kormánynak ennek a kérdésnek a rendezésére és egyáltalán időszerű-e ennek az elgész kérdésnek a rendezése? Nem akarok a múltból még most is előtörő hangokra választ adni, de ezeket a hangokat a legteljesebb mértékben vissza kell utasítanom. Igenis, szükséges, kívánatos és jogos volt ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztése. Érdekes, hogy amikor a szabadverseny bástyáit bontogattuk le, akkor ezekről a helyekről, ahol most ellenkezés tapasztalható, menynyire szidták a régi szab ad versenyt és menynyire kívánták az élet megkötöttségét és menynyire rombolgatták azokat a bástyákat akkor, amikor esetleg az ipar területéről vagy más területről volt szó. En kérdem, miért akarják most megakadályozni ezt, vagy miért ellenkeznek, amikor ugyanígy akarja a törvény védeni a gyengét a mezőgazdaság terén

1

? Sőt, én egyenesen kívánatosnak tartanám, t. Ház, azt, hogy necsak a mezőgazdasági m unkásokra vonatkozzék ez a törvény, hanem esetleg novelláris módosítással magukra a gazdatisztekre is kiterjesztessék. Aki ismeri a gyakorlati életet, láthatja azt, hogy különösen a fiatalabb gazdatiszti nemzedék egyenesen éhbérért dolgozik; sok esetben annak a mezőgazdasági munkásnak, annak a cselédnek, annak a szakmányosnak a bére magasabb, mint a mezőgazdasági munkát irányító gazdatiszteké vagy gyakornokoké. S ebben a kérdésben magának az államnak is jó példával kellene előljárnia, hiszen végeredményben nem jelent mást ez a törvényjavaslat, mint a gyengék védelmét. Igen sokat beszéltünk erről a kérdésről és a törvényjavaslat általában mindig csak a munkaadókkal szemben alkalmaz megszorításokat. Igyekszem tárgyilagos lenni, t. Ház. Ha mi a munkaadótól megköveteljük, hogy a mezőgazdasági munkásnak megadja a tisztességes keresetet, akkor a munkaetika érdekében a törvényjavaslat keretébe valamiképpen be kellene illeszteni azt, hogy viszont ezzel szemben a munkavállaló is maradéktalanul teljesítse a maga kötelességét. (Horváth Géza*. Nagyon helyes!) T. Ház! Amint beszédem elején mondottam, amikor Matolcsy igen t. képviselőtársamnak válaszoltam, ez egy kompromisszum a munkaadó és a munkavállaló között. Ha a munkaadót szankcióval kötelezzük arra, hogy megadja a mezőgazdasági munkásnak a bérét, akkor igenis a munkaadó is elvárhatja azt, hogy a törvényjavaslat keretén belül legalább alludálás történjék arra, hogy a munkavállalóknak is meg kell tenuiök a maguk kötelességét. Az, hogy ez a törvényjavaslat előttünk van, csak a fejlődés irányát mutatja, mert szerény megítélésem szerint a fejlődés iránya ma az, hogy a közhatalmi beavatkozás a nemzet életébe és a gazdasági életbe mindig nagyobb lesz. Lehet vita tárgya, hogy ez helyes vagy belytelén, azonban ma az egész világon ez a rendszer kezd kialakulni. Én a magam szempontjából, szerény véleményem szerint, helyesnek tartom ezt a közhatalmi beavatkozást, Wgy van! Ügy van!) mert ez mindig a gyengébb, az elesettebb védelmét jelenti. Helyesnek tartom a beavatkozást addig, amíg ezt a célt tartja szem előtt és ezt a célt kívánja elérni. Különösen nálunk Magyarországon, ahol olyan nagy a munkakínálat, indokolt a közhatalmi beavatkozás ezen a téren. Eddig ugyanis a mezőgazdasági munkás ki volt szolgáltatva a mezőgazdasági munkaadóknak. Az, hogy a mezőgazdasági munkaadók a legtöbb helyen nem éltek vissza ezzel az előnnyel, csak azt mutatja, hogy a mezőgazdasági munkaadók nagy százalékában van szociális megértés és szeretet a munkavállalók iránt. Azokat a túlzó követeléseket azonban, amelyeket előttem szólott igen t. képviselőtársam említett, a legtöbb helyen, ha a mezőgazdasági üzem rentabilitását szem előtt tartjuk, nem lehet teljesíteni. Kívánatos és szükséges lenne, hogy ennek a rétegnek minél többet adjunk, de a munkabér is termelési költség, a termelési költségek pedig sohasem emelkedhetnek a jövedelem fölé, inert akkor az üzem tönkremegy. , A legfontosabb kérdés tehát a mezőgazdasági munkásság jólétének rendezése érdekében a magyar mezőgazdaság prosperitásának az emelése. (Ügy van! Úgy van! —- Taps a jobboldalon. — Egy hang jobbfelől: Ez a fődolog!) Hogy ez mennyire így van, arra vonatkozólag előbb említettem a napszámbérek emelkedését. A napszámbér kétségtelenül nagy mértékben, sokszor 40—50%-os mértékben emelkedett, állítom azonban, hogy a mezőgazdasági munkásság ebből az emelkedett napszámbérből nem érezte meg az emelkedést, mert a dekonjunktúra idejéoen kevesebb pénzből tudta ugyanazokat az iparcikkeket megvenni, mint most, mert az iparcikkek ára akkor ugyancsak kisebb volt. Azóta bekövetkezett a munkabérek emelkedése, de emelkedett az iparcikkek ára is, tehát a munkabérek emelkedéséből a munkásnak semmi jelentős haszna nem volt. Nem győzzük tehát hangoztatni, hogy a mezőgazda-