Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

750 Az országgyűlés képviselőházának 6%, hogy a munkának a zenéjéből nem csendül ki az Istenbe vetett hitnek felemelő akkordja is. A keresztény, a nemzeti gazdasági élet megteremtése rendkívül nagy odaadást és áldozatkészséget, s hosszú, nehéz munkát és tanulmányokat igényel. (Ügy van! jobbfelől.) Mélyen t. Képviselőház! Amikor a múltkor felszólaltam, egyik képviselőtársam részéről az a kérdés hangzott el, hogyan egyeztethetem össze én barosszövetségi elnökségemmel azt, hogy magánfoglalkozásomban, kereskedővállalatomnál alkalmazottaim között egy zsidó származású is van; hogyan kívánhatok én kereszr tény gazdasági rendszert, hogyan merem hirdetni mindenütt a liberális rendszerrel való szembenállást, ha jómagámnak is van egy zsidó származású alkalmazottam. Felelek erre. azért, mert szükségesnek tartom, hogy megvilágítsam egyéni felfogásomat, amely azt hiszem pártunk felfogása is. Mélyen t. Ház! Beszéltem a forradalomról és beszéltem arról, hogy a forradalom után itt voltam egyszer a karzaton és megfigyeltem a tárgyalásokat. Azért tettem ezt, mert én a Csiilérjy András vezetése alatt álló Fehér Ház tagja vagyok és büszkén vallom, hogy 1919 augusztus 6-án a politikai emeltyűkart a vörös végletből mi fordítottuk át a keresztény és nemzeti oldalra; (Taps.) azért jártam tehát itt, hogy megnézzem, kik azok, akik az országot vezetik és kiket kell innen eltávolítani. En, aki mint a Fehér Ház tagja, a legszélsőbb jobboldali felfogást vallottam, vallom, és vallani fogom a jövőben is a keresztény gazdasági érdekek ápolása terén, nem feledkezem meg arról, hogy 1919 március havától kezdve, amikor a vörösök voltak itt uralmon, bennünket, akik •ellenforradalmi tevékenységet fejtettünk ki, figyelemmel kísértek és két éjszakán jött értem a vörös őrség, hogy elvigyen, mégpedig egyszer azon az éjszakán, amikor Návayt meggyilkolták; mondom, nem feledkezem meg erről az időről és nem feledkezem meg arról, hogy ennek az embernek, aki 29 esztendő óta nálam yan, köszönhetem azt, hogy mind a kétszer hiába jártak nálam, mert ő figyelmeztetett és így ő hozott engem abba a helyzetbe, hogy a keresztény kereskedelemért azóta is harcolhatok. Egyáltalában az Egyházzal együtt vallom, hogy mi nem embert üldözünk, mi nem üldözzük a zsidót azért, mert zsidó, hanem azt a szellemet üldözzük, amelyet az ortodox liberalizmus teremtett meg itt az országban és amelynek folytán nem a nemzet javaiért harcoló, verejtékező magyar emberek kezébe jutott a kenyér. Hangsúlyozom tehát, hogy emberüldözésre sem én nem vállalkozom, sem pedig — azt hiszem — az igen t. Ház legszélsőbb jobboldalán ülő képviselők sem vállalkozhatnak. {Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Pándi Antal: Helyes, mi sem ember ellen küzdünk!) Sem a vörösöket, sem másokat nem fogunk követni abban, hogy embert üldözzünk, mert mi azért harcolunk és azért dolgozunk, hogy minden embernek, aki a keresztény és nemzeti etikát vallja, tehát becsülettel és hűségei szolgálja hazáját, gazdáját és családját, mindenkor megfeecsülé&ben legyen része. Azt hiszem, ez a felfogásom egyezik a mélyen t. Ház felfogásával. (Ügy van! Úgy van!) Most, mélyen t. Ház, Imrédy Béla volt miniszterelnök úr beszédével kívánok kissé részletesebben foglalkozni. Igaz, hogy ma számtalan iparág azért tud a 6—7 esztendővel ezelőtti állapottal szemben, amikor az ipari munkások ülése 1939 december 7-én, csütörtökön. száma 250—300 ezer között mozgott, 800.000 embert foglalkoztatni, mert egy megváltozott világba kerültünk, egy olyan világba, amelyben először vették észre a politikai élet vezetői, Gömbös Gyula, Darányi Kálmán, Imrédy Béla, és gróf Teleki Pál miniszterelnök urak, hogy a nemzet jövendő céljait akkor szolgáljuk helyesen, ha minden értéket, amit ez a föld adhat akár terményben, akár nyersanyagban, akár emberekben, megfelelően felhasználunk. Egyszer Spanyolországban, Sevillában jártam, a forradalom előtt, 1929-ben és ott az egyik üzlet kirakatában láttam egy pár cipőt, amely a feleségemnek nagyon megtetszett. Mondtam: vegyük meg ezt a cipőt. Bementünk és megvettük. A Keresztény Iparosok Országos , Szövetségébe tartozó cipészmester alkotása volt az, — ha szabad így mondanom, mert művészileg, szépen, Ízlésesen megcsinált cipő volt — amit ott messze Spanyolországban meg tudtunk venni. A magyar ipar dicsőségére szolgál, hogy abban a messze, távoli országban is meg tudtuk találni egy magyar kisiparos készítményét. (Ügy van!) Imrédy Béla igen t. képviselőtársam beszélt arról, hogy a kormány elsőrendű feladata, hogy a háborús — mondjuk így — konjunktúra után a folyamatosságot biztosítani tudjuk a gazdasági élet továbbfejlődése és a tempó megtartása szempontjából és meg is határozott bizonyos vonalakat, amelyeken keresztül ezt meg kell tennünk. Az első tényleg az, hogy életszínvonalunkat olyan mértékben tartsuk, mint amilyen mértékben majd a lehetőségek ezt megengedik. A második az, hogy a munkabértörekvéseket illetően segítsük a munkásságot ahhoz, hogy bérjövedelméből meg tudjon élni, viszont azonban vigyázzunk azokra az iparágakra, amelyek éppen a munkabérek bizonyos állása révén versenyképesek exportszempontból, hogy kelet felé gépeket és más egyéb dolgokat exportálhassunk. A munkabérpoiitikát úgy kell irányítani, nehogy valahogy elveszítsük ezeket az exportpiacokat. (Kabók Lajos: A legalacsonyabb a magyar munkabér!) Igen t. képviselőtársam közbeszólására azt válaszolom: rendkívül fontos, hogy a család meg tudjon élni a munkabérből, (Kabók Lajos: Bizony!) de sokkal fontosabb, hogy az a munkás el ne veszítse a kenyerét, ha abban a munkaibranche-ban exportképességünk a munkabér helytelen megállapítása révén csökken, mert csak egyfélekép lehet az exportot megőrizni, — és ez a kereskedelem szabálya — úgy, hogy a versenyképességet fenn tudjuk tartani. Az itt felszólalt urak rámutattak arra is, hogy mennyire fontos a határvárosok alimentálása. Rendkívüli örömmel hallottam a miniszterelnök úrtól, hogy Kassa városának, ennek a gyönyörű szép magyar városnak az érdekében már két irányban is cselekedett és megígérte, hogy a jövőben tovább is fog cselekedni. A határmenti városok, — legyen az Szeged, Kassa, Nagykanizsa, Sopron, vagy akármelyik más határváros, amely hinterland ját elvesztette — kétszeresen megérdemli, hogy életküzdelmükben a kormány segítő kezét élvezzék, (Elénk helyeslés.) mert ezek a határvárosok nemcsak az ország határait jelentik e pillanatban, hanem kisugárzó erőt azokra a területekre is, amelyeken túl képzelem én el és hisszük mindnyájan Magyarország határait. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Ezért a pénzügyminiszter úrnak foglalkoznia kellene ezeknek a városoknak megfelelő lakbérosztályba való sorolásával is. Van-