Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-63
Âz országgyűlés képviselőházának 63. ülése Í9$9 december 5-én, kedden. 72Í utóbbi időben, különösen ebben az évben, az iparügyi minisztérium és általában a kormányzat olyan messzemenő szociális törvényeket léptetett életbe a munkások érdekében, amelyeknek figyelembe nem vétele egyenesen bün lenne, mert ezek az alaptörvények adják meg a lehetőségét annak, hogy ez a kérdés tovább fejlődőképessé váljék. A magyar munka megbecsülését éppen ezeknek a törvényeknek a megalkotásában láttam, de látom a magyar munka megbecsülését azokban a felszólalasokban is, amelyek itt igen értékes képviselőtársaim ré- i széröl elhangzottak. Elhangzott ilyen felszólalás elsősorban a költségvetési vita alkalmával a honvédelmi miniszter úr részéről, aki a magyar ipari munkásságról olyan kiemelkedően, szépen és elismerőleg nyilatkozott, s éppen a honvédelem magas feladatainak szempontjából elismerte, hogy a magyar ipari munkásság igenis hivatásának magaslatán áll. De elismerték ezt mások is. Laky Dezső t. képviselőtársam felszólalásából is kicsendült tegnap, hogy igenis a magyar munkásság olyan értékes munkáselem, amellyel szemben a kormányzat igenis, érzi, hogy kötelezettségei vannak, amelyeket természetesen teljesíteni is akar, hiszen láttuk, hogy a kormányzat a munkáskérdés megoldása tekintetében ezeken a törvényeken túl, meszszebbmenően gondoskodni kíván róluk a jövő kialakulása szempontjából. Éppen ezért a kormányzat nélkül a munkáskérdés generális megoldását el sem tudjuk képzelni, mert hiszen a jövő szervezkedés, a munkásélet beillesztése a magyar társadalmi keretek közé kívánja meg azt, hogy igenis, ez a munkáskérdés egyetemesen, komoly kormányzati elgondolás alapján megoldassék. Mivel egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy a kormányzatnak e tekintetben kifejtett munkálkodása és az állami élet egyensúlyának fenntartása szempontjából megtett minden intézkedése alkalmas arra, hogy a munkásság számára a jövő kialakulás alapjait előkészíthessük, ebből kifolyó bizalmamból a kormányzat számára a felhatalmazási törvényjavaslatot megszavazom. (Taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólni. Gr. Teleki Pál miniszterelnök: T. Ház! (Malisuk! Halljuk!) Elősorban is bocsánatot kérek, hogy mielőtt ez az emelkedett színvonalon tartott vita befejeződött volna, emelek szót. Teszem ezt azonban bizonyos mértékig udvariassági tekintetből a t. Ház minden oldalán ülő képviselőtársaimmal szemben, azért, mert holnap és pénteken is ünnep van és nem akartam csütörtökön fárasztani a képviselő urakat beszédem meghallgatásával. Természetes, hogy a bel- és külpolitikának összes kérdéseit beszédemben nem ölelhetem fel. Ez túl messze vezetne és igen hosszú időt venne igénybe. Minisztertársaim a költségvetés tárgyalásakor különben is kifejtették a tárcájuk körébe eső kérdéseket és az e kérdésekben való állásfoglalásunkat. Az ő beszédük megelőzték \ az appropriációs vitát és annak alapjául szolgáltak. Ezért most nem a végzett munka részleteiről szeretnék beszámolni, hanem mindannak, amit a vezetésem alatt működő kormány tett, vagy tenni igyekezett és amiért és ahogyan tette, lelki motívumait, lelki hátterét szeretném jellemezni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon és a középen.) De nem kívánok részletes programmot sem adni, mert hiszen az eredeti Programm, amelyet ez év február 22-én itt elmondottam, változatlanul fennáll, s ugyanígy változatlanul fennállanak az elvek is. Ez a Programm kijelölte és megmutatta az utat, amelyet járni kívántunk és úgy hiszem, amennyire emberi erőnk engedte, jártunk is. Minden programúinál jobban jellemzi ténykedésünk azt, amit tenni akarunk és amilyen irányban haladunk. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Igyekezni fogok azonban a rendelkezésemre álló időhöz mérten felelni az . értékes vita során felmerült egyes kérdésekre és gondolatokra. Ne méltóztassanak azonban rossz néven venni, ha nem felelek minden kérdésre, és felvetett gondolatra, mert hiszen beszédem akkor is órákig tartana. Inkább csak példaképpen és annak jellemzéséül felelek egyes felvetett kérdésekre, hogy a kormány miként gondolkodik és hogyan kíván tovább haladni. Munkaprogrammunkról február 22-én tartott bemutatkozó beszédemben azt mondottam, hogy az nem akar ígéret, különösen pedig neiii akar hangzatos ígéret lenni. A csehszlovák köztársaságnak márciusban történt végleges felbomlása és annak kapcsán Ung, Bereg, és Ugocsa megye kárpátaljai részének visszafoglalása a március hónapot jóformán teljesen elvette munkaidőnkből. A májust az általános képviselőválasztások, á szeptembert többé-kevésbé a meginduló európai háború vet*© el nemcsak a mi, hanem részben az^országgyűlés munkaidejéből is. Az az európai feszültség pedig, amely azóta hullámzott, időnként és jelesen az utolsó három hónapban szintén más feladatok felé irányította az kormány tagjainak köteles figyelmét és munkáját. Mindezek ellenére abból a kormányprogrammból, amelyet kilenc hónappal ezelőtt kifejtettem — úgy érzem és amikor átnézem ezt a kormányprogrammot, látom is — sok mindent megvalósítottunk, illetve törvényerőre emeltünk, vagy előterjesztésre teljesen előkészítettünk. így törvényerőre emelkedett a fontosabbak közül az 1879 : L. tc-.et módosító állampolgársági törvényjavaslatunk, a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélések hatályosabb büntetőjogi megtorlásáról szóló törvényjavaslatunk és a Horthy Miklós-repülőalapról, illetve annak létesítéséről szóló törvényjavaslatunk. Arról, hogy azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket előkészítettünk és a legközelebb be fogunk terjeszteni, miért most terjesztjük be, később fogok beszélni. Már bemutatkozásomkor megmondottam, hogy a köztisztviselői kar megsegítése állandó gondoskodásunk tárgya és folyton keressük, hogyan és mikor tehetünk lépéseket ebben az irányban. Már akkor is kifejtettem, hogy miért nem tudunk e tekintetben átfogó és messzebbmenő intézkedéseket tenni és a gátló körülmények ma még fokozottabban állnak fenn. Az azóta reánk nehezedett újabb feladatok, elsősorban a mozgósítás és a gyors hadseregfelszerelés még jobban meggyőztek arról, hogy nem szabad kivárni azt a hosszú időt, amíg általános rendezést lehet végrehajtani, hanem lépésről lépésre kell haladni és a legheyesebb az egyes szakcsoportok ügyeinek elintézésével fokozatosan megoldani ezt a kérdést. Lineáris megoldást is lehetett volna választani, mi azonban ezt a megoldást választottuk és így minden szakcsoport reményt meríthet abból, hogy egyik-másik kategóriánál már megkezdtük a rendezést és fokozatosan kívánunk ezen az úton tovább haladni t .-- ;; Vl
