Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-75

Az országgyűlés képviselőházának 75. ülése 1940 január 25-én, csütörtökön. 277 is indokolja azt, hogy a munkaviszonyok szabályozásában megfelelő szellemben újra kell kezdenünk a munkát. A legkönnyebben megoldható eZi ia kérdés ipari országokban, ahol agrárfoehoziatal van és a vámok (szabályozzák az agrártermékek árait, mert igy a mezőgazdaság rentábilissá tehető és megbír magasabb munkabéreket is. Könnyebb a helyzet olyan országokban, ahol magasan álló mezőgazdaság mellett fejlett ipar is van, a gazdasági felépítésnek előrehaladott belterjessége és a gépesítés folytán magasak az átlagterméseik és így a magas átlegtermések folytán a nimnkábéirkérdés is könnyebben megoldható. Legnehezebb azotniban ez a kérdés agrárországokban, különösen ott, ahol tőkehiány van és ahol a munkaadók egy része is alacsony élet szinten él. De 'bármilyen országot is tekintsünk, a mezőgazdasági munkásság munkaviszonyainak rendezése mindenhol az ipari munkásság munkabérrendezése után történt meg és alig van ország, ahol a mezőgazdasági munkás már mindazt elérte volna, amit az ipari munkás kivívott magának. Ezek az intézkedések mindenhol megfelelő sorrendben történtek és általában két csoportba oszthatjuk őket. Az egyikbe a betegellátás és a szoeiális biztosítás különféle ágait sorozhatjuk, a másikba a munkaviszonyok sízabályozása tartozik, nevezetesen a munkabérrendezés, a családi bér, a fizetéses szabadság, a muukaidőszabályozás kérdése. A múlt évben történt meg a munkásság aggkori biztosításának törvénybeiktatása és most a munkaviszonyok szabályozását a kormán yzat a munkabérrendezéssel kívánja kezdeni, egyrészt azért, mert ennek alapjait lefektette az 1923. évi XXV. te, másrészt mert a munkabérrendezésnek van legnagyobb hatása a f munkásság életszintjére és ennek emelése nélkül céltalan volna bármely más lépés. A munkabérek és munkaviszonyok szabályozása általában két rendszer szerint történhetik. Az egyiknek alapját az ^ érdekképviseletek és az általuk kötött kollektív szerződések képezik, a másik az állami beavatkozásnak, a hivatalos munkabér- és munka viszonyszabályozásnak a rendszere. Ez a két rendszer nem határolható el egymástól és a gyakorlatban számos átmenetet találunk. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és a maga hibái. Az érdekképviseleti rendszernek vagy a kollektívszerződések rendszerének az előnye az, hogy az érdekeltek jobban érzik, hogy àz ő akaratuk teljesedik és hogy soirsukba ők maguk közvetlenül beleszólnak; hibája az, hogy csak azokra vonatkozik, _ akik a szervezetekben benne vannak, s a kialkudott feltételeket maguknak a feleknek kell ellenőrizniök és betartatniok, de a legnagyobb hibája az, hogy ez a rendszer csak ott sikerül, ahol a munkavállalóknak megfelelő, erős szervezeteik vannak. Látjuk is, hogy ez a rendszer a mezőgazdaság terén nem mindenhol sikerül. Az államhatalmi munkabérszabályozás hátránya az, amit az előbbinek előnyeként említettem, előnye viszont az, hogy független a szervezetek erejétől, ennek folytán igiazságosiabb is és a szabályozás betartása is -biztosítva van. E két rendszer között számos átmenetet ialélunk. Egyes országokban az érdekképviseletek megállapításait, a. kollektív szerződéseket az állam törvényesíti és szankciókkal látja el, máshol az állam hoz létre munkabérmegállapító szerveket. Vannak országok, ahol az állam bizonyos kereteket vagy minimumokat állapít meg, amelyeken belül azután az érdekeltek szabadon egyezkedhetnek. A kollektív szerződések rendszerét egészen természetesen ott találjuk meg, ahol a mezőgazdasági munkásságnak politiüaüag is sulyus szervezetei vannak. Itt a szabad egyezkedés elvét az állam a munkaadói és munkavállalói szervezetek részére biztosítja. Ezt látjuk Dániában, Németalföldön, Svédországban, Norvégiában és Franciaország kis részében. A közhatalmi munka bérszabályozást a legszélsőségesebb formában Uruguayban és Argentínában látjuk, ahol a munkabéreket a törvény szinte* számszerűleg állapítja meg. Németországban munkarendeletekkel szabályozzák a munkaviszonyokat. Bár e két rendszer között a különbségek elvileg nagyon nagyok, a gyakorlatban mégis a legtöbbször közbeeső megoldásokká! szoktunk találkozni. Így Olaszországban az alkotmány alappillérei, a korporációk és a hivatalos érdekképviseleti szervek szabályozzak a munkabéryiszonyokat. Mexikóban az alkotmánytörvény alapján alakítanak helyi és országos bizottságokat. Törvények által életre hívott vegyes munkabérbizottságok működnek Észtországban, Angliában, Skóciában, Franciaország nagy részében és Jugoszláviában. ; Közvetlenül a háború után inkább a kollektív szerződések rendszere látszott előtérbe lépni, de ez — ahogyan a genfi munkaügyi hivatal is megállapítja —- nem váltotta be azokat a hozzáfűzött reményeket, amelyeket joggal fűztek hozzá az ipari munkabérrendezése terén elért eredmények után. A mezőgazdasági munkásoknak Prágában 1928-ban tartott nemzetközi kongresszusán a munkásság még a kollektív szerződések mellett tört lándzsát, 1935-ben a londoni kongresszuson már feladták ezt a merev álláspontjukat és 1936-ban már oda módosult az állásfoglalásuk, hogy hajlandók számolni az állami beavatkozással és annak szükségességét különösen a végrehajtás és az ellenőrzés terén maguk is érzik. A legtöbb országhoz hasonlóan a magyar törvényihozás is a közbeeső rendszert vál asztotta, amikor az 1923 :XXV. tc.-kel az érdekképviseletekből alkotott bizottságokat hatósági jogkörrel látta el és megállapításaikat kötelező erőre emelte. Ha a munkabérrendezéskor sajátos viszonyainkat figyelembe vesszük, akkor alig fogunk érveket találni a hatósági beavatkozás ellen. Láttuk ugyanis azt, hogy a kérdés megoldását csak akkor bízhatjuk az érdekeltekre, vagy azok képviseletére, ha megfelelő szervezeteik vannak. Régebbi törvényeink a liberális korszellem folytán a munkabórkérdésbe befolyni nem akartak, de a szabad egyezkedés elvéből logikusan az következett volna, hogy az államhatalom biztosítsa az érdekeltek részére az egyezkedési lehetőséget és elismerje szervezkedési szabadságukat. Ezzel szemben munkástörvényeink még a közös alkuvásra való összeállást is büntetik. A magyar mezőgazdaság legfontosabb munkája a termények betakarítása, Kétségtelen, hogy ennek zavartalanságát és gyorsaságát minden tekintetben biztosítani kell és éppen ezért tilalmazzák mezőgazdasági törvényeink a sztrájkot is. De ha nem adtuk meg a munkásságnak ezt a szervezkedési lehetőséget és az önsegély fegyverét, akkor kötelessége az államnak, bogy a gyengébb félnek, a munkásoknak oldalára álljon és olyan munkabéreket biztosítson nekik, amilyeneket a saját gyengeségük folytán elérni nem tudnának. 42*