Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-75

292 Az országgyűlés képviselőházának 75. Jól tudom, vannak rendelkezések, hogy nagyobb közmunkák megindításánál, különösen olyanoknál, ahol mezőgazdasági munkásság is részt vehet Vagy részt vesz, az ország más vidékéről, lehetőleg onnan kell munkásokat alkalmazni, ahol munkásfeleslegek vannak. Ezt a nagyjelentőségű kérdést, a munkáskereslet ós ki rálát kiegyensúlyozását nem lehet a munkavállalókra bízni. Ezt az országos munkapiacot ismerő tényezőre és szervre, elsősorban tehát a mezőgazdasági munkásközvetítő intézményre kell rábízni. Hiszen végeredményben a törvényjavaslat megítélésem szerint módot is ad erre, mert ezek a munkaügyi felügyelők ebbe a munkába is bekapcsolhatók lennének, különösen ha szankciók is lennének, nevezetesen az, hogy bizonyos nagyobb közmunkák megindí- , tásáuál, vagyis amikor azok a közmunkák nagyobbszámú munkáskezet foglalkoztatnak, egyenesen kötelező lenne a Mezőgazdasági Muiikásközvetítő Intézet igénybevétele. Egészen bizonyos, hogy így a munkáspiac sokkal jobban alakulna és nem lenne — engedelmet kérek a kifejezésért — olyan anarchia, amely a téren ebben az országban most tapasztalható. (Horváth Géza: Ügy van!) Az a körülmény, hogy a legutóbbi hónapokban, az utolsó félévben mezőgazdasági munkásfeleslegünk nem volt, megítélésem szerint csak « átmeneti állapot, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a bevonulásokkal elmaradt őszi munkák, nemkülönben a külföldre ment munkások elég nagy száma miatt állott elő ez a munkáshiány, amely végeredményben nem is igen volt munkáshiány, másodsorban pedig az iparnak fokozottabb mértékű munkateljesítménye miatt. Ha azonban mezőgazdaságunk s gazdasági és közgazdasági életünk rendes nyomon fog továbbhaladni, egészen kétségtelen, hogy ezek a munkásfeleslegek újból jelentkezni fognak, indokolt és célszerű lenne tehát már ennek a törvényjavaslatnak keretében, amennyire lehet, vagy a végrehajtási utasításban a mezőgazdasági munkafelügyelőket a munkásközvetítés kérdésébe is belevonni és annak közmegnyugvással való rendezését szorgalmazni. (Helyeslés.) Matolesy igen t. képviselőtársam említette a családi munkabér rendszerét is. Az elvi kérdés tekintetében teljes mértékben egyetértek a képviselő úrral, nagyon természetes azon-, ban, hogy abban a felfogásban már nem tudok osztozni^ vele, hogy azért nem szavazza meg a törvényjavaslatot, mert nem szerepel benne a családi munkabér kérdése, mert hiszen ez a törvényjavaslat nem a családi munkabérről^ szól, hanem a legkisebb gazdasági munkabérek megállapításáról. Én hiszem, hogy a családi munkabér kérdésének rendezése is meg fog történni és kérem is a miniszter urat, hogy ezt a magyar faj és a magyar nemzet szempontjából igen fontos kérdést törvényhozási úton rendezze és az errevonatkozó törvényjavaslatot minél előbb hozza a törvényhozás elé. (Helyeslés.) A szociálpolitikában, különösen a régi irodalomban ez a családi munkabérrendszer egészen nóvum Volt. Voltaképpen kétféle bérrendszert szoíktak megkülönböztetni. Az t egyik rendszer szerint a végzett munkateljesítmény után fizetik a mezőgazdasági munkást, most pedig az á másik, újabb munkabértípus jelentkezik, amely szerint nem a végzett munka után fizetik a bért, hanem azoknak a családtagoknak száma után, akiket az illetőnek el kell tartania. A régi liberális, úgynevezett ülése 194-0 január 25-én, csütörtökön. ezabadversenyes világban ez a felfogás nem tudott volna meghonosodni, de én azt hiszem, hogy minél inkább előtérbe kerül az emberi szolidaritás, minél inkább uralomra kerül ez a fenséges gondolat, annál inkább érvényesülni fog a családi munkabér rendszere, amely végeredményben nem új, mert nemcsak az iparban ivan meg, hanem — amint rá fogok térni — már igen sok mezőgazdasági üzem is megvalósítja ezt saját keretén belül. Én hiszem azt, hogy ezt a kérdést ebben az országban is megfelelő módon és pedig sürgősen rendezni lehet. Az bizonyos, hogy a régi időben — amint említettem — amikor a szabad verseny rendszere volt érvényben, elképzelhetetlen volt az, hogy valaki csak azért kapjon magasabb munkabért, amikor pedig a másikkal egyforma munkát végez, egyforma munkahelyen dolgozik, mert neki több családtagja van, illetőleg többek eltartásáról kell gondoskodnia. De megfordíthatjuk a kérdést. Azzal, hogy az illető több családtagot tart el, új utódokat nevel a köznek; ezt a munkásságát és küzdelmét tehát feltétlenül alá kell támasztanunk és ebben neki segítséget kell nyújtanunk. Ha ezt a kérdést törvényhozásilag nem rendezzük, ezt a magángazdaság, egyes megértő gazdáik jól-rosszul bizonyos ideig rendezni fogják, a munkásságot azonban ennek a kérdésnek ilyen rendezése szociális vonatkozásban hátrányosan fogja érinteni. Ha ugyanis a családig munkabér rendszerét mindenféle megszorítás és állami támogatás nélkül bevezetjük, akkor ez azt fogja jelenteni, — bármennyire ridegnek és lelkiismeretlennek látszik is ez — hogy a nagycsaládú munkásokat, tisztelet a kivételnek, nem szívesen fogják felfogadni, ez pedig azt fogja magával hozni, hogy a születési arányszám ennél a legszaporább néiprétegnél is feltétlenül csökkenni fog. (Kabók Lajos: Ez ellen ivan orvosság. Ott van az ipari munkásság családi bére!) Rá fogok térni, t. képviselőtársam, erre a kérdésre is. Szerény véleményem szerint azonban mindettől eltekintve azért is fontos a családi munkaJbérrendszer bevezetése, mert amikor az országban általában a mezőgazdasági munkásság körében olyan nagy munkáskínálat van, azt tapasztaltuk kint a gyakorlati életben, hogy a nőtlen vagy kiscsaládú mezőgazdasági munkások kényszerűségből kénytelenek voltak kisebb bérért is munkába állani és egyenesen leszorították a mezőgazdiasági munkásbéreket. Készséggel koncedálom azonban, hogyha ez a törvényjavaslat életbelép, ezt nem lesz lehetséges megtenni a jövőben, azonban ettől eltekintve az előbb említett o'kok miatt is kívánatos és szükséges lenne a családi munkabérrendszer bevezetése. Ha valahol és ha valamikor fontos volt, akkor most és ebben az országban fontos. (Horváth Géza: Ügy van!) Ha megnézzük a környező, úgynevezett utódállamok születési arányszámát, akkor szomorúan kell megállapítanunk, hogy ezeknek a bennünket környező államoknak születési arányszáma sokkal nagyobb, mint Magyarországé. Ha mi nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is élni és fejlődni akarunk, akkor kétségtelen, hogy azt a réteget, azt a társadalmi osztályt kell nekünk legjobban megsegítenünk, amely amúgy is a legszaporább. (Horváth Géza: Világos!) és amely végeredményben a magyar életnek mindig egy rezervoárja lesz. (Horváth Géza: Ezt akarjuk!) Ennek azonban elengedhetetlen feltétele a családi munkabér beveze-