Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-63

'712 Az országgyűlés képviselőházának 63. segítségre volt szüksége, hogy megmérkőzzék ezzel a rettenetes veszéllyel. Ha összehasonlítom ezzel a magyar életnek egy szomorú emlékét, a kommunizmus idejét, azt találom, hogy minket ez a veszély egy világháború után ért, minket ez a veszély elesettségünkben és kifosztottságunkban ért, mégis hála Istennek, csak rövid ideig tartott, és akkor is a magyar nép a maga erejéből és a maga akaratával küzdötte le, mert megvolt a népben az a lelki ellenálló erő, amelyen megtörött a bolsevizmus. És itt rá kell hogy mutassak arra, hogy Magyarországon a kommunizmus a vidék hívő lelkiségén törött meg, azon a hívő magyar népen, amelynek lelke a bolsevizmust soha bè nem fogadta

% mert erős volt az istenhite, egyházaihoz való hűséges ragaszkodása és még ebben a veszélyes időben sem adta fel iskoláiban a valláserkölcsi alapon álló nevelést és oktatást. Szolgáljon ez bizonyságtételül arra, hogy egy nemzedéknek valláserkölcsi alapon való nevelése a nemzet érdekében szükséges. Én itt csak hálával tudok megemlékezni a magyar kormányról és a magyar államról, amely az egyházakkal harmóniában dolgozik együit azon, hogy a nemzet nemcsak magyar szellemiségben, hanem valláserkölcsi alapon is nevelődjék és éljen. (Ügy van!) Ha visszagondolok a közelmúltban volt eucharisztikus évre, amikor sok idegen járt az országban, visszaemlékszem arra, hogy igen előkelő idegenek, civil és egyházi méltóságok csodálkozásuknak adtak kifejezést, hogy Magyartországon az állam és az egyházak menynyire karöltve dolgoznak, és elismeréssel nyilatkoztak a magyar államnak a valláserkölcsi nevelés és az egyházak támogatása során felmutatott sok kiváló ténykedéséről és munkájáról. Én továbbra is azt kérem a kormányzattól, hogy ezt a békés, harmonikus együttműködést tartsa fenn, a felekezetek pedig egymás között türelemmel és békében dolgozzanak. Híve vagyok, meggyőződésemmel, a felekezetek közötti őszinte, igaz békének. (Helyeslés.) Ezekben az időkben a nemzeti életet fenntartani és a jövőt biztosítani csak úgy tudjuk, ha az ország belső békéje megvan és ezt megzavarni nem szabad semminek. Ha a valláserkölcsi nevelés kérdéseiről szólok, amelyek pozitív irányban építő tényezők, szólnom kell azokról a veszélyekről is, amelyek ezt a nevelést károsan befolyásolják. Itt legyen szabad tisztelettel hivatkoznom azokra a dolgokra, amelyekre mint nevelő és pedagógus kell, hogy rámutassak. Ha valami a magyar fiatalság lelkében sok kárt okozott, ezek a mozi, a színház és a rossz olvasmányok. Ebben a tekintetben is a kultuszkormánynak komoly felügyeletet kell gyakorolnia. Nem művészet az, ami a nemzet értékeit lerontja, destruálja. (Palló Imre: De üzlet!) Filmcenzura van, tudom, de sokszor nem elegendő. Vannak magas színvonalon álló művészeink, színházaink, operaházunk, de meg kell mondanom őszintén azt is, hogy a színtársulatok nem mindig állanak azton a magas színvonalon, amely a kultúrát építi és az erkölcsöket kíméli, hanem ellenkezőleg, ezeket sokszor le* rontják, destruálják. (Palló Imre: A Lipótvárosnak játszanak!) Éppen ezért arra kérem a kultuszkormányt, fordítson komoly gondot^ és figyelmet arra, hogy legalább is az ifjúság •élé ne kerüljenek olyan filmek, olyan színdarabok, amelyek az ő lelküket kikezdik. Ugyanígy az a sok olcsó, idegen, zsidó szellemiséggel megírt ponyvaregény-sorozat, amely ifjúülése 1939 december 5-én, kedden* ságunk kezébe kerül, kimondhatatlan károkat okoz. (Ügy van! Ügy van! — Palló Imre: Élén egy strómannal!) En itt Budapesten éveken át jártam cserkészeimmel a kiskorúak fogházába, hogy a társadalomnak ezeket a szegény, elesett kiskorú • gyermekeit gondozzuk és, amennyiben lehet, visszavezessük a magyar társadalomba, hogy el ne vesszenek. Valahányszor ott ezek között a gyermekek között jártam, ahol 14—15 éves gyermekek már súlyos bűnök miatt töltötték büntetésüket, szomorúan tapasztaltam és az ő panaszukból hallottam, hogy az, ami lelküket megingatta, őket rossz útra vitte, mindig a mozi és a rossz regények voltak. Gondoskodjunk arról, hogy a magyar ifjúság kezébe olyan irodalom, olyan olvasmány kerüljön, amely legyen sokszor magyar vonatkozású, történelmi multunkat tárja elébe, akár regény formájában, akár más formában, és ne mindig idegen szellemű regényeket, indián meséket és cowboyregényeket olvasson az ifjúság. Neveljük ifjainkat olvasmányaikban is úgy, hogy azokból is a magyar multat és történelmet szívják magukba. (Helyeslés jobbfelől.) T. Ház! Ezzel kapcsolatban az iskoláztatás kérdéséről akarok szólani. Röviden csak néhány gondolatot kell megemlítenem. Középiskoláink az utóbbi időben sok változáson mentek keresztül, az iskolatípusok egymásután változtak. Ezekben az években az oktatásban, az iskoláztatásban is zökkenők voltak. Helyes és jó volna, ha ezen a téren már megállapodnánk. Ne legyen folytonos változásnak kitéve a középiskolák sorozata. A másik dolog az, hogy az iskolakönyvekben is upvanilyen megállapodásra van szükségünk. Folyton, évről évre új könyvek kiadása a szülőket roppantul túlterheli. Kell, hogy egyszer már ebben is megállopodjunk és az iskolák tankönyvei véglegesíttessenek. A tanítás és az iskoláztatás kérdésével kapcsolatban szükségesnek látom azt, hogy már a középiskolákban bizonyos szelekció is történjék. Itt nálunk, Magyarországon az iskoláztatás terén bizonyos téves fogalmak vannak. Sokszor azt gondolják a szülők, hogy: taníttatom a gyermekemet, hogy úr legyen belőle, hogy különb legyen az apjánál. Egészen téves beállítottság az, hogy minden szülő urat akar nevelni a gyermekéből. Megítélésem szerint a tanulás a tanszabadság jogánál fogva. mindenkit megillet, de ez nem jelenti egyúttal azt, hogy az így szerzett bizonyítvány vagy diploma egyben jogosítja is mindig az illetőt arra, hogy alkalmas az életben bárhol elhelyezkedni. Magyarországon az is helytelen beállítottság, hogy mindenki, aki valamilyen iskolát végzett, körülbelül elvárja, hogy amikor már bizonyítvány, diploma van a kezében, az állam gondoskodnék róla. Ez egészen téves, ferde irányzat. Én nem tudom ezt helyeselni és szeretném, ha innen, a parlamentből az ifjúság is meghallaná a szavamat. A tanulás és a tanultság nem egyenlő azzal a joggal, hogy íme, most én egy állami állást vállalok; az élet munkáját, küzdelmét még meg sem kezdtem, máris nyugdíjról álmodozom. A magyar ifjúságot arra kell nevelni és tanítással arra kell előkészíteni, hogy vállalja az élet nehezebb részét is, menjen olyan pályákra, amelyeket eddig egy idegen faj foglalt el ebben az országban. Most, amikor a zsidótörvény végrehajtása módot ad arra, hogy a magyar szellemi és gazda-