Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-67
Az Qf szag gyűlés képviselőházának ó',7, ülése 19 $9.. december lU-én, csütörtökön. _javallattál kapcsolatban .éppen a. védekezés ^szempontjából'szükségesnek tartok megemlíteni., Nem közömbös például, hogy milyen tehéntej kerül forgalomba a közönség között. Nagyon jól tudjuk ugyanis, hogy a tejen keresztül ' igén nagy a fertőzés lehetősébe. Ezért indítványozom a belügyminiszter úrnak, méltóztassék intézkedni arról, hogy az állatorvosok Jelentsék a gümőkóros teheneket, h ogv^ ezeket azután zár alá lehessen venni és a fertőzés lehetőségét így meg lehessen akadályozni. A közelmúltban intézkedés történt, amely megakadályozta az állatbehozatalt Budapestre, de ugyanazt az állatot be lehetett hozni Pest környékére. Már pedig ha az az állat a gümőkórt illetőleg egészségtelén a budapesti lakosságinak, akkor egészségtelen Budapest környéke, illetőleg'az ország más vidékei lakosságának is. Méltóztassék egyenlő mértékkel mérni, a jövőben ilyen anomiáliák ne fordulhassanak elő, mert hiszen a vidék egészségügye legalább olyan fontos, mint a fővárosé. Ezek a kifogások és megjegyzések azt a célt szolgáltak, hogy segítsünk. Azok az intézkedések, amelyeket a javaslatban olvashatunk, preventív intézkedések, amelyek kétségtelenül ^szükségesek és amelyek kétségtelenül haladást jelentenek az előzőkhöz képest, de mint az előadó úr is megjegyezte: egy tervezetnek bizonyos időszakra előírt részletei. Téves volna azt hinni, hogy ennek a javaslatnak intézkedésein kívül más intézkedések már szükségtelenek volnának. Téves volna azt hinni, hogy mi, akik e tekintetben egy akarattal és közös erővel harcolunk a nemzet egészségesebbé tételéért, ezekkel a- preventív intézkedésekkel, illetőleg ilyen preventív intézkedésekkel teljesen és tökéletesen megoldottuk volna a dolgokat, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: De messzi van még!) Téves volna azt hinni, hogy ezekkel az intézkedésekkel kimerítettük azokat a módozatokat, amelyek ennek a kérdésnek gyökeres megoldását szolgálják. Nem is tételezem fel, hogy bárki is ezt gondolná ebben a Házban. De ugyanakkor, amikor ezt kijelentem, kötelességemnek tartom felhívni a kormányzat figyelmét arra* hogy a szakszerű kezelésen, tehát az egészségügyi kezelésen kívül — amint a javaslat indokolása is igen helyesen mondja — úgynevezett szociális oldala is van ennek a szociális, vagy másképpen proletár betegségnek. És ha van ilyen oldala, akkor próbáljunk ehhez a szociális oldalhoz is hozzányúlni. Ha egészségügyi és szociális oldala is van a kérdésnek és a kettő összetartozik, akkor a szociális oldalhoz is nyúljunk hozzá és próbáljuk meg: miképpen lehetne ezeknek a kérdéseknek szociális megoldása Szempontjából is hasznos munkát végezni. Ezzel kapcsolatban igen sok olyau mulasztásra, ^kell rámutatnom, amely eddig csak igen kis részben pótoltatott, bár igen sokszor sürgették azok elintézését. Sajnálom, mondhatnám szégyenlem azt, hogy etekintetben fel kell hoznom az ivóvíz kérdést. Nagyon jól tudom, hogy igen sokszor komoly akadályokkal kell egyes vidékeken megküzdeni a jó ivóvíz elérése érdekében, amikor azonban azt is nagyon jól tudjuk, mennyire fontos a nemzet,_ valamint a falu 'és a város számára az, hogy jó ivóvíz álljon rendelkezésre, akkor minden eszközt és minden módot meg kell ragadnunk ennek a célnak cel érésére. • . "'"'''' Ugyancsak á szociális intézkedések közé kell sorolnunk az utak építését. is. Azt hiszem, a t. Ház valamennyi tagja tapasztalhatta, — különösen nyáron — hogy ha átmegy autójával egy-egy falun, milyen porfelleg száll fel - és milyen óriási porfeiieg jelzi egy-egy autó útját. Ugy vélem, nem ártana, ha a lehetőséghez képest minél hamarabb megoldanánk ezekét a kérdéseket legalább olyan formában, hogy a községek belterületén olyan utak építésének lehetőségét 'biztosítanánk akár olajozás, akár-beton, akár bármilyen más eszközformájában, hogy ott a r nagy tömegben együtt lakókat megóvjuk a súlyos fertőzés lehetőségétől. Azt hiszem, ezt nem kell részletesebben magyaráznom, {vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: A költségvetésben az összes állami utakra nézve benne van!) Én készségesen elismerem a belügyminiszter úr igazát, de mi a nemzet érdekében türelmetlenek vagyunk. Mi a nemzet érdekében fokozottabb 'munkát szeretnénk látni és szeretnénk, ha a kormányzat minden ága drákóibb szigorral próbálná az anyagi lehetőséget, azt a sokat emlegetett fedezetét előkeríteni. Mert t. Ház, van fedezet és amint a legutóbb említettem, egy egészséges pénzügyi politika, egy egészséges munkavalutáris pénzügyi politika lehetővé tenné, hogy a költségvetésbe nagyobb összegeket állíthassunk be, miáltal lehetővé válnék az, hogy a gümőkór elleni harc érdekében nagyobb összegek álljanak rendelkezésre. (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Harcunk szempontjából általában nem közömbös az, hogy milyen az építkezés. Méltóztassanak csak ezen a téren körülnézni. Nem azt mondom, hogy Budapesten és környékén, mert amikor tényleg szomorú építkezésekről van szó, akkor mindig kiküldenek bennünket a budapestkörnyéki nyomortelepekre. Én meszszebbre küldöm az érdeklődőket és azt mondom, méltóztassanak csak elmenni a Tiszahátra, a Duna-Tisza közére vagy a Dunántúlra és méltóztassanak szétnézni ezeken a vidékeken, ahol a nemzetfenntartó fajmagyarság . lakik. Méltóztassanak megnézni, hány száz és száz, ezer és ezer olyan lakás van, amelyben az volna a csoda, ha nem lenne tüdőbajos. Ez sem szorul részletes magyarázatra, de amikor ezeket említjük és azt mondjuk, hogy ezt a helyzetet feltétlenül meg kell változtatni, akkor azt kell mondanunk, hogy ezzel kapcsolatban olyan teendők is vannak, amelyek a költségvetésbe való beállítás nélkül is megoldhatók. E tekintetben egyrészt az építkezés, másrészt pedig a lakás szempontjából nagyon kívánatosnak tartanám, ha a belügyi kormányzat nagyon radikálisan és erélyesen lépne fel különösen a vidéken, különösen a kisebb kultúrájú lakosság körében, azért, hogy a lakását valamiképpen gondozottabban tartsa. Amikor az ember vidéken bemegy egy egyszerű házba, valósággal hátratántorodik attól a rettenetes levegőtől, amelyet ott érez. Kérem a belügyminiszter urat, méltóztassék közismert szigorát ezek ellen is kissé érvényesíteni és méltóztassék ezeket rákényszeríteni megfelelő szervek útján arra, — ha másképpen nem, vizsgálat tartásával a házakban — hogy — néni akarok drasztikus kifejezésekkel élni — ezt & rettenetes levegőt megszüntessük, levegőfelfrissítést végeztessünk, hogy ilyen módon is tudjuk valamiképpen ezt a harcot folytatni. ; •"" T. Ház! E tekintetben igen nagy hasznára