Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-73
Âz országgyűlés képviselőházának 73. ülése 19W január 19-én, pinteken. 247 mintegy 500 millió pengővel nőtt meg. Ha valami, akkor ez az 500 millió pengő, amely itt van gépekben, berendezésben, felszerelésben M» gyarország vállalataiba beépítve, — elvehetetlenül itt van, — erős bizonyság annak megcáfolására, hogy az ipari részvénytársaságok szinte kizsákmányoló intézetek, amelyek mögött névtelenül meghúzódó kezek mindenkor azon munkálkodnak, hogy a maguk számára munkanélküli jövedelmeket biztosítsanak. Ez az 500 millió pengős többlet, amely jórészt invesztíciók formájában helyezkedett el ezekben a nehéz időkben a magyar iparban, komoly bizonyság (Rassay Károly: Ez igaz!) arravouatkozólag, hogy a magyar ipari és nyilván más társulatokban olyan kezek is dolgoznak, amelyek tisztában vannak azzal, hogy a nemzetgazdaság egyetemébe beágyazott vállalatoknak mi a kötelességük akkor, ha ezt a kötelességet magasabb szempontból, a nemzet egésze szempontjából értelmezzük. T. Ház! Ügy vélem, kötelességem még néhány szám idézésével a t. Ház türelmét igénybe vennem. (Halljuk! Halljuk!) mielőtt további mondanivalóimra rátérek. Ezeknek egyikével választ kell adnom arra a kérdésre mi az igazi helyzet ezeknek a társulatoknak közteherviselése tekintetében. (Halljuk! Halljuk!) 1938-ban az ipari részvénytársulatok 204 millió pengőt fizettek ki adók, részben illetékek, részben betegségi járulékok címén. Lehet-e azt tehát állítani felelősséggel, hogy ezek a társulatok kivonják magukat a komoly adófizetés {kötelezettsége alól? T. Ház! Felmerül a kérdés, vájjon a mai időpont alkalmas-e olyan roppant érdekes, a gazdasági élet szempontjából, merem mondani, sok tekintetben életbevágó fontosságú javaslat előterjesztésére és tárgyalására, mint amino a társulati adó reformja. Nekem, akinek régebben van szerencsém ismerni a pénzügyminiszter úr kitűnő egyéniségét, mindenkor az volt róla a véleményem, hogy istenadta tehetséggel optimista módon tud a jövőbe tekinteni. (Ügy van! jobbfelől.) Ez az optimista felfogás adta meg neki a megokolt bátorságot arra, hogy olyan javaslattal jöjjön a Ház elé, amely bölcs és átgondolt is, de a pénzügyminiszter úrnak is nyilván alapos lelkiismereti mérlegelése után készülhetett csak el. Hogy áll a dolog, t. Ház? Véleményem szerint, elsősorban két szempont vezette a pénzügyminiszter urat arra, hogy a javaslattal a t; Ház elé jöjjön. Az egyik a közvélemény ereje, »amelynek hatása alól a kormányok nem vonhatják ki magukat, hiszen a valóságban annak kifejezője a kormányzat vitele. A másik r»edig az, amint bölcsen kifejti a miniszter úr az indokolásban, hogy az országra olyan rendkívüli terhek zúdulnak, amelyeknek az átvételében, mondhatnám ledolgozásában, minden néven nevezendő tőkének a maga erejéhez képest részt kell vennie és ezért részvénytársulatok és egyéb társulatok tőkeerejét is jobban igénybe kell venni, mint a múltban. De szeretném idézni a javaslat indokolásának azt a részét, amelynek lényege az, hogy a pénzügyi kormány teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a társulatok jelentős része olyan pillére a magyar közgazdasági életnek, amely megbízható módon teljesíti hivatását, s amelyeket még erősíteni is akar. Azok a gyakran drákói, esetleg a bizottsági tárgyalás során bizonyos vonatkozásokban enyhítendő intézkedések, amelyek a törvényjavaslatban foglaltatnak, azokat a vállalatokat fogKÉPVISELÖHÁZI NAPX.Ó IV. ják sújtani, amelyek eddig .fim értették meg a nemzeti termelés magasabb szempontjait. T. Ház! Ha a javaslat konkrét intézkedéseit, amelyek közül nem egy, ismétlem, a régi jogforrásokból került át a törvényjavaslatba, vesszük szemügyre, akkor a javaslat legdöntőbb gondolatának az látszik, hogy a vállalatoknak minden olyan nyeresége, amely a könyvekből nem tűnik ki, adóalapként kutattassék ki és vonassék adó alá. Ez pedig közértelmü nyelvre átváltva azt jelenti, hogy a vállalatoknak a mérlegekben kimutatott nyeresége megfelelően növeltessék s ezáltal több vállalat kerüljön be a magasabb adókulccsal adózó vállalatok sorába, vagy pedig a veszteséges vállalatok közül egyik-másik kerüljön át ado szempontjából a nyereségesek közé s így biztosíttassék az állam számára a nagyobb adóalap. , , L r> ,, De én az adóstatisztika tanusagtetelere is hivatkozom akkor, amikor óva intem a t. Hazat, hogy valami különösen vérmes illúziókban ringassuk magunkat abban a tekintetben, hogy itt talán csillagászati számokban mutatkozó többletbevételek fognak mutatkozni azokkal a bevételekkel szemben, amelyek ez adó címén már eddigelé is szerepeltek az állami költségvetésben. Szabad tisztelettel félórai meghasszabbítást kérnem? (Felkiáltásuk: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház megadja. Laky Dezső: T. Ház! Lehet, hogy 4—5.millió pengő pluszt érünk el, lehet, hogy valamivel többet. Ez nagyon komoly összeg, de amikor a vállalatokra gondolunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy a magyar államnak ezekben a súlyos, nehéz időkben, sok és még több bevételre van szüksége, hogy megközelítő módon tudja ledolgozni azt a hatalmas hiányt, amelyet a pénzügyi kormány férfias nyiltsággal deficitként bevallott a folyó költségvetési évben. Kérdés már most, Vájjon azok a gazdagabb vagy soványabb remények, amelyek a társulati adó reformjához fűződnek, feltétlen bizonyossággal be fognak-e válni, vagy pedig számolnunk kell azzal, hogy esetleg a társulati adóból minden újabb jogszabály ellenére sem lesz akkora többletbevételünk sem, amekkorára a pénzügyi kormány józanul számít. Nekem, aki megszoktam a számokkal exaktan foglalkozni, meg kell mondanom, hogy bizonyos aggodalmam van abban a tekintetben, hogy a remélt többletjövedelem Valóban be fog-e folyni ebből az adóból az 1940. és a következő években. Leszek bátor megindokolni, t. Ház, hogy miért. Igaz, hogy az új jogszabályok következtében módja lesz a pénzügyi kormánynak sokkal hatályosabban kimunkálni az adóalapokat. De vannak olyan szempontok is, amelyek a közeljövőben minden kétséget kizáróan adóalapcsökkentő hatással lesznek. Hivatkozom mindenekelőtt arra, hogy a mai konjunktúra, amely — jól tudjuk — nem is a szó megszokott értelmében vett konjunktúra, — hiszen elsősorban a hadiipar konjunktúrájáról van szó — nem lehet tartós. Sőt inkább számítanunk kell arra, hogy már az idei esztendő folyamán, az év derekán, vagy talán az év végefelé ennek & konjunktúrának a tetőzése meg fog szűnni és lefelé siklik az a görbe, amely a konjunktúra hullámzását tükrözi vissza. Ha tehát valószínű is au, hogy az 1939. évi eredmények alapján 1940-ben ki fog jönni a várt nagyobb, vagy ta38' "
