Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-74

Az országgyűlés képviselőházának ban a gazdasági élet bámulatos teherbíróképessége, ezen belül is a vidéki hitelszervezet sziklaszilárd megalapozása tette lehetővé. Jöhetnek idők, amikor a magyar nemzet megint fokozottabb mértékben fog polgáraihoz fordulni; ezekre az időkre kell gondolnunk és kellő jövőbelátással fokoznunk kell minden olyan intézmény teljesítőképességét, amely a nemzet anyagi erejét növelni és a nemzeti termelést fokozni tudja. Ezeknek az intézményeknek a sorában nem utolsó helyen áll a vidéki hitelszervezet. Meggyőződésem, hogy a pénzügyminiszter úr, akiről tudom, hogy ha drákói szigorral igyekszik is megvédeni a kincstár érdekeit és felkutatni szándékozik minden még adózatlanul bujkáló vagyont és jövedelmet, barátja a vidéki hitelszervezetnek s annak jelentőségét és nélkülözhetetlenségét nálam is jobban ismeri és vallja. Ezért arra kérem, hogy amikor most kétségtelenül újabb közterheket akar vállaltatni a gazdasági élettel, védje meg a ïegerélyesebb eszközökkel a hitelszer vezetet azzal a demagógiával szemben, amely az utóbbi években valósággal divattá vált és amely minden komoly értéket el akar pusztítani e^ben az országban. A pénzügyminiszter úr iránti nagyrabecsülésem kifejezésével a törvényjavaslatot általánosság-bán elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokét soïav üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Müller Antal! Müller Antal: T. Ház! helyeslem előttem felszólalt t. képviselőtársamnak azt a megjegyzését, hogy nem iszabad tőkeellenes hangot megütni. Ezt, azt hiszem, mindnyájan helyeseljük, mert a tőkére a termelés érdekében éppen olyan szükség van, mint a munkára; egyik sem tud a másik nélkül eredményes termelést elérni. Éppen így helyeslem másik megállapítását, amelyet a vidéki hitelszervezetek megerősítéséről tett. Azt hiszem, ezt is minden képviselőtársam helyesli, mert a hitelszervezetet is decentralizálni kell, hozzáférhetővé kell tennünk minden magyar ember számára, hogy hosszú utazások, fáradság és költségek nélkül tudjon mindenki termedési hitelhez jutni. T. Ház! Én figyelemmel kísérem a közhangulatot és azt látom, hogy nagy megnyugvást keltett ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása. Mi, akik az elmúlt ciklusokban is itt voltunk és nagyon sokszor felszólalunk ebben a tárgyban, tanúbizonyságot tehet nk arról, hogy valami nincs rendben az adózás körül, mert éppen azok fizetnek kevés adót, akiknek erre nagyobb lehetőségeik vannak, tehát a részvénytársaságok, a nagyvállalatok. Magam is néhányszor interpelláltam bizonyos nagyvállalat adóztatása ügyében, de t. kénviselőtársaim is pártkülönbség nélkül nagyon sokszor hozták ide ezt a kérdést. Követeltük, hogy már csak az adómorál érdekében is adóztassák meg arányosan a tőkeerős vállalatokat és a részvénytársaságokat, mert ha ezt nem teszik, akkor az adóztatás igazságosságának elvén esik csorba. Beleidegződött a köztudatba az, hqgy a részvénytársaságok aránvlag kisebb adót fizetnek. Ehhez járultak az 1931 :XXI. te. naa-y adókedvezményei, amelyeket megint inkább a nagyvállalatok, tehát a társulati adót fizető vállalatok vesznek és vettek nagymértékben igénybe. : Mint mondom, örülnünk kell a tőkeerős 7J+. ülése 1940 január 23-án, kedden, 259 nagy vállalatok izmosodásának, de ezzel arányban vegyenek részt ők is az államháztartás terheiben. (Úgy van! jobbfelől.) A miniszter úr ennek a törvényjavaslatnak benyújtásával csak ezt ,a célt szolgálja. Aki ismeri a pénzügyminiszter úr közgazdasági felfogását és nagy tudását, fel sem tételezi róla, hogy ő éppen a legnagyobb közgazdasági tényezőknek, a nagyvállalatoknak és pénzintézeteknek akarna ártani, hanem az ő igazságos érzése, meggyőződése, annak f ellenére, hogy egész életében fináncpolitikával foglalkozott, közgazdasági ember volt, mégis azt diktálja, hogy igenis szükséges, hogy a bankok, részvénytársaságok, iparvállalatok ugyanolyan arányban hozzák meg az áldozatot, mint a legkisebb ember meghozza. Mert azt mindnyájan tudjuk, hogy sajnos, a k'sember úgyis mindig többet adózik. Ha egyebet nem veszek tekintetbe, csak a fogyasztását, azt látom, hogy a fogyasztása révén majdnem ugyanannyi fogyasztási vagyis közvetett adót fizet, mint a gazdagabb ember. Másrészt legyünk őszinték és ha jól megnézzük a helyzetet, akkor azt látjuk, hogy az adólétminimum, ahogyan megállapították, szintén nem felel meg a mai életnek. Ezt még a pénzügyminiszter úr is elismeri. Ha tehát szükség van arra, hogy az állam érdekében a szegény ember kenyerét is megadóztassák, akkor fokozottabban vegye ki részét az adóztatásból a nagyvállalat. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha sikerül elérnünk az arányos adóztatást, akkor minden ember könnyebben hozza meg áldozatát az állammal szemben és ebben az esetben, de csak ebben az esetben, az adómorál is emelkedni fog. T. Ház! A mai lapok közgazdasági rovataiban olvasom, hogy a vállalatok most közzétett mérlegeinek eredményeként több mint 150fi vállalat def cittel zárta évét. Én, aki benne vagyok a gazdasági életben és ismerem a kisiparosok, sajnos, rosszul sikerült évi eredményeit, azt látom, hogy az elmúlt esztendő mégis jobb volt mindenki részére, mint az előző esztendő. Megdöbbenve látom, hogy ugyanakkor több mint 1500 vállalat, tehát részvénytársaság* deficites egy ilyen konjunkturális esztendőben, mint amilyen az elmúlt esztendő volt, Pedig ezek a vállalatok már bizonyosan jelentős tőkét reprezentálnak. Részletesen nem akarok azzal foglalkozni, hogy milyen nagy értéket reprezentálnak. (Meixner Emil: Könyvelési technika!) Erre akarok rátérni. Ha semmi más nem indokolná ennek a javaslatnak sürgős letárgyalását, éppen ez a körülmény elegendő erre. A miniszter úr ezt a helyzetet nagyon jól ismerte és szükségét látta annak, hogy ezt a javaslatot ide beterjessze, (Meixner Emil: Időszerű!) mert igenis lehetetlenségszemet hunyni a dolgok felett és egyszerűen tudomásul venni, hogy a fejlett technika és az eddigi törvények által nyitott sok kis ajtó révén a vállalatoknak sikerült az adóztatás alól kibújniok. Kérdem, hogy ha ennek az 15ÖO nagyvállalatnak a tisztességes, becsületes és arányos adóhozama elmarad, kinek kell ezt megfizetni, nem azoknak a becsületes adózóknak-e, akik tisztességgel áldoztak eddig is a haza oltárára? Lehetetlen helyzet, hogy csak azért, mert van egy régi, negyven esztendős törvényünké amelyen csak foltozások történtek, de soha generális átalakításon nem ment keresztül, m$ is sikerül — és sajnos az utóbbi két évtizedben állandóan sikerült — ezeknek a nagyvállala-