Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-75

29é 'Az országgyűlés képviselőházának 75. megítélésem szerint akkor r sem lehetne ebbe belenyugodni. (Horváth Géza: Ügy van! Nem lehet! — Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a régebbi időkben ki is tudta húzni a téli hónapokat, nem lehet nemzeti érdek, hogy a téli hónapokat kihúzza. Nem lehet kívánatos a munkavállalók szempontjából, (Rapcsányi László: A nemzet szempontjából!) de lehetetlen dolog a nemzeti termelés szempontjából az is, hogy a téli hónapokban rengeteg munkáskéz kihasználatlanul maradjon. Ugyanis legyeink tisztában azzal, hogy amikor a termelés szünetel, akkor szünetel a fogyasztás is. Én nem hárommillió koldusról beszélek, csak azt mondom: kétségtelen, hogy nagyszámú mezőgazdasági munkás van télen kereset nélkül, aki mint fogyasztó, kiesik a nemzet közgazdaságának életéből. (Ügy van! Ügy van!) Nemcsak a munkavállalók, hanem egyúttal a nemzet érdeke is tehát az, hogy ezeknek az embereknek bármiképen munkát adjunk, hogy keressenek, termeljenek és fogyasszanak. (Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Horváth Géza: Úgy van! A mezőgazdasági iparban, a házi iparban!) T. Ház! Az, hogy mezőgazdasági munkások tétlenül álljanak, nemcsak üzemi és közgazdasági szempontból, hanem a munka szentségének szempontjából sem kívánatos. (Ügy van! Ügy van!) Lehetetlen, hogy hosszú időn keresztül munka nélkül éljenek az emberek. Már pedig a gyakorlat az elmúlt években azt mutatta, hogy a mezőgazdasági munkásság túlnyomó része, — ahogyan a statisztikai adatokból is látjuk — egyes vármegyékben 70— 80 százaléka, teljesen kereset nélkül tengődik. Azt, hogy ez ne folytatódjék tovább, a magángazdaság megoldani nem tudja. (Tildy Zoltán: Tökéletesen így van!) A mezőgazdasági üzem természetéből folyik, hogy télen a gazdák, a munkaadók nem tudják a mezőgazdasági munkásokat foglalkoztatni vagy azoknak csak igen kis hányadát tudják foglalkoztatni. Állami segítséget kell tehát adni, hogy télen is foglalkozást találjanak a mezőgazdasági munkások. Teljesen elhibázott és rossz volt a múltban követett politikai gyakorlat, (Ügy van! Ügy van! a közéven és a szélsőbaloldalon.) mert munkanélküli segélyekkel és ínségmunkákkal, de különösen népkonyhákkal ezt a kérdést nem oldották meg. (Ügy van! Ügy van!) Ha azokat a nagy összegeket nézem, amelyeket erre a célra fordítottunk, akkor megállapíthatom, hogy ha azokból produktív befektetéseket eszközöltünk volna, egészen bizonyos, hogy a magyar mezőgazdasági munkásság helyzetén is jobban, eredményesebben és célravezetőbb módon segítettünk volna. A régi időkben azt mondták, hogy ha a munkás nyáron keres, akkor a telet ki tudja húzni. Ma ezt sem lehet mondani. Az 1902—1930. években körülbelül 220—230 munkanapot dolgozott egy évben a mezőgazdasági munkás. Ha a földmívelésügyi minisztérium hivatalos statisztikai adatait veszem alapul, akkor azt látom, hogy ez 150 napra csökkent. (Tildy Zoltán: Sőt százra is!) Megengedem, hogy főleg akkor, amikor dekonjunktúrás idők voltak, 100 napra is csökkent. Megállapítható tehát, hogy a munkások önhibájukon kívül, ha meg is feszítették erejüket, nem kereshettek a nyári időben annyit, amennyivel a téli időt kihúzhatták volna. Itt egyetlen egy segítség van — amint említettem — és ez a kormány intézkedése, még pedig két módon. Az egyik segítség szerény megítélésem szerint a mezőgazdasági ipar teíülése 1940 január 25-én, csütörtökön. j

es decentralizálása. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Ezt a kérdést könnyű megoldani akkor, ha ugyanazokat a kedvezményeket megadjuk a vidéken is a mezőgazdasági iparnak, mint amelyeket Budapesten élvez a maga kedvezményezett helyzetében. Egészen bizonyos, hogy szívesen fog kimenni, mert előnyt jelent számára, hogy kint a vidéken üzemet létesítsen. Ha már mindenbe belenyúl a kormányhatalom, én a jövőben nem engedném meg, hogy nagyobb ipari vállalkozás, gyárvállalat csak Budapesten létesüljön akkor, ha annak léte, fenntartása és rentabilitása vidéken is biztosítva Van. Ez végeredményben nemcsak a munkásság szempontjából, hanem, amint éppen most láthatjuk, hadászati, szállítási és ; egyéb szempontokból is kívánatos lenne. Méltóztassanak csak megnézni az egész Tiszántúlt, ahol úgyszólván Debrecent kivéve, nincsen egyetlen gyártelep sem. (Ügy van! Ügy van!) Amikor Budapesten, hála Istennek, hosszú időn keresztül fut a vonat a gyárkémények mellett, ugyanakkor be lehet járni az egész Tiszántúlt anélkül, hogy csak egy gyárteleppel is találkoznánk. (Tildy Zoltán: Ez a vidéki pótadó kérdése is!) Márpedig gyárvállalatoknak vidéken való létesítése nemcsak azt jelenti, hogy a mezőgazdasági munkás ott keresni fog, hanem egészen bizonyosan azt is, hogy a fogyasztás is emelkedni fog azokon a vidékeken, tehát erre is igen jó hatást fog gyakorolni. A másik pedig, amivel a mezőgazdasági munkásságot télen foglalkoztatni lehetne, a háziipar. Nem kívánóik ezzel a kérdéssel huzamosabban foglalkozni, (Tildy Zoltán: Halljuk! Halljuk!) mert nagyon jól tudom, hogy Tildy Zoltán igen t. képviselőtársamnak ez kedvenc témája és ezzel kimerítően fog foglalkozni, rá kívánok azonban mutatni arra a szerény megítélésem szerint visszás helyzetre, hogy a háziIpar mint olyan és maga a háziipari felügyelőség is az iparügyi minisztérium alá tartozik. T. Ház! Távol álljon tőlem, hogy bárkit is gyanúsítani vagy megbántani akarjak, de úgy látom, hogy amióta a háziipar irányítása a földmívelésügyi tárca keretéből az iparügyi tárcához került, azóta a háziipar kérdése, hogy úgymondjam teljesen elhomályosodott és háttérbe szorult. Meg is tudom érteni és magyarázni, hogy az iparügyi minisztériumban, ahol végeredményben inkább a nagy és a gyáripar kérdése domborodik ki, a háziipar kérdése elsorvad, de ha meg is tudom érteni és magyarázni, mégsem tudok belenyugodni. Éppen ezért nagyon kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hasson oda, hogy éppen a mezőgazdasági munkásság érdekéiben a régi rendszer állíttassék vissza és a háziipari felügyelőség a rendes helyére, a földmívelésügyi minisztériumba kerüljön. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Arra nézve, hogy a háziipar terén mit lehetne tenni, csak egy kérdést hozok fel példának. Ha egy ipar gyáripari vállalat hátrányára — csak a középipart Veszem ki — módot adnának arra, hogy egyenlő feltételek mellett a közintézmények és kórházak részére például a szükséges^ lepedőket a háziipar, amely igenis versenyképes, készítse el, mennyi munkáskezet tudnánk télen foglalkoztatni, munkához juttatni. A háziipar kérdését nagyon könnyen szokták venni, látjuk azonban, hogy ahol már meg van szervezve, ott majdnem annyit keres télen is a mezőgazdasági munkás, mint amenynyit nyáron keresett, (ugy van! a jobboldalon.)