Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-63

728 Az országgyűlés képviselőházának S3 kutatója. De megnyugtathatom ^Kárpátalját, hogy a kárpátaljai táj sajátos érdekeit min­dig megértő gonddal kezeljük. Különösen há­rom kérdésre szeretnék itt rámutatni. Az első Kárpátalja gazdasági felemelése; e tekintet­ben már eddig is igyekeztünk sok mindent megtenni a nélkül, hogy ezeket az intézkedé­seket most újból felsorolnám. Azután itt van á megfelelő keresztény tőke kérdése; erre is törekszünk, habár ez nem olyan könnyű, mert annak egy igen jelentékeny része helyi isme­reti és nyelvi nehézségekkel küzd, amelyekkel számolni kell. Ezeket a nehézségeket a belügy­miniszter úr és jómagam a közigazgatásban látjuk és ezek al gazdasági életben talán még inkább érvényesülnek. (Ügy van! Ügy van!) Ezeket a kérdéseket Korláth igen t. képviselő­társam hozta elő. A harmadik kérdés — s ez, mondjuk, mint­egy válasz, vagy válasz kapcsán való rámuta­tás Földesi t. képviselőtársam felszólalására — a kárpátaljai földhözjuttatás kérdése. A föld­mivel ésügyi miniszter úrral egyetértőleg meg­kértük Kárpátalja vezetőit, hogy ezzel a kér­déssel foglalkozanak. Erre a területre nem le­het az ország: többi részére, többi tájára érvé­nyes és alkalmas földbirtokreformot minden további nélkül alkalmazni. Nem nyelvi okok, vagy népi okok ezek. Ez az egyetlen terület, amelyen nagymértékben és főként havasi gaz­dálkodás folyik. Ez a terület, amelyen havasi gazdálkodás folyik, jellegében tökéletesen más, mint az olyan alföldi, vagy dombosvidéki, vagy alacsony hegyvidéki terület, ahol nincs havasi gazdálkodás. Meg- kell keresnünk és kezdjük is megkeresni annak módját, hogy a havasi gazdálkodás problémáinak bekapcsolá­sával ezt a kérdést hogyan lehetne megoldani. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) T. Ház! Az idő előrehaladott (Halljuk! Halljuk!) és torkom is 1 csak egy van, (Derült­ség.) hogysem a t. képviselőtársaimat ezekkel a kérdésekkel most még tovább fárasszam, de azt hiszem, ezek az incidentális válaszok és gazdasági feladatainknak rövid, szisztematikus áttekintése elég is arra, hogy gondolkodásun­kat, az, irányt, amelyet eddig végeztünk, jelle­mezzük. Most egy más kérdésre térek át, ismét csak mint példára és a szociális kérdésekről való gondoskodásunk jellemzésére: a tisztvi­selőkérdésre. (Halljuk! Halljuk!) Mások, akik nem köztisztviselők, — majd azokra is rátérek — kérem, ne vegyék rossznéven azt, hogy ezt a kategóriát emelem ki s erről beszélek rész­letesen, de méltóztassanak majd meglátni a gondolatokból, hogy azok átvihetők princípiu­maikban más kategóriákra is. A tisztviselői kérdés és a közigazgatási rendszernek jobbá tétele: ez a két kérdés egy kérdés. Mert nem mindig a tisztviselő a hi­bás; adminisztratív rendszerünk köti meg a kezét és ennek az adminisztratív rendszernek nevelése, amelybe a fiatal tisztviselő beleneve­lődik, ront^ el sokaknál jobb diszpozíciókat. De vannak más hibák is és ezek azután részben nemzetiek, részben nemzetköziek, azaz általá­nosak mindenütt. A hiúság és a rátartiság, amely nálunk sokaknál megvan. Számos álla­mot tudunk, ahol az emberek szó nélkül vállal­nak viselt állásuknál kisebb állást, de éppen olyan fontos feladatot, mert minden feladat fontos, a kérdés csak az, hogy valaki hogyan végzi, (Ügy van! Ügy van!) Nálunk egyéni és ülése 1939 december 5-én, kedden» hiúsági okokból ritka az az ember, aki ezt megteszi. Belejátszik azután — hogy ezt a közönsé­ges, triviális szót használjam -^ a csizmás és a nadrágos emberek közötti eltávolodás, — erre még rátérek — s azonkívül bizonyos mértékig a nyerseség, amelyet néha nálunk műveletle­nebbeknek mondott népekkel való összehason­lításban is tapasztalhatunk és amelyet levet­kőzni ma, amikor új szentistváni feladatok előtt állunk, különösen fontos. (Ügy van! Ügy van!) Ezek magyar tulajdonságok részben. Ide­tartozik másrészt az Önérdeknek előtérbe to­lása — ez azután nemzetközi — és ez talán so­kaknál természetes is ebben a korban, amely a materializmusból nőtt ki s egy nehéz szo­ciális konvulzió időszakába került, az egye­dekre nézve is a legtöbbször nehéz körülmé­nyek között, kiforratlan ideológiák, ki nem alakult felfogások, még mindig válaszra váró vágyak és törekvések közepette. A tisztviselőkérdés és egyszersmind a köz­igazgatás körüli feladatokat — s itt nemcsak a ibelügyi közigazgatást értem, hanem termé­szetesen a közigazgatás egész vonalát^ majd­nem azt mondhatnám, beleértem a magántiszt­viselők által felölelt feladatok, munkák körét is — a következő részekre bontanám. r Először is a tisztviselő nyugodt anyagi helyzetének biz­tosítása. (Altalános helyeslés-) Másodszor —és ez talán kevésbbé fog olyan tökéletes egyhan­gúsággal és helyesléssel találkozni — korpót­lék, gyermeknevelési segély és több ilyesmi mindenkinek. (Élénk helyeslés.) előmenetel, fő­leg felsőbb állásokba való előmenetel (Donath György: Csak az érdemeseknek!) azonban már tehetség, arravalóság, (Nagy taps.) felelősség­vállalás és önállóságra való, önálló vezetésre való képesség szerint {Elénk taps. —- Keck An­tal: Húsz éve mondják ezt már!) az értékes kü­lönmunka díjazása, (Helyeslés.) de hangsúlyo­zom itt a »munka« szót s nem a túlórázásra gondolok. Ilyen értelemben értem és tartom megszívlelendőnek a szolgálati pragmatikát, amelyre Meskó Zoltán t. képviselőtársam mu­tatott rá. Harmadszor: az aktázás, a hivatalok kö­zötti sok tologatás elkerülése. (Helyeslés.) Az ügyeknek legyen gazdájuk, (Élénk taps a jobboldalon és a közéven.) mert én már lát­tam olyan ügyet, amelynek nem volt gazdája senki, a legkevésbbé a miniszter, mert az nem tud minden részlettel külön foglalkozni. Az ügyeknek tehát legyen gazdájuk. Idetartozik a telefon is, — esetleg a többkancsolású tele­fon, mert hiszen ma lehet négy-öt állomást is egyszerre kapcsolni — és gyorsíró használatba vétele, (Úgy van! Űav van! Helyeslés.) Ezekre is nevelni kell és különösen nevelni kell arra, — amint előbb már mondottam *— hogy az ügyeket egyénileg intézzék el és amint az illető tisztviselőknek vállalniok kell azt, hogy megvádolják őket protekcióval akkor, amikor arról szó sincs, ugyanúgy a tisztviselőnek vál­lalnia kell azt is, hogy valamit megtesz anél­kül, hogy előre fedje magát a felettesénél és mindenfelé, mert ha ezt teszi, akkor jár el rosszul. (Ügy van! Ügy va.n! — Mozaás.) Azt már megmondtam, hogy kisebb ügyek ne ke­rüljenek a miniszterhez, sőt ne is a miniszté­riumba. Negyedszer: tisztviselőink ránevelése az emberekkel való érintkezésre. (Ügy van! Ügy van!) Aki New Yorkban járt, láthatta az ot­tani autóbuszon, hogy rá van írva egy nagy

Next

/
Thumbnails
Contents