Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-63

^^MMMN*

1

^^ Az országgyűlés képviselőházának 63. hajtott az országnak. Négy egyetemükről igen jeles emberek kerültek ki, de ugyancsak jeles emberek kerültek ki a József Műegyetemről is és kívánatos volna, hogy a királyi József Nádor Műegyetem egyre fcöŰb mérnököt bocsásson ki az életbe, akik produktív munkával gazdasági megerősödésünket szolgálják. Abban a reményben, hogy a kormány ennek a kérésemnek is eleget fog tenni és mert — látva a jóakaratukat és ismerve a nehézségeket — a kormány és annak minden tagja iránt bizalommal viseltetem, a felhatalmazási javaslatot elfogadom. (Elénk éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Halmai János. Elnök: Halmai János képviselő urat illeti a szó. Halmai János: T. Ház! Amikor szerencsém van a felhatalmazási törvény javaslat tárgyalása során felszólalni, úgy érzem magam, mint egy vértezet m fegyverzet nélküli katona, aki a csatamezőn fegyverzet hiányában képtelen kierőszakolni a dornest. Ilyen fegyverzet nélküli katonának képzelem az ellenzéki politikusokat a mai rendszerrel szemben, érezve azt, hogy a jelenlegi rendszer a sürgős szociális bajokon segíteni nemcsak, hogy nem tud, hanem erre egyenesen képtelen is. Nem tud segíteni azért, mert ez a rendszer ugyan nagyon jól ismeri a meglévő hibákat,, amelyek évtizedek óta köztudomásúak s amelyekről állandóan szó van, de ezek a felszólalások meghallgatásra nem számíthatnak. Ez, a rendiszer a választás óta a legszociálisab'b igazságok ígéreteivel 'halomtaz el a nemzetet. Nem akarok az unalom mesgyéjére tévedni, — ahova^ kerülnék akkor, ha felsorolnám azokat a törvényjavaslatokat, amelyek azóta kerültek a Ház asztalára, mióta az új országgyűlési ciklus megnyílt — de kijelentem, hogy ezek közül nagyon kevés törvényjavaslat született szociális bölcsőben. Én egy aggódó, vádoló lelkiismeret szeretnék leoini, hogy bele véssem minden honatya lelkébe és szívébe azt, hogy Európa minden részén dübörgő léptekkel halad a történelem a maga útján, a korszellem szabta maga útján, ugyanekkor megállapítva, hogy jaj annak a nemzetnek, amely ebben a menetelésben lemarad vagy nem vesz részt. Azt szeretném kérni minden honatyától, hogy ne csukjuk be a szemünket, ne dugjuk bet a fülünket a magyar népmilliók könyörgése elől. Itt sürgős, halaszthatatlan szociális problémák megoldásáról van szó. Az első a földkérdés. Állítom, hogy Magyarország, mint agrárállam, a földkérdés szociális, igazságos és gyors megoldásával áll vagy bukik. Hovatovább húszhuszonöt éve annak, hogy véreink hazatértek a nagy világégésből. Ott hagyták egészségüket, véreztek a hazáért — ami kötelessége minden magyar embernek — és azóta ezeknek igen nagy része nem tud kikönyörögni magának annyi földet, amelyen egy nyomorult viskót építhetne magának és családjának. (Ügy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Pedig ez a földbirtokreformnak etgy egészen elenyésző kis része volna; hol van ettől még a földibirtokreform szociális, igazságos megoldása! A földbirtokreformmal kapcsolatosan csak annyit vagyok bátor megjegyezni, bogy a nagy szóval beharangozott törvényjavaslatból egy összezsugorodott kishaszonbárleti törvény szűr ülése 1939 december 5~én, kedden. 693 letik meg, ha megszületik. (Meskó Zoltán: A íelsöháznak még ez is SOK, úgy latszikU rendkívül sürgősneK, halaszthatatlannak tartom a földbirtokproblémával kapcsolatosan a lakóliázak építésére telekül szánt fölnek azonnali, haladéktalan kiosztását és ugyanezzel kapcsolatosan a telepítési torvény mieioboi végre na jtását. (ügy van.' a szélsöbaloldalon.) x'. Jtiaz! Sürgősnek es szociálisnak tartom egy új, nem ennyire bonyolult, hanem egyszerű es igazságos adórendszer bevezetését. Mai adórendszerünk olyan bonyolult, hogy nem hiszem, hogy az országban sok adóügyi jegyző voina, aki teljesen tisztában volna az adóügygyei kapcsolatos törvényekkel és utasításokKai. És kérdezem a t. Házat, hogyan képzelj, k mi, hogy visszakérjen az úgynevezett aaomorál, ameiy nélkül az állami költségvetés gépezetének akadálynélküli működését el sem tudom képzelni, ha nem azzal^ hogy az adóalany, az az adóíizető polgár, aki tudatában van annak a honfiúi kötelességének, hogy actót kell fizetnie, tudja egyúttal azt is, hogy igazságos a kivetett adója, tudja, hogy mennyi adót kell fizetnie és tudja előre azt is, hogy azt az adót meg is tudja majd fizetni. Nem lehet egy állami gépezetet arra berendezni, hogy előre nem látott okokból ennyi meg ennyi adó nem fog befolyni. Ezt én immorálisnak, antiszociálisnak és nota bene lélekrombolónak tartom. Igenis, tessék munkaalkalmakkal az adóalanyok megerősítése felé lépéseket tenni, tessék az adórendszert úgy leegyszerűsíteni, hogy az egyszerű magyar ember is láthassa és kiszámíthassa, mennyi adót kell majd fizetnie akár jövőre, akár bármikor, természetesen kivéve azt az esetet, amikor az adótárgyban változások történnek és tudja azt, hogy ez a kivetés igazságos. Akkor minden erőltetés nélkül önönmagától visszatér az úgynevezett adómorál. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Természetszerűleg, ha azt akarjuk, hogy az adóösszegek be is folyjanak, akkor elsősorban meg kell szüntetnünk a munkanélküliséget. Én nem tartom a munkanélküliség megszüntetését olyan súlyos.^ nehéz problémának, amelyhez hónapokig és évekig tartó meditáció szükséges, hogy végre kitörölhessük a meglévő rosszak sorából. Tessék módot találni arra, hogy a notórius munkakerülők, illetve a mások munkáján élősködők munkásszázadokba kényszeríttessenek. (Paczolay György: Helyes!) Tessék közmunkákkal munkaalkalmakat teremteni azoknak, akik munkát keresnek, de, sajnos, nem találnak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A legnagyobb tévedés azonban, amelybe a kprmány — elismerem és feltételezem, hogy jóhiszeműséggel — beleesett, a legnagyobb reformnak beharangozott úgynevezett zsidótörvény. T, Ház! Állítom, hogy a zsidótörvény szüksége nem merült volna fel vagy legalább is nem váltott volna ki ekkora dinamikát, ekkora emóciót belőlünk, ha nem Jjényszerítették volna ide azok a zsidó nagytőkések, akiknek megléte szervesen összefügg a mi gazdasági életünkkel. Nyugodtan felállíthatjuk azt az egyenletet, hogy a zsidókérdés egyenlő gazdasági élet plusz fajvédelem. (Meskó Zoltán: Plusz magyar kultúra és szellemiség! Űgy van!) Azzal, hogy a zsidótörvénnyel sok kisfizetésű és talán vegetáló zsidót a szomorúsorsú keresztény tömegek sorsára juttattunk és ugyanakkor a törvény jóformán körülbás-