Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-71

Az országgyűlés képviselőházának 7 tárgya volt. Előrebocsátom, hogy illusztris jo~ gasz&örök — így pélüául a Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülete — alkotmányjogi aggodalmakat támasztanak azzal a ténnyel szemben, hogy itt az adóügyi közigazgatásban egy bizonyos hasadás áll be, amikor a törvény a jogot kereső fél ügyének egy részét bíróság elé, másik részét pedig zsűri elé bV>csatja. Ennek az alkotmányjogi aggodalomnak ellenére is, amelyet elméletileg én is osztok, határozott híve vagyok a döntőbizottságnak, (Helyeslés.) talán azért is, mert a pénzügyminiszter úr bizalmából másfél esztendeje tagja is vagyok egy, már működő, úgynevezett országos döntő oizottságnak, amely, mint méltóztatik tudni, az egyszeri vagyoni hozzájárulási ügyekben a legfelsőbb döntő fórum. Az itt szerzett tapasztalatok állítottak engem a zsúri gondolata mellé. Még ha nem is állana előttem ennek a kérdésnek az elbírálásával az a sötét háttér, amelyet Pajor t. barátpm festett tegnap a Közigazgatási Bíróság munkával való túlterheltségéről és a panaszjognak ennek következtében beállott illuzorius voltáról, én akkor is a döntőbizottság mellé állanék, mert látom. — amit kicsiben egyébként láttunk már eddig is az adófelszólamlási bizottságoknál, hogy milyen megnyugvás annak a félnek először az, hogy a fellebbezést követő égy hónapon belül már ott is van az ügye az illetékes fórum előtt, mely az ő sérelmét hivatva van orvosolni, másodszor, hogy milyen nyugodt, milyen biztos érzés részére az, amikör ott látja ülni polgártársait a kincstár képviselőjével együtt ugyan, de abban a tudatban, hogy azok épp olyan adózó alanyok, mint ő, azonkívül, pedig bírnak azzal a szaktudással és szakismerettel is, mellyel az ő ügyét el tudják intézni. Az adójogi fellebbezési rendszerbe belevitt, illetőleg tovább vitt gondolata az autonómiának, indokolt tehát annál az egyetemes pszichológiai (érvnél fogva is, amelyről imént szólottam. Én csak egyet kívánnék é döntőbizottság működésével kapcsolatban, — és ezt megint ebből a pszichológiai momentumból kifolyólag kívánom — hogy a határozathozatalnál a pénzügyi hatóság képviselője ne lehessen jelen; ahogy tudomásom szerint az alsófokú igazgatásban az adófelszólamlási bizottságban sincs jelen a pénzügyi hatóság képviselője, (Zaj és ellenmondások a középen. ~ Müller Antal: Dehogy nincs!); akkor pedig azt mondom, hogy az alsó fokon se legyén jelen, hiszen a kontradiktatorikus eljárás folyamán eléggé rendelkezésére állhat és minden hozzá feltett szakszerű kérdésre rögtön válaszolhat is. A kontradiktatorikus eljárás folyamán, amelyben a pénzügyi előadó teljes joggal résztvett, szót kér, a hozzáintézett kérdésekre válaszol, az ügynek, a dolog*nak a kitisztázása teljesen világosan ott áll a bizottság előtt, amely után a határozathozatal jön, mikor is a félnek feltétlenül meg kell adni azt a bizalmi garanciát, hogy vele együtt a pénzügyi referens is távozzék. Én semmiféle veszélyt nem látok ebben. Egyszerű adminisztratív intézkedésről lenne itt szó, mert hiszen a pénzügyi referenst később is be lehet hívni az ülésbe, s kérdést lehet hozzá intézni akkor is, amikor a tárgyalás folyik, vagy a határozathozatal ideje elkövetkezik. (Helyeslés.) Nem osztom azt a bizalmatlanságot, aniit a túloldalról tegnap a döntőbizottság intézményével hangoztattak. Arra hivatkozva, hogy ott ülnek a Gyosz.-nak és a Tébe.-nek a képviselői is, hogyan várjunk hát ettől a bizott, ülése 19W január 17-én, szerdán. 173 ságtói igazságot? Ez (részben a ténybeli nemismerésnek az aggálya és kifogása, mert a bizottság többségének a kinevezése a pénzügyi kormánytól lügg, s én ezt azi ügyét a pénzügyminiszter úr kezében igen jó helyen tudom és látom. Ez az egyik, a másik: lia ebben az együttesben — ahol, mondom, többségben á pénzügyminiszter tir által beküldött tagok vaunak, mert hiszem az egész bizottságot tulajdonképpen a pénzügyminiszter nevezi ki, a nevezett érdekképviseleteknek csak jelölési jogot ad — a Tébe. és a Gyosz. képviselője nem volna benne, én Ikívánnáni, hogy benne legyen. Kívánnám, mert szükségesenk látom éppen másféléves tapasztalatom alapján (és tudom» hogy szükségünk van a szóbanlévő sízakférfiakra. Elvégre a gazdasági életnek az ezerváltozatú területén a legapróbb részletkérdések jönnek elő s dönteniünk kell bennük. Anyagi kihatással bír a döntésünk nemcsak a

v vállalatra, de az államra is, ami nekünk sz-inten fontos, Nekünk tehát sok részlet- és ^szakkérdésben kell megkérdeznünk a szakértőket Is, akik bent ülnek. A többit az aggodalmaskodók bízzák a mi judicipmunkra. Azt is nieg kell jegyeznem megnyugtatásul, hogy például ab

ban a döntőbizottságban, amelyben én működöm* egyetlen zsidó sem foglal helyet. (Jandl Lajos: Az helyes, nc\rmális állapot!) Végezetül a döntőbizottsággal szemben tapasztalt ennek a bizalmatlanságnak leszerelésére azt is fel kell hoznom, hogy a döntőibizottság tagjai, üljenek akár a Gyosz. vagy a Tébe. képviseletében ebben a bizottságban, működésük előtt esküt tesznek, (Jandl Lajos: Csak fogadalmat!) Az ugyanaz. Miután több időm már nincs részletek taglalására,/szükségesnek tartom, hogy rámutassak olyan intézkedésekre is, amelyeknek a szőnyegen lévő tőrvényjavaslatban in melius van szerepük a vállalatokkal való vonatkozásban. Igen jelentős intézkedések ezek, amelyeket csak röviden említek meg. Amikor a törvényjavaslat megengedj hogy az adóköteles nyereségből le lehet vonni az értékesítő szövetkezetek részéről nyereségvisiszatéritések címén kifizetett összegeket, amikor helyet ad annak az óriási termeléspolitikai szempontnak és érdeknek, hogy a kiselejtezett gépek és termelőeszközök adómentes tartalékolását és leírását teszi lehetővé, amikor mentesíti a vállalati alaptőkéből vagy tartalékokból mérlegrendezésre szánt összegeket, — pedig ezek a mérlegrendezésre szánt össizegek igen fontos hivatást teljesítenek, amint méltóztatnak tudni, mert ezek rendszerint a mérlegtúlértékélések melyrehozását jelentik — amikor mentesek az adó alól a vállalatoknak az állam, a törvényhatóság, a község által juttatott azok az adományok, amelyei a vállalat erősítését célozzák, akkor meg kell állapítanunk, hogy a társulati adóreform a társulatok javára is hozott jelentős könnyítéseket és előnyöket. Legyen szabad végül még a tartalékolásokról is pár szót mondanom, talán azért is, inert a vita folyamán ismételten hallottam röpködni azt a megjegyzést, hogy »mi lesz a titkos tartalékokkal?« A titkos tartalék t. Ház önmagában nem egy bűnforrás, a titkos tartalék alatt nemi kell valami olyan misztikumot érteni, mint amit a közbekiáltok valószínűleg* értettek, hogy az egy szörnyű álcázott bűntömeg az állam érdekei ellen. A titkos tartalékolás közgazdaságilag indokolt és elfogadott gesztió, paradoxonnal szólva, a titkos tartalékban titok nincs. A lényeg az, hogy vannak