Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

738 Az' országgyűlés képviselőházának 6U. ülése 1939 december 7-én, csütörtökön. indulnak ki és ott óhajtanak maradni — támadják azal, hogy a nyilasok Földosztó Jánosok, akik kommunista módra óhajtják a földreformot megoldani. T. Ház! Ha valakinek csak annyira telik, hogy ennél tovább nem, jut, azon nem csodálkozom, de amikor valakinek többre tellett és amikor nem a tudatlansága, hanem a cinizmusa folytán jutott el idáig, ez ellen a legélénkebben tiltakozom és kikérem magamnak azt, hogy akkor, amikor mi a magyar nép, a magyar fajtánk iránti szeretetből és a nemzetépítő munka előmozdítása szempontjából egy gyökeres és komoly földreformot kívánunk és akarunk s annak lehetőségét is hajlandók vagyunk előterjeszteni, akkor bennünket ilyen orvul, ilyen brávó módon támadó felelőtlenek a nemzet előtt befeketítsenek. Jól tudjuk, t. Ház-, honnan indulnak ki s miért történnek ezek, de appellálunk a t. túloldal lelkiismeretére is és kérjük arra, ha saját soraikban ilyeneket találnak, ha saját soraikból ilyenek kiindulnának, ugyanolyan eréllyel és ugyanolyan keményen (hallgattassák el őket, mint ahogyan mi el fogjuk őket intézni. T. Ház! Amikor a földreform kérdésének ilyen formában való megoldását sürgetjük és amikor lehetőség módját is előterjesztjük, ugyanakkor ezzel igen szorosan összefüggően kénytelenek vagyunk megemlékezni arról á nagy tömegről, amely éppen a földdel kapcsolatban keresi kenyerét. A kormánypárt egyik vezérszónoka részéről elhangzott az a kijelentés, amelyet mi már régóta hangoztatunk, de amelyért mindig a »rémlátók« jelzőt kaptuk, — nem beszélve egyéb közismert jelzőkről — hogy ebben az országban a lakosságnak körülbelül egyharmada olyan társadalmi rendhez tartozik, amely társadalmi rendnek még a létminimuma sincs meg. Nem én mondom ezt, t. Ház, onnan hangzott el ez a megállapítás. Azt kérdezem, hogy akkor, amikor a mezőgazdasági munkásságról, a kubikos népségről, erről a színmagyar, dolgozó és tényleg igen komoly és nehéz munkát végző társadalmi rétegről éppen a t. túloldalról hangzott el ilyen kijelentés, illetőleg számszerű megállapítás, akkor miért kell bennünket felelőtlen izgatással vádolni, miért kell bennünket rossz statisztikusoknak, ködfejlesziőknek és fantasztáknak nevezni, ha mi hárommillió éhező és dolgozó magyarról beszélünk. Miért kell egy orkeszterrel szembetalálni magunkat s miért kell bennünket ennek az orkeszternek elhallgattatnia és ilyen vádakkal illetnie, amikor •annak a ísokat emlegetett mezőgazdasági munkásnak, amely ennek a nemzetnek igen tekintélyes és egyben igen értékes és dolgozó eleme, sorsa jobbulását is követeljük. Mert ha csakugyan 3 millió olyan magyar él ebben az országban, akinek keresete a létminimumot sem éri el, akkor ez igen komoly figyelmeztető jel és itt volna már az ideje annak, hogy erről a 3 millió magyar dolgozóról, aki igen^ tekintélyes számiban, saját élete kockáztatása árán ís bebizonyította már, hogy ennek az országnak kiváló katonája, necsak ígéretekkel, nemcsak ingyen cukrokkal, hanem igenis komoly és szerves szociális megoldásokkal gondoskodjunk, hogy ez a réteg becsületesen, tisztességesen megélhessen. Szomorú dolog azonban, hogy amikor a földreformról beszélünk, akkor éppen ennek a tisztességes és munkában megedzett, megerősödött alkotórétegnek egy részét akarják szembeállítani a saját érdekeit szolgáló földreformmal. Mert mi történik odakinn? Nemcsak egyes vidékeken, de az ország különböző részén számtalan esetben hallhatjuk, amikor ezeket a becsületes dolgozókat azzal lázítják a földreform ellen, hogy ám szavazzatok csak a nyilasokra, szavazzatok csak a földreformot követelőkre, de hová mentek majd napszámba, hol fogtok majd dolgozni és hogyan fogjátok családotokat eltartanil! Amikor az ember ezeket látja, amikor a lelkiismeretlenségnek, a felelőtlenségnek ilyen fokát Játja, igazán nem tudja elképzelni, hogyan akadhatnak elvetemedett emberek, akik a nemzetnek ilyen fontos sorskérdésében szembeállítják az egyik társadalmi réteget a másikkal. Hiszen amikor mi földreformot követelünk, akkor jogos igények kielégítését követeljük. Jogos igények kielégítését olyan formában, ahogyan ennek a nemzetnek érdeke megkívánja. De ugyanakkor mélységesen elítéljük az ilyen propagandát, amely semmi másra nem jó, mint arra, hogy azokat, akik ilyen propagandát folytatnak, abba a reflektorfénybe állítsa, amelytől mindannyiszor irtóznak, valahányszor csak közelükbe is kerül. T. Ház! Amiikor a földreformmal kapcsolatban felhozott kifogásaimat összegezni akarom, akkor ki jelenthetem, (vitéz Ujfalussy Gábor: Itt kellett volna lenni a tárgyalásán!) hogy: Olyan földreformot óhajtunk, amely ennek a nemzetnek erejét fokozza. Olyan földreformot ^óhajtunk, amely szaporítja a kisbirtokok számát. Olyan földreformot akarunk, amely valóban annak a kezébe juttatja a földet, aki békében megműveli, háborúban pedig megvédi, (vitéz Ujfalussy Gábor: Ezt akarjuk!) Ez az a földreform, amely fajtánk erősödését, és a nemzet katonai erejének fokozását teszi lehetővé. Amikor azonban majd a végrehajtási utasításra kerül a sor, — nagyon jól tudjuk, hogy igen sok mindent el lehet kenni, láttuk már, hogy sok minden elkenődött, éppen ezért már most kénytelen vagyok felhívni v az illetékesek figyelmét erre — gondoskodjék a kormányzat arról, hogy az, aki ennek a földreformnak részesévé válik, aki földhöz jut, necsak egyszerű rabszolgája legyen a földnek, hanem igenis abból saját maga és családja becsületesen megéljen, tudja fizetni az amortizációt, eleget tudjon tenni adófizetői kötelezettségének, öreg korára félre tudjon tenni, szóval biztosíttassák a maga és családja számára a tisztességes, emberi megélhetés s ugyanakkor biztosíttassák számára az a lehetőség is, hogy öreg korában ne kelljen az állam kenyerére szorulnia. (Keck Antal: Havi 4—5 pengő!) T. Ház! A földbirtokreform megoldásáról kifejtettem nézetemet, az előzőkben mint fontos alappillért a zsidókérdés megoldását is taglaltam, harmadiknak iktatom ide az általában úgynevezett kétkezi munkásság kérdését. Amikor ezekről a kérdésekről beszélünk, s ezeknek a kérdéseknek fontosságát hangsúlyozzuk, ugyanakkor szükségesnek tartjuk hogy ebben a kérdésben is leszögezzük a magunk álláspontját. Tudjuk nagyon jól, hogy a kétkezi munkásság, — vagy ahogyan említeni szokták a fizikai munkásság — igen tekintélyes hányadát teszi ki az ország lakosságának. Nem hanyagolható el tehát az ő problémájuk sem s igenis kell, hogy tárgyaljunk erről a kérdésről és komoly tárgyalások útján komoly megoldásokat is kell találnunk. Amikor ma a Hadiipar Teilendülésével a munkanélküliek tekintélyes harmadának kénye-