Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-63
694 Az országgyűlés képviselőházának 63. tyázza a zsidó nagy tökét, (Paezolay György: Tökéletesen igaza van!) sem gazdasági életünk, sem peaig fajvedelmünk kérdését nem oldottuk meg. {ügy van! Taps a szélsöbaloldalon.) Mert nem zsidótörvény, ha egy kis kaszttal, egy eddig is nincstelen kaszttal szemben meglevő antipátia útján vezetik le munkanélküli magyar testvéreink elkeseredését! Kijelentem, nogy soha nem ült biztosabban a bün trónján a zsidó nagytőke, mint ma, mióta ez a zsidótörvény megszületett. (Vgy van a szélsöbaloldaton.) Fajvedelmünk szempontjából pedig nyugodtan kijelentem, hogy ha mi a magyar nincstelen kisembereknek exisztenciát teremtünk, akkor nem siet az a falusi kisember a lányát odavinni a zsidó nagytőkéshez cselédnek, hogy zsidónak szülje a keresztény törvénytelen gyereket. (Ügy van! a szélsöbaloldalon. — Meskó Zoltán: A statisztika ezt mondja! Sajnos, így van!) Igen t. Képviselőház! A zsidótörvényben minden gyönyörűen szerepel. Ott van a keresztapa, a keresztanya, a hitves, csak egyről feledkeztünk meg, a zsidó ingó és ingatlan tőkéről. Amikor én ezt a zsidótörvényt tanulmányoztam, önkéntelenül is eszembe jutott az a római nevelési rendszer, hogy a rosszul viselkedő patrícius gyerek helyett, ha valami esinytevésen érték a szülők, a melléje rendelt rabszolgát verték meg, hogy okuljon a gyerek ós lássa, hogy ugyanilyen verést kapna, ha ő lenne a rabszolga. En ebben a törvényben ugyanezt látom. Elverik a kis zsidót, hogy a nagy zsidó okuljon, hogy ugyanígy járhatna, de azért a nagy zsidónak semmi bántódása nincs. {Vgy van! a szélsőbaloldalon.) A fajvédelem szorosan kapcsolódik gazdasági életünkhöz és amikor ennek a becsületes, tiszta, egyedül álló magyar fajnak olyan hihetetlen rombolását látjuk, akkor kutyakötelességünk gondoskodni arról, hogy több fajrontás itt ne történjék. (Meskó Zoltán: Xlgy van!) Szomorú probléma és megoldásra vár az úgynevezett protekciós rendszer eltörlése. Én ebben a protekciós rendszerben látom egyik rákfenéjét annak a helyzetnek, amelybe ma jutottunk. Nem akarok példákat felsorolni, mert unalmassá válnék és különben is úgy érzem, hogy a Ház minden egyes tagja tud egykét szomorú példát az életből. De lehetetlen, hogy például egy 28 éves fiatalember egy megyei város főjegyzője legyen, amikor ugyanolyan kvalifikációval egy hadviselt ugyanazon a városházán 116 pengővel nyomorog és négy gyermekét neveli fel. (Rapesányi László: Mert nincs protekciója!) Egy másik igen szomorú és égetően sürgős probléma a falu egészségügye. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Én az egészségüggyel kapcsolatban már interpellációval merészkedtem a Ház elé. Akkor nagyon sok olyan problémát vetettem fel, amelyeket nemcsak én, hanem úgy érzem, valamennyien, szociálisaknak és sürgőseknek gondolnánk és gondoltunk. Sajnos, interpellációmra nem kaptam választ és az abban foglalt kérdések közül egyetlen sem valósult meg, pedig valamennyiünknek, minden jó magyarnak vérzik a lelke, amikor a falun látja a mezítlábas, lerongyolódott kisgyereket és amikor látja azt, hogy a falusi gyermekhez nem lehet orvost hívni csak azért, mert nyomorúságos állapotok vannak és néha orvos sincs, patikáról pedig egyáltalán nem gondoskodtak. Azt hiszem, valamennyien egyetértünk, amikor megemlítem itt azt, hogy a tisztviseülése 1939 december 5-én, kedden. lői kar, a nemzet vezetése szempontjából ez a rendkívül értékes osztály, fizetésrendezésre szorul. Sokat beharangozott tényt említek meg akkor, amikor azt mondom, hogy ezek a tisztviselők sohasem kaptak mást, mint Ígéretet. Amikor az államnak szüksége volt arra, hogy más úton elő nem teremthető összegekhez jusson, minden fájdalom nélkül levonta a tisztviselők fizetéséből és a nyugdíjakból ezt a bizonyos hányadot, később azonban elfelejtette visszaadni, pedig ma már azt mondhatnók, hogy normálisabb életet élünk, mint éltünk azokban a szomorú és gondterhes napokban és években. T. Ház! Égető szükség volna még az alkalmazotti jogviszony rendezésére is. Mert állítom, hogy ezen a téren például olyan nagy tudatlanság uralkodik az egész vonalon, hogy sem a bírói, sem az ügyvédi kar nem tud eligazodni — annál kevésbbé a jogkereső közönség — a sok törvény és paragrafus között. Ez szüli azután azokat az anomáliákat, hogy amíg például egy kereskedősegéd munkából való elbocsátása emberséges felmondási időhöz van kötve, addig, ha a gyár munkarendje úgy intézkedik, egy gyári munkás vagy gyári tanonc máról-holnapra kikerülhet az utcára. Meg akarom itt még említeni a tisztviselők gyér, nehéz és lassú előlépési rendszerét. Ez is minden körülmények között rendezésre szorul. Lehetetlenség az, hogy becsületes, a munkáját jól végző tisztviselő 20—28 évig egyetlen előléptetésben se részesüljön, csak azért, mert nem tartozik a kiváltságos tisztviselői branshoz. T. Ház! Mindezekre a problémákra — és ezeket még tovább lehetne sorolni, hiszen se vége, se hossza azoknak a szociális kérdéseknek, amelyeknek sürgős lenne a megoldása — jóformán az unalmasságig mindig ugyanaz a kormány, illetőleg a rendszer válasza: nincs fedezet rá. (Meskó Zoltán: A legkönnyebb ez a válasz!) Én ezt elismerem. Mai pénzügyi berendezettségünk és pénzügyi politikánk mellett fedezetet nem is lehetne ezekre találni és csodálom, hogy ezek a kis vérszegény törvényjavaslatok is egyáltalában megszülethettek. De állítom, hogy van megoldás, amellyel az állami költségvetést jóformán a többszörösére lehetne emelni. Es itt ki kell térnem Vágó igen t. képviselőtársam szavaira, hogy le kell térni az aranyimádat alapjáról, tessék otthagyni az aranyfedezetet, mint ilyet. (Meskó Zoltán: TTgy van! Mindjárt lesz mindenre pénz.) (Az elnöki széket Äzinyei Merse Jenő foglalja el.) Azok a jóslások, amelyek megrendüléssel fenyegették azt a nemzetet, amely az aranyfedezet alapjáról letért, nem váltak valóra, mert példák vannak körülöttünk arra, hogy nemcsak hogy nem rendült meg a gazdasági életük azért, mert fedezetül a becsületes és jól megfizetett munkát állították, hanem anyagilag egyenesen virágzásnak indultak ezek a nemzetek. Itt vagyok kénytelen megemlíteni azt is, hogy ha a nemzet áttérne a munka alapjára helyezkedett pénzügyi politikára, akkor egy másik régi . hatalmas adósságot is leróhatna azokkal szemben, akik annakidején, amikor a haza veszélyben volt, siettek összekuporgatott filléreiket hadikölcsönben és egyéb alakban az állam rendelkezésére bocsátani. {Ügy van! Ügy van a szélsőbaloldalon.) Ezekről a jó haza-