Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-72

218 Az országgyűlés képviselőházának 72. adót tartozom, fizetni, ami a javaslatban van. Az államkincstárnak, a nemzetnek, az országnak szinte társnak kell lenni — egy-egy ilyen kereskedelmi ügyletnél, és mielőtt a kereskedő vagy vállalat az ügylet lebonyolítását megkezdi, már bele kell kalkulálnia az adót és ezt -még akkor is be kell fizetnie, ha a vállalkozás nyereséggel nem végződik. Ebben az esetben az államkincstár megkapja a maga adóját és nem a kincstár lesz az utolsó, amely a% ilyen kereskedelmi, vállalkozásból kap és • K akkor kap, ha megfelelő jövedelem van. Éppen ezért feltétlenül szükséges, hogy ezek a minimális adótételek emeltessenek. Ismételten arra kérem a t. Házat és a pénzügyminiszter urat, hogy főleg azt a meggondolást, ami az adóbevallások nyilvánosságára vonatkozik, tegye megfontolás tárgyává. En ezt a javaslatot csak abban az esetben tudnám elfogadni, ha a bizottságban errevonatkozólag megfelelő rendelkezés hozatnék. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik*? Megay Károly jegyző: Gróf Zichy Nándor! EínÖk: Gróf Zichy Nándor képviselő urat illeti a szó. Gr. Zichy Nándor: T. Képviselőház! A tárgyalás anyagát képező törvényjavaslat kétségtelenül adózási rendszerünk egyes nagy hiányait van hivatva pótolni. Azt hiszem, pártkülönbség nélkül megállapíttatott előttem szólott t. képviselőtársaim részéről, mint ahogyan a törvényjavaslat indokolása is mondja, hogy az egyenes adót, a vagyonadót és a jövedelmi adót fizető egyének, valamint a társulati adó alá eső adózók adózása között eddig igen nagy egyenlőtlenség volt. Nem azért szólalok fel, ihogy ezzel a törvényjavaslattal nagy általánosságban és esetleg ennek egész ipari termelésünkre kiható következményeivel foglalkozzam, hiszen ezzel nálamnál sokkal szakavatottabb^ képviselőtársaim már foglalkoztak, én kizárólag ennek a javaslatnak az idegenforgalomra, a szűkebben Tfett vendéglátóiparra vonatkozó kérdéseit szeretném ismertetni és azokra némi szempontból rámutatni. Kétségtelen, hogy vendéglátó iparunk, ami alatt elsősorban a budapesti és vidéki szállodás-, vendéglősipart értem, igen súlyos, sőt válságos helyzetbe került a háború utáni időkben, mert magyarán mondva teljesen lerongyolódott. (Egy hang a baloldalon: A balatoni is!) A balatoni is, a budapesti szállodásipar is, hogy ne is említsem az egyes vidéki városok szállodáit, amelyek egyenesen siralmas helyzetben vannak. Az 1933. évtől fogva idegenforgalmunk állandó fejlődést mutatott egész 1938 szeptemberéig, amikor az európai válság megkezdődött s az idegenforgalom úgyszólván egyik napról a másikra megcsappant. Sajnos, az előző idők konjunktúrájában a vendéglátó ipar igen kevéssé részesült, illetőleg, ha részcsült benne, legfeljebb az elmúlt évek súlyos veszteségeit volt csak képes pótolni és talán némileg fel tudta frissíteni, vagy újítani leltári berendezéseit és felszereléseit. Hogy a magyar vendéglátó ipar megfelelt és eleget tett ennek a kötelezettségének még a legsúlyosabb körülmények között is, ezt magam, mint aki éveken keresztül hivatalból foglalkoztam az idegenforgalommal, a legnagyobb örömmel és elismeréssel állapítom meg. A legnagyobb elismeréssel kell megemlékezni arról, hogy a magyar vendéglátó iparral foglalkozók még a legnehezebb viszonyok között is nem mindig az ülése 1940 január 18-án, csütörtökön. egyéni vagy üzleti érdekeket tekintették és annak megfelelően cselekedtek, hanem látva és felismerve az idegenforgalomban rejlő igen nagy nemzeti és kulturális propagandaértéket, ennek megfelelően jövedelmeiket berendezéseik felújítására fordították, s mondhatnám, majdnem száz százalékig befektették azt újra a szállodaiparba a vendégforgalom várható gyümölcsözése érdekében. Ezért a leltári berendezések felújítására, a leltári vagyon pótlására vonatkozó és a törvényjavaslat 14. ^-ának (3) pontjában említett kedvezmények, amelyek a gyáripar berendezéseinek pótlására vonatkoznak, a legnagyobb mértékben érdeklik és érintik a szállodai és vendéglátó ipart is. A 14. § (3) bekezdése azt mondja, hogy a pénzügyminiszter fontos közhiteli és közgazdasági érdekekből megengedheti, hogy a vállalatok meghatározott célra az itt felsorolt eseteken felül adómentesen leírjanak, vagy tartalékoljanak és hogy az adómentesen leírt vagy tartalékolt összegeket eredeti rendeltetésüktől eltérő célokra adómentesen felhasználjanak. Tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, hogy méltóztassék ezeket a rendelkezéseket a vendéglátó iparra is vonatkoztatni. Ámbár ma már a közgazdasági érdekek közé szoktuk érteni az idegenforgalom érdekeit is, azonban ismervén közönségünknek bizonyos idegenkedését, illetve nem az idegenkedését, hanem mondjuk kételyeit az adóhatóságokkal szemben, hogy amikor adóról van szó, mindig a szűkebb értelmezéstől félnek és nem a tágabb értelmezésben reménykednek, ezért kérném a pénzügyminiszter urat, méltóztassék beszédében megnyugtató kijelentést tenni a szállodai ipar képviselői felé is. Ami a másik igen fontos, a szállodás ipart közelről érdeklő kérdést illeti, ez a 14. § (4) bekezdése. Ez tudniillik arra a kedvezményre vonatkozik, hogy (olvassa): »Ha a vállalat gépi berendezéseit vagy termelőeszközeit a technika fejlődése következtében újabb, nagyobb teljesítőképességű vagy kevesebb üzemi költséget igénylő gépekkel vagy termelőeszközökkel cseréli ki, a pénzügyminiszter megengedheti, hogy a vállalat az új beszerzések következtében kiselejtezett gépi berendezések vagy termelőeszközök értékét — azok használhatóságára való tekintet nélkül — adómentesen leírja vagy tartalékolja.«"Tekintettel arr-i, hogy itt inkább gyáripari, gépi berendezésekről van szó, tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, hogy méltóztassék magáévá tenni azt a módosítást, amelyet ebben a tárgyban a pénzügyi bizottsághoz benyújtok, hogy tudniillik ezt a kedvezményt a szállodás ipar beruházásainak pótlására is terjessze ki. Néhány szavas módosításról van mindössze szó, a törvényjavaslat szövegébe beleszúrhatnánk ugyanis az »egyéb berendezéseket« vagy pedig »a jobb és korszerűbb berendezéseket« szavakat. Ez nagymértékben megnyugtatná a vendéglátó ipart. A vendéglátó ipar harmadik kívánsága a leltári vagyon pótlására vonatkozó rendelkezések terén mutatkozik. A törvényjavaslat 13. §-ának (4) pontja némileg megváltoztatja az 1937:V. törvénycikk hivatalos összeállításának eddigi gyakorlatát. Tudniillik ez vonatkozik arra, hogy (olvassa): »a leltári vagyon pótlásának nem minősíthető új beszerzésekre fordított kiadásokat, valamint az értékükben részben vagy egészen leírt, illetőleg tartalékolt leltári tárgyak pótlására fordított, kiadásokat a leírt, illetőleg tartalékolt összeg erejéig az