Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-71

174 Az. országgyűlés képviselőházának tartalékok,, am el; y éknek a .íiyilvános mérlegben való szerepeltetése : helytelen volna s a fontos çsak az, hogy az ekként rejtve kezelt tartalék az adóügyi hatóság felé ne legyen rejtett és ne legyen titkos, hanem azt a vállalat becsületesen vallja be, adóztassa meg és akkor teljesen rendben van minden. À titkos tártalék tollát nem valami önmagában iildözendő gesztié. Ami pedig általában a tartalékolást illeti, állítom, hogy mi közgazdasági, magángazdasági szempontból a tartalékolásoknak, a vállalatok előrelátásnak, a hitelintézetek józan providenciájának köszönhetjük, hogy így átúsztuk ezeket a vészes gazdasági időket. Az igazságot meg kell mondani. Nem lehet ihadat üzenni a tartalékolásoknak, ahogyan a törvényjavaslatról is megállapítom, hogy az eddigi adómentes tartalékolás minden lehetőségét továbbra is fenntartja, mert érzi, hogy részben ezen is múlik, hogy például' egy milliárdos Programm realizálásakor soha egy pillanatra pénzügyi zavar néni áll elo;' még akkor sem, ha hirtelen előlegezni kell, s az előleg percek alatt az illetékesek rendelkezésére SIL (Zaj a szélsőbaloldalon. — Szöllősi Jenő: Ezt a magas kamatoknak is köszönhetik!) Most nem beszélek a prosperitásról, ezt tehát né keverjük Össze, most elméletben és gyakorlatban taglalom a tartalékok jelentőségét és ha a t. képviselő úr nein óhajt megzavarni, akkor nem kapcsol bele idegen szempontot az érvelésembe. Éppen ezért a pénzügyminiszter úr figyelmét felhívom arra, hogy a tartalékolások terén, különösen az utánpótlási tartalékolás terén, ahol tudjuk, hogy van egy kereskedelmi jogi minimum és van egy adójogi maximum, vizsgálja meg további engedmények lehetőségét. Az adójogi maximum, vagyis az a legnaiïasabb összeg, amelyet a törvény adómentesen enjrèd értékpótlási tartalékba 'helyezni, kereskedelmi jogi szempontból korántsem kielégítő, mert hiszen a kereskedelmi jogi szempont az, hogy a kereskedelmi törvény a mérlegvalódiság szem előtt tartásával azt kívánja* hogy a vállalat minden értékét napiáron vegye be mérlegébe. Szörnyű súlyos lett volna a vállalatokra nézve ennek a kereskedelmi jogelvnek maradék nélküli érvényesítése s azért hozta be a gyakorlat és

1 szentesítették később az adótörvények, hogy a törzsvagyon egyes részének az értékcsökkenését nem kell a mérlegekben egyszerre, teljes összegében realizálni, hanem az a vagyontárgyak természete szerint az évek bizonyos részére felosztható. A házaknál például 50 évre felosztva 2%-os leírást enged meg a törvény, a berendezési tárgyaknál 7%-ot és így továbh, de ismétlem, hogy ez az adóügyi maximális értékpótlási határ bizonyos ellentétben van a kereskedelmi törvény elgondolásával, amelynek alapján ezek a tartalékolási százalékok csak minimálisaknak tekinthetők. Mert kereskedelmjogi szempontból nézve, a mérlegben túlértékelésről mindaddig szó nem lehet, amíg egy törzsvagyontételt — mert hiszen itt csakis a sztatikus tőkéről beszélek — a mindenkori realizációs értéken alul állítok be a mérlegbe. Én tehát a két — a kereskedelmi és a pénzügyi jogi elvet szeretném összeegyeztetni akképpen, hogy különíttessenek el a megadózandó tartalékoktól azok az eddig megengedett mértéken felüli utánpótlási tartalékok, amelyek kifejezetten a vállalati értékek megújítására, tehát indirekte a nemzeti vagyonértékek pótlására fordíttatnak és ezek számára biztosi ttassék az adómentesség. Mélyen t. Ház! Ezek után befejezésül még 71. ülése 19.W január 17?én

} szerdán. egyszer a legteljesebb örömmel üdvözlöm ezt a javaslatot. Hbgy nem frázis, amit mondok, azt hiszem sikerült bebizonyítanom. (Ügy vanl Ügy van! a jobboldalon.) Konkréten megvizsgáltam és önmagam előtt s indokolttá tettem ezt az elfogadható állásponomat. Végeredményben azonban azt mondom, mint ahogy ezt a tárgyat érintette Pajor t. képviselőtársam is, hogy a törvény, bármilyen kitűnően legyen is az megkonstruálva és megszövegezve, még nem jelent eredményt, eredményt az a szellem hoz, amelylyel a törvényt megtölti az érdekelt polgárság, A legkitűnőbb törvény is obs öletekké válhatnék, ha nem szegődik melléjük a közszellem, ha nem teszi azokat magukévá az érdekeltek egész tábora. Ezt a közszellemet a jelen esetben úgy hívjuk, hogy adómorál. Mélyen t. Ház! A mai időkben — helytelen szót használva — őrségváltás folyik, amely, hogy úgy mondjam, személyi alkatelemeiben Ikrisztianizálja a magángazdaságot. Ennek a krisztianizálódásnak meg kell nyilvánulnia az adómorálban is. Hiszen, hogy az őrségváltással kapcsolatban minden érdekelt levonja ezeket az etikai konzekvenciákat is. Pajor t. barátom tegnap azt mondta, hogy a magyar ember nem nagyon szívesen adózik, a magyarban nem virágzott túlságosan ki az adómorál. Ennek megvolt a maga történelmi indokoltsága. Vitám et sanguinem, sed avenam non; ez lehetett jelszó az abszolutizmus idején, amikor a magyarság tudta, hogy bizony sokszor nem nemzeti célo kat szolgáltak, nem nemzeti célra mentek. Azóta azonban független ország, egy lelkes, büszke nép lettünk, amelynek át kell éreznie. hogy önmagát kell eltartania, a virágzás bizonyos fokára kell hoznia, sőt esetleg igen nagy történelmi vállalkozásokra és megpróbál ta tusokra 'kell önmagát képessé és anyagilag erőssé tennie. (Helyeslés a középen.) Nem kívánom, hogy az adómorál, amelyet mi a gazdasági élet krisztianizálásától szintén elvárunk, odáig jusson el, ahol például az angol van a magacön; cience money-jével, »lelkiismereti színjével«, azzal az érdekes és sehol nem látott tünettel, hogyha az adózó rájön, hogy valahol évközben tudatosan vagy tudatlanul megkárosította az adókincstárt, akkor leül és névtelenül beküldi az adót a megkárosított kincstárnak. Tudja, hogy ezt nem írják javára, mert nem is írhatják, ő ezzel csak lelkiismeretén könnyít» Ha mondom, nem is várom azt, hogy minden mai polgár a hazafias lelkismeretességnek és kötelességtudásnak arra a magaslatára jusson, azt elvárom, hogy a magyar keresztény társadalom hallgasson ebben a kérdésben is az evangélium adópénz-tanítására. Az evangélium mindenre ad útmutatást, az adózás terén is adott, amikor azt mondja, hogy add meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené. (Éljenzés és taps a jokboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Több vezérszónok nincs. Szólásra következik? Szeder János jegyző: Gróf Serényi Miklós! Elnök: Gróf Serényi Miklós képviselő urat illeti a szó. Gr. Serényi Miklós: T. Ház! Ha tudni akarjuk, hogy miként történhetett az a szörlyű igazságtalanság, hogy a részvénytársaságok a földadóhoz képest csak negyedrészét fizették annak az összegnek, amelyet igazságos és arányos adóztatás szerint fizetniÖk kellett volna, akkor vissza kell nyúlnunk a múlt század 97. évére, amikor Baselben összeültek a Cion bölcsei, hogy jegyzőkönyvben fektessék