Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-64
Az országgyűlés képviselőházának 6&. kell mondanom, hogy földbirtokos, író, művész, egyetemi tanár, lelkész és más foglalkozású igen t. képviselőtársaim beszédei más és más szemszögből bírálták az appropriációs javaslatot és a megajánlást a szerint szavazták meg vagy ellenezték, ahogyan a maguk szemszögéből bírálták a javaslatot. A felszólalások során éppen a miniszterelnök úr beszéde előtt a magyar munkás is megszólalt a mi oldalunkról. Emlékszem arra, hogy húsz évvel ezelőtt kifejezetten azon a címen, hogy a munkásság képviselői ülnek ebben a Házban, bent ültek a proletariátus képviselői. Egy alkalommal a karzatról figyeltem, vájjon milyen lehet az a Ház, az a törvényhozó testület, amelyben egy forradalom következtében felszínre vetődött emberek kívánják irányítani az ország sorsát. Tíz percig időztem a karzaton és amit ez alatt hallottam, az elég volt arra, hogy megértsem, hogy az így megalakult és magát törvényhozó testületnek nevező ide betelepedett képviselet miként tudta tovább pusztítani a nemzeti javakat és hová tudta juttatni a háború következtében erejében egyébként is megcsonkított országnak a maradványait. Azt hiszem, nem kell az igen t. Ház szeme elé vetítenem azokat a borzalmas időket, amikor az egyéni szabadságnak is rettentő szenvedésen kellett keresztulmennie, azonkívül a nemzet vagyonának pusztulása is hallatlan mértékben következett be. (Ügy van!) Mindezt csak azért bocsátom előre, mert emlékeztetni akarok arra, hogy minden nagy változás, — akár politikai, akár gazdaságpolitikai irányú változás is az — hallatlan nagy megrázkódtatásokat von maga után; és azért hivatkozom Imrédy Béla igen t. képviselőtársam gazdaságpolitikai megállapításaira, mert am : kor egy olyan kitűnő főnek és közgazdaságilag abszolút világossággal és biztonsággal előrenéző képviselőtársunknak a szava elhangzik, akkor nekünk, akik a gazdasági életben élünk, azonnal reagálnunk kell, a figyelmeztető szóra azonnal fel kell ütnünk fejünket, hogy _ gondolatainkat és ténykedésünket a helyes irányba lendíthessük. Amikor az 1919-iki forradalmi társaság utolsó csökevényét, a Peidl-kormányt leráztuk magunkról, megkezdődött az újjáépítés munkája, ez azonban — mint ahogy a szónokok itt már elmondották — igen lassan haladt előre. Bizonyos, hogy egy teljes lelki és gazdasági lerombolás után az építés munkája lassabban halad, de sok esetben megtörtént, hogy a tekintélytisztelet helyreállítására irányuló törekvés sem járhatott azzal az eredménnyel, amelyet elérni akartunk, mert azokat, akiket tekintélyekként kellett volna tisztelnünk, nem hatotta át az a feltétlenül meleg, nemes és a nemzet érdekében álló érzés, hogy minden mun" kánk a nemzet szolgálatában álljon. Ezért volt az, hogy az elmúlt idők alatt az egyes kormányoknak igen erős és nehéz ellenzékük volt a túloldalon és ez a nehéz és nagyszámú ellenzék is nagyon megnehezítette a kormány munkáját. Nem kívánok itt az emlékezés hídján megállva hosszú részletességgel visszapillantást vetni ezekre az időkre. Az emlékezésnek a hídján állva, pusztán csak meg akarok jelölni egy pár olyan irányt, amelyet az ország gazdasági fejlődése szempont iából nem hagyhatunk figyelmen kívül. (Halljuk!) Körülbelül száz esztendeje annak, hogy Széchenyi Istvánnak és kortársainak munkája ülése 1939 december 7-én, csütörtökön. 749 Budapest és az ország fejlődését új irányba vitte. Amikor megépült a Lánchíd, azt sz'mbólumuak tekintették, amely nemcsak a Duna két partját köti össze, hanem összeköti a Keletet is a Nyugattal. A megajánlási vita anyagát is hídnak tekinthetem, a felszólalások rendjét olyan hídnak nevezhetem, amelyen keresztül m nden egyes szónok lelkéből kicsendült és felhangzott a jövőben való átmeneteire irányuló törekvések iránymegszabása. Különösen Makray igen t. képviselőtársam beszédét élveztem, nemcsak szónoki előadóképességét, hanem gondolatainak nagyságát is, mert az ő beszédéből hangzott ki az, hogy cum Deo labora pro patria: Istennel munkálkodj a hazáért; már pedig ezt a többségi pártot csak egy szellem vezeti az ország talpraállításának munkájában és minden munkánkban, minden cselekedetünkben benne is van ez a jelszó, hogy Istennel munkálkodjunk a hazáért. tTaps. — Rapcsányi László: Minket is az vezet! — Paczolay György: A többiében is benne van!) Mélyen t. Képviselőház! A múlt időkben, amikor a liberális irányzat volt uralmon, a magyarországi kereskedelem képviselője ebben a Házban a kétségtelenül becsületesen, nemesen és eszményeiért helyesen harcoló Sándor Pál volt (Ügy van! a középen.) a túloldalon, akkor ő képviselte a magyarországi kereskedelmet ebben a Házban és most csekélységem képviseli itt a magyar kereskedelmet. (Éljenzés. — Hokky Károly: Hála Istennek!) Az ő felfogása és az általa vallott felfogás tábora, valamint a mögöttünk álló tábor között áthidalhatatlan ellentét van. Egyedül ez a felfogás az, amit arra a hídra, amelyen most állni kívánok, sohasem tudtam hozni azelőtt. Az ortodox: liberális gazdasági rendszer Magyarország vagyoni javainak legnagyobb részét olyanok kezébe juttatta, akik a nemzet mindenkori céljaival nem haladtak mindig azonos síkon. (Ügy van!) Ezért van az, hogy ma nekünk hallatlanul nagy erőt kell kifejtenünk, amikor a keresztény és nemzeti alapon álló • gazdasági életet kívánjuk megteremteni, ezért van az, hogy nekünk sokféle bírálattal kell megküzdenünk. Hányszor hallom még keresztény társaim részéről is azt, hogy a keresztény ember nem alkalmas gazdasági pályára. (Paczolay György: A Hangya ezért társult zsidókkal!) Ezt én erről a helyről megcáfolom. (Ügy van!) Megcáfolom mégpedig azzal, hogy éppen ma reggel jelent meg a Baross Szövetségnek az a címtára, amely Budapesten a különböző gazdasági foglalkozási ágakban lévő keresztényeket sorolja fel. (Egy hang a jobboldalon: Nagyon helyes!) Annak igazolására, hogy mennyire nem áll helyt az az állítás, hogy a keresztény ember nem alkalmas gazdasági foglalkozásra, boldog örömmel jelentem be, hogy amint az imént ebből a címtárból összeszámoltattam, 896 szakmában tudott már egy vagy két, sok szakmában vagy ezer keresztény elhelyezkedni. (Ügy van! Ügy van!) Ez tehát élő cáfolat arra, hogy keresztény testvéreink nem alkalmasak a gazdasági pályákon való működésre, de természetesen — mint ahogyan hangoztattam máskor is — egy ötezeresztendős egészen más kereskedői és foglalkozási szellemnek a leküzdése pár esztendőn belül nem történhetik meg. És a mi munkánk más vonalon is halad, más irányban is halad. A keresztény gazdasági törekvések nem állhatnak olyan alapon, mint a liberális felfogás, nem állhatnak úgy, — ahogy Makray igen t. képviselőtársam is rámutatott —
