Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

740 Az- országgyűlés képviselőházának 64. Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy amikor az appropriációs javaslat kapcsán bírálatot gyakorol, ne állítsa be a helyzetet úgy, mintha itt első- és másodosztályú állampolgárokat kreálna a kormányzat, különösen ne állítsa be a helyzetet így a köztisztviselői karral szemben. Szíveskedjék bírálatát parlamentáris keretek között gyakorolni. (Felkiáltások 3oi,bfelől: Éljen az elnök!) Rapcsányi László: T. Ház! Az elmondottakkal kapcsolatban legyen szabad nekem akkor szavaim igazolásául saját életemből egy példát felhozni. Magam is köztisztviselő vpltam és amikor én, mint köztisztviselő, beléptem ab*ba a Hungarista-mozgalomba, amelyet a kormányzat azóta megszüntetett, tettem ezt azért, hogy a hazámnak szolgának és tettem ezt azért, mert meg voltam róla győződve, hogy a nemzetem és fajtám iránti szolgálatot a leghathatósabban ott teljesíthetem. Ugyanakkor engem, mint köztisztviselőt, a fegyelmikkel, a felfüggesztésekkel és a különböző belügyminiszteri nyomozásokkal állandóan üldöztek, jogerősen elítéltek és elvették még í^zt a lehetőséget is, hogy a nyilaskeresztes pártnak, amelynek programmiával idekerültem, tagja lehessek. A t. túloldal megítélésére bízom azt, hogy vájjon ez mi volt és a t. túloldal megítélésére bízom azt, hogy vájjon én telj es jogú állampolgár voltam-e akkor. (Keck Antal: Közben a zsidók síboltak és gazdagodtak azért!) T. Ház! Nem óhajtok erről a kérdésről tovább vitatkozni. Amit az előbb kijelentettem, azt most példával bizonyítottam be. Lehet, hogy vannak, akiknek ez nem jelent meg. külÖnböztetést, de azt kérdezem én, t. Ház, hogy ha a közalkalmazottak tényleg teljesjogú állampolgárai ennek a nemzetnek, akik szabadon vallhatják a politikai felfogásukat, akkor vájjon miért kell még ma is üldöztetni őket, miért kell még ma is — mert példát tudnék rá — fegyelmi ügyekkel, felfüggesztésekkel üldözni ezeket a közalkalmazottakat? Ezek ma megtörténnek azért, mert egyik-másikról kiderül, hogy a nyilaskeresztes párt tagja, mert egyik-másikról kiderül, hogy a nemzeti szocialistákkal szimpatizál é<* mert egvnémely rémlátó fantasztának különböző, a lelkiismeretüket joggal érintő olyan dolgok jutnak tudomására, amelyek őket személy szerint talán lehetetlenné tennék. Amikor ezeket látom s amíg tényleg azt látom, hogy a mi pártunktól, amely ^ országos párt, -amely a legnagyobb ellenzéki párt, amelynek 31 képviselőié ül a magyar parlamentben, ettől a párttól a kormánvzat — mert ő teszi — elvonja annak lehetőségét, hogy közalkalmazott tagi ai lehessenek nyíltan, addig nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy ne tehessek ilyen különbséget, mert tények igazolják, tények mutatiák azt, hogy ebben az országban maholnap eljutunk odáig, hogy azok lesznek a másodosztálvú állampolgárok, akiknek előosztálvúaknak kellene lenniök és azok lesznek az elsőosztályú polgárok, akiknek ebben az országban tizedosztályúaknak sem volna szabad lenni. Amikor ezeket felhozom és amikor ezeket a másodosztályú állampolgárokat a nemzeti . szocializmus nyújtotta védelemben részesítem, ugyanakkor itt is — bár már interpellációmban követeltem — követelem a kormányzattól azt, hogy a közszolgálati alkalmazottak Önérzetét joggal mélyen sértő 3400-as rendeletet tessék ülése 1939 december 7-én, csütörtökön. már egyszer megszüntetni. (Keck Antal: Eredménye úgy sincs!) T. Ház! Amikor mindezeket felhozom, ugyanakkor kötelességem az is, hogy ezeknek a dolgozóknak, ezekne»k a szellemi foglalkozású közalkalmazottaknak sorsuk megjavítását követeljem. Mert én nem fogadom el azt az indokolást, — megint csak visszatérek erre a sokat emlegetett fedezetre — hogy nincs rá fedezet, hanem igenis, követelem a kormányzattól azt, amit joggal követelhetek ós ami semmiféle külpolitikai érd étket nem sért, hogy tessék már egyszer eljutni odáig, hogy az álláshalmozásokat megszüntessük, tessék már eljutni odáig, hogy a felfelé bukottaktól a nyugdíjat megvonjuk. Mert lelkiismeretlenség az, hogy egy miniszterviselt ember felfelé bukva, máshol ötször vagy tízszer annyi fizetést kap és akkor még — nem akarok drasztikus kifejezéssel élni, mert a parlament méltóságát nem akarom megsérteni — annyira lelkiismeretlen, hogy oda mer állni az állampénztárhoz és fel meri venni azt a nyugdíjat, amelv a nemzet dolgozó millióinak látástól-vakulásig teljesített verejtékes munkájából fakad. Ezt méltóztassék megszüntetni. Annyiszor hangoztattuk már az álláshalmozások megszüntetését s a fiatalsás', amely itt dörömböl és jogot kér, ugyanakkor nem tud álláshoz jutni, vagy ha álláshoz is jut, kénytelen 60—70 pengős éhbérért dolgozni. Vájjon micsoda lelkiismeretre vall az ilyen magatartás és micsoda nemzeti érdeket képvisel, ha mi ezetknek az álláshalmozóknak a nyugdíjait egész egyszerű novelláris intézkedéssel megvonjuk? Mert lelkiismeretlenség, hogy ugyanakkor ezeknek van bátorságuk ós a becsületesség és tisztesség tógájában a nemzet elé mernek kiállni és a nemzet dolgozó millióitól áldozatkészséget mernek követtelni. Micsoda erkölcsi alapja van, egy ilyen elhangzó szónak és micsoda bátorság kell ahhoz, hogy egy ilyen ki meri en állni a nemzet elé? T. Ház! Ez lehet sokat emlegetett kérdés, lehet agyoncsépelt kérdés, de lényegbevágó és állítom, hogy ha a nemzet dolgozó milliói csak egy ilyen komoly és alapos intézkedést látnának, akkor egészen más véleményük volna. (Keck Antal: Igaz!) Követelem tehát t. Ház, hogy a kormányzat ebből a szempontból is erélyes és könyörtelen cselekvésre szánja el magát és tessék az itt megtakarított milliókból — mert milliókról van szó — annak a társadalmi rétegnek a jövőjét, amely ebben az országban vezetésre hivatott, jobban biztosítani. Amikor tehát mindezeknek a kérdéseknek tárgyalásával egybefoglaltam nagy vonalakban mindazt, ami a nemzet alkotó munkája szempontjából feltétlenül megoldásra, még pedig gyors és alapos megoldásra szorul, ugyanakkor nem mulaszthatom el annak kijelentését, hogy ezek a kérdések, ha tényleg lelkiismeretesen és pártpolitikai szempontból bíráljuk őket, a nemzet életbevágóan fontos_ és megoldandó kérdései. Ezek után nem óhajtok semmi másra kitérni. Ennek a négy kérdésnek, a zsidókérdésnek, a földkérdésnek, a kétkezi munkás és az értelmiség kérdésének megoldása négy olyan pillér, amely maga körül fogja, maga köré vonzza és biztosító erejével ellátja ennek a nemzetnek minden dolgozóiát. Ha ezekhez tényleg lelkiismeretesen magyar kézzel, az áldozatkészség és a segíteni akarás kezével nyúlunk és ebben a munkánkban kizáró-