Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-63

704 Az országgyűlés képviselőházának 63. viselőjét és ez a szolgálat tölt el engem is, amidőn rövid felszólalásom keretében az alföldi magyar városok, különösképpen pedig á Tiszántúl déli és délkeleti vidékeinek nehéz helyzetét kívánom ismertetni az ipari decent- j ralizáeió jegyében. T. Ház! Hazánk földrajzi adottságából következik, hogy minden az országból kifelé haladó mezőgazdasági termény és áru, az ország nyugati határán hagyja el az országot. Külföldről bejőve, az ipari termékek ugyanezen a helyeken jönnek be az országba, míg a belfödi forgalomban azok az iparcikkek és mezőgazdasági termények, amelyek a termelőtől a fogyasztóig helyet cserélnek az Alföldről az északnyugati részekbe mennek vagy onnét jönnek le. Az ipari termékeknek és az áruknak ez az útja egy hosszú közlekedési vonalat jelent, amely a közelebbi helyekkel szemben jelentékeny szállítási költségtöbblettel jár. Miután köztudomás szerint a mezőgazdaság nem tudja áthárítani a fogyasztóra a mezőgazdasági cikkek árát, míg az ipar az egész vonalon áthárítja, ennélfogva az ország déli és délkeleti tiszántúli részei iparcikkeket magasabb áron vásárolnak és olcsóbb áron adnak el mezőgazdasági viszonylatban. Ebből következik az, hogy elsősorban ezeken a helyeken kell az ipari decentralizáció során ipartelepeket létesíteni és pedig természetszerűleg az ottani természeti adottságoknak megfelelően, vagyis a mezőgazdasági termények és termékek feldolgozására szolgáló ipartelepek létesítése a kívánatos és helyes. Az ipari tárca költségvetésének tárgyalásánál hallottuk, hogy a magyar ipar milyen örvendetes módon fejlődik, hogy olyan foglalkoztatottsága van, amilyen eddig még nem volt. Ebben a munkában benne van az egész nemzet munkája. Nem panaszképpen, csak mint puszta tényt óhajtom megemlíteni, hogy ebben a nagy fejlődésben a magyar mezőgazdaságnak sok áldozatos munkája van benne az ipari vámvédelem révén. Továbbá a mezőgazdaság nemcsak vásárlásai által támasztja alá a magyar ipart, hanem mezőgazdasági kiviteli cikkei révén is, amelyeket az országból kivivé valutát hoz be, s ez valóban alapul szolgál arra, hogy az ipari nyersanyagokkal láttassék el. Ebben a munkában természetesen az ország minden egyes része részt vesz és részt fog venni. Távol áll tőlem az a gondolat, hogy az ipar ós a mezőgazdaság érdekeit egymással szembeállítsam, az ipari és mezőgazdasági helyek, városok között ellentétet szítsak; tisztán csak arra szorítkozom, hogy megállapítsam miszerint az ipar felvirágoztatása az egész magyar nemzet egyetemes munkájának az eredménye. Nem tartjuk helyesnek, illetőleg szerencsésnek annak a régi rendszernek fenntartását, hogy a magyar kormány azokat a helyeket részesíti a forgalmiadó visszatérítésénél juttatásban, ahol ezek az ipartelepek vannak. Vagy ha ezt teszi és ezt a rendszert továbbra is fenn akarja tartani, akkor tisztelettel kérjük a kormányzatot arra, hogy a forgalmiadó-juttatást terjessze ki a lisztforgalmiadóra is, mert ezek a vállalatok leginkább azokon a helyeken vannak, ahol a búza megterem, tehát a mezőgazdasági vidékeken. Ezzel szemben fel szokták hozni azt, hogy ezt nem lehet megtenni, mert ez az adó a mezőgazdaság megsegítésére s a kormányzat ebből az adóból tartja .a búza árát a termelési költségek felett. Ez igaz, ki kell azonban jelentenem azt is, hogy az ipar részére más előnyöket ezzel szemben fel lehet hozni, így a kompenzációs üzülése 1939 december 5-én, kedden. letekben rejlő előnyt, továbbá a kiviteli prémium rendszerét. Végeredményben azonban ennél a kérdésnél is tegyük félre úgy a mellette, mint ellene szóló összes érveket. Térjünk vissza arra a térre, amelyre Imrédy Béla képviselőtársunk a minapi nagyszabású felszólalásában vezetett el benn unkát,, hogy tudniillik minden magyar kérdést az. egyetemes magyar kérdések szemüvegén át kell néznünk, mert ma e nemzet minden egyes tagjának egyformán készen keíl lennie minden megpróbáltatásra, amelyet tökéletesen és kötelességszerűen teljesíteni kell. Ehhez azonban feltétlenül szükséges az, hogy a földrajzi és természeti adottságok korlátai között, illetve ezek korlátain túl egyenlő indulási lehetőség legyen biztosítva, az egyes vidékek számára. Ez jelenleg nincs meg. Amíg ugyanis az ipari vidékek, főleg a forgalmi adóból való visszatérítések összegének segélyével beruházásokat tudnak eszközölni és így fejlődhetnek, lakosságuk szaporodhatok, addig a mezőgazdasági városok és általában a mezőgazdasági jellegű helységek — minden bevételük csak a pótadó lévén — semmire sem tudnak áldozni, sőt a pótadó emelésén túl már ott tartanak, hogy külön megpótlékolják a kereseti adót, sőt újabban az útadót is. Ilyenképpen előáll tehát az a helyzet, hogy a mezőgazdasági jellegű helyeknél és városoknál, különösen a,távoli vidékeknél, súlyos károk jelentkeznek a közterhek aránytalan nagysága folytán. Súlyos károk a népszaporodás tekintetében, valamint az ipari vállalkozások visszafejlődése során és új ipari telepek létesítésének hiányában. A népszaporodásra vonatkozólag bátorkodom előadni, hogy például Hódmezővásárhely lakossága az 1910. évi népszámlálás szerint majdnem elérte a 63.000 főt, az 1930. évbeli népszámlálás idején pedig alig haladta meg a 60.000-et. Ez egy nagy dekadencia jele lenne, ha teljes mértékben elfogadhatnék a kérdés megítélésének alapjául. Ha azonban összehasonlítjuk a születések arányszámát a halálozási arányszámmal, megállapíthatjuk, hogy a születések állandóan jóval meghaladják az elhalálozásokat, itt tehát egy állandó elvándorlásról van szó. Miután pedig ez az elvándorlás a munkakereséssel áll összefüggésben, ezért ' a legfiatalabb és munkaképes elem megy el más helyekre, új és régi ipari helyekre, ahol mint gyökér nélküli proletariátus szaporítja az ottani lakosok számát. Ha valaki azt mondaná,' hogy ez a rendkívüli jelenség a lakosság jelleméből következik, vagy valami egyéb kellék hiányából állt elő, akkor hivatkoznom kell arra, hogy e város lakossága 1867-től 1895-ig a maga 132.000 kat. hold területén teljes mértékben megoldotta a földbirtok politikai feladatokat, amennyiben minden állami segítség nélkül felvásárolta az összes nagybirtokokat és ki is fizette még a koronaromlás ideje előtt. Bátorkodom azonban hivatkozni Makó esetére is. Makón szintén nem szaparodik a lakosság, jóllehet, a születések arányszáma itt is meghaladja az elhalálozásokét. Makó lakosságának szorgalma közismert tény. Ott 8—10 métermázsa búzát is adnak a kisemberek egy hold földért, azt bevetik hagymával, zöldséggel és ha termés is van, meg az ár is megfelelő, akkor a haszonbér másik felét is megfizetik, nemcsak az elsőt, amelyet előre kell fizetni. Ha viszont nincs termés, vagy ha van termés,, de nincs megfelelő ár, akkor egyszerűen adó-