Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-63

'"«WPP' Az országgyűlés képviselőházának 63. ülése 1939 december 5-éri, kedden. 729 táblára: You can have here for ten cents hundred percents of civility; vagyis: ön itt tíz centért száz percent udvariasságot kap. En szeretném ezt minden magyar hivatalban kiakasztani. (Élénk helyeslés és taps.) Azt hiszem, hogy a tíz centnek megfelelő ellenértéket akár még felárral is mindenki megfizetné. (Derültség.) A felekkel, az emberekkel való érintkezés fölébe helyezése az ügyek formailag — és méltóztassék megbocsátani jogász képviselőtársaimnak — akár jogilag helyes elintézésének is. (Ügy van! jobbfelől.) Először is ez az ügynek van hasznára, mert az nem kaptafa; másodszor: az emberek hasznára is van, mert életüket könnyíti, és jól esik, ha velük egyénileg foglalkoznak — sokszor ez is elég minden segítség nélkül is, amint elégszer tapasztaltam saját magam is; harmadszor: a köz hasznára van, mert előmozdítja a társadalmi kiegyenlítődést és összeforrást; negyedszer: a tisztviselő hasznára van, mert tanul, az életet tanulja és jobban fogja tudni az ügyeket intézni; ötödször: decentralizáció, mert az ügyek intézőjének — ez az előbbiekből is folyik — közel kell lennie a felekhez, az intézményekhez, személyesen kell azokat megnéznie, az országrész speciális helyzete szerint magát beleélnie az ügyekbe. Ezt nem lehet úgy elérni, hogy hozunk egy törvényt, amely mindent decentralizál — nemcsak az íróasztalokat, hanem az embereket is — és azután azt mondjuk: tessék így csinálni. Ez így nem megy, mert túlságosan megszoktuk az ellenkezőjét. Erre rá kell nevelni az embereket. Az ügyek közvetlen intézőit főleg eleinte gyakran össze kell hozni értekezletekre, az egyes példaesetek megvitatására, az országrészek különböző viszonyainak összevetésére, elvek kialakulására, direktívák átvételére és általános reformok megbeszélésére. (Helyeslés.) Elődöm és utódom, Hóman ő excellenciája megindította ezt a decentralizációt a közoktatásban. En többször összehívtam a tankerületi főigazgatókat és tanfelügyelőket, hogy velük a kérdésieket elintézzem, és láttam azt, hogy gyakran kell őket összehívná arra, hogy az intenció egészét, az intenció vonalát — és azt hiszem, Honnan ő excellenciája is tapasztalta ezt eleget — tényleg az emberek vérébe vigyük át, és amikor az embert rá akarjuk venni airra, hogy ő egy ügyet külön intézzen el, ne gondolja azt, hogy ez ismét egy_ simli, amely új simli szerint kell most már eljárni. Végül: az aktarendszer leépítése, egyszerűsítése, talán kartotékok, rövid feljegyzések, stb., jelentőlapok, naplók segélyével, amelyeket ellenőrizni lehet. Vannak e téren íkülföldi példák, de mégis a magunk képére kell mindent mes-teremtenünk. Ez kellene minden erős világátalakulás nélküli állapotban is, de még inkább ma, amikor minden átfogó reform ezen a világon kísérlet. Vannak tradíciós országrészeink, megyéink, szervezeteink, ezekbe kell kapcsolódni ós a népi és tájjelleg, a szokások, az igényeik szerint formálni a közigazgatást mindenütt. Végül ami áll a szociális igazság így felfogott jegyében a köztisztviselőkre, az áll a magántisztviselőkre és minden munkásra is. Aki jól teljesíti kötelességét, az a közérdeket szolgálja és azt e szerint jutalmazni (kelt, (Ügy van! jobbfelől.) tehát egyforma elvek szerint ítélendők meg. A munkabéreik minden vonalon való igazságosabbá tételét kötelességünknek ismerjük. (Helyeslés.) Most méltóztassanak megengedni, hogy máris hosszúra nyúlt beszédem utolsó témájával foglalkozzam, (Halljuk! Halljuk!) amely — mondjuk — talán prograonm is, de inkább elméleti, amelyből azonban talán sok mindent le méltóztatnak vonni. Felteszem a kérdést önmagamban és másoknalk is, hogy mi a feladata a világ mai állapotában, a világtörténelem jelenében, — különben csak úgy most, mint máskor, de talán ma, a világ jelen állapotában még inkább, — egy kormánynak és mindenikinek, aki egy nemzet vezetésében résztvesz 1 Ez tehát nemcsak a kormányra vonatkozik, hanem az országgyűlésre is, a köztisztviselőikre is ós mindenkire. (Halljuk! Halljuk!) Talián három részre bonthatnám ismét a kérdéseket, nem a szisztematikáért való rajongásom, hanem a könnvebb megértés végett. Először is feladata megérteni mai korunkat, a történelmi fejlődés egészében, az emberiség egész múltjával és jövőjével, úgy, ahogyan láthatjuk, de talán inkább az elmúlt századdal és annak fejlődésével, aanelynek eredménye sokban niai életünk, és a jövővel annyira, amennyire azt előre tudjuk látni, vagy legalább előre el tudjuk képzelni. Feladata megérteni Európát, amelyből nem vagyunk kiszakíthatók, amint azt az előbb is mondottam és amint erre Imrédy t. barátom is rámutatott; feladata Európán át látni a világot, mert a világ nagy részei összetartozó, sajátos életet, sajátos, egymástól hosszú évszázadokig különálló történelmet éltek és élnek s ezeknek a részeknek egyike Európa, tehát mi mint európaiak, önkéntelenül Európán keresztül fogjuk látni a világot. így, ebben a formában kell megérteni azt a gyorsult és sokoldalú folyamatot, amelynek tanúi vagyunk, az állami és társadalmi rendnek ezek nyomán való átalakulását, formáiban, intézményeiben, az ember ügyeinek közigazgatásában, azonkívül az állam és társadalom részvételének, a feladatokban való osztözásának kialakulását, mert hiszen itt nyilvánvaló a társadalom részvétele is, minthogy a bürokrácia egymagában sohasem fog- megbirkózni sem a gazdasági, sem a szociális, sőt még a politikai irányítással sem. ' Ezt kell meglátni az egész világon, annak teljes történelmi képével és lehetőleg messze kell hátra nézni, mert sok minden a múltból jön. Ha mi ma azt mondjuk, hogy a szentistváni gondolat jegyében járunk el, — ami igaz is és minden generációnk ennek jegyében járt el, csak alkalmazkodva az idők változásához és a korszakok követelményeihez — akkor egy 900 éves bölcsességhez nyúlunk vissza, amely azért volt bölcs, mert 900 évig bölcs is maradt. Vagy amikor alkotmányunkat nézzük s azt mondjuk, — amint én magam is mindig definaltam — hogy a magyar alkotmány azoknak a törvényeknek foglalata, ameVek a nemzet vérébe és lelkébe mentek át, (Ügy van! Ügy van!) ez sem jelent semmi mást, mint azt, hogy egy törvénynek előbb nemzeti szokássá, nemzeti valósággá kell válnia, át kell azt érezni és akkor válik mintegy az alkotmány tartozékává. Vannak és voltak törvényeink, amelyeket hatályon kívül helyezett a forma, de amelyek megmaradtak a nép lelkében. Ez is tehát messze visszatekintés, de semmi más, mintha a kertész vagy a botanikus a fa törzsén és látható, vál-