Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-62
666 Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése 1939 december U-én, hétfőn. össze, amely, minél többször vesszük kezünkbe, hogy belőle — rendesen nehéz időkben — tanulságot, okulást meríthessünk, egyre jobban megnyeri tetszésünket, mert látjuk, hogy mennyi igazság, mennyi bölcsesség van benne és milyen gyönyörű, ősi, eredeti magyar nyelven van megírva. Ez a magyarság az, amely engem — mondhatnám — ellenállhatatlanul vonz a miniszterelnök úr nagyrabecsült személyéhez. Valahogy úgy érzem, hogy őbenne megvalósul és testet ölt az a közülünk sokakban már régtől fogva feltörő óhaj, hogy több magyarságot, több lelki és vérségből is fakadó magyarságot kívánnánk a magyar közéletben, a nemzeti élet minden terén és vonatkozásában. (Helyeslés jobbfelől.) Hogy magyar gondolattal, magyar akarással, magyar tettekkel és magyar alkotásokkal töltsünk ki magunk körül mindent. Magyarságunk ösztönös gondolata és magyar voltunk tudatos értékelése legyen minden elhatározásunk és cselekedetünk elindítója, viszont tartson vissza, mint tilalomfa minden idegenlelkűségtől és különösen indokolatlan megalázkodásoktól. Ha ez a lelkiség vezet minket, akkor ritkán fogunk rossz útra tévedni. Ezt az igazságot ismerte fel, ez él benne és ezt hirdeti Teleki Pál gróf, aki tudta a maga nagy tudományát gyakorlatilag a magyar gondolat szolgálatába állítani, aki sem mint nemzetközi viszonylatokban elismert tudós, sem mint nagyműveltségű, világotjárt arisztokrata, soha nem esett bizonyos világpolgári felfogás betegségébe, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) hanem megmaradt meg nem alkuvóan és kizárólagosan magyarnak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nteim állítom azt, hogy az őt megelőző időikben általában hiányzott volna magyarságunk átérzése, csak azt mondom, hogy ilyen erővel, ilyen mélyrehatóan megnyilatkozni * ilyen magától értetődően és ilyen meggyőzően felszínre jutni, mint nála, eddig sohasem láttam. Eddig inkább úgy nyilatkozott meg a mi öntudatos magyarságunk, hogy ha nem is mindig saavakkal kifejezve, de közbeosúszott mindig egy-egy: »bocsánat, hogy magyar vagyok, "de azért européer vagyok« gesztus. Az első, aki nyiltan kimondotta a világgal, a csodált nyugattal szemben^ azt, hogy nemcsak magyarságára, hanem ázsiai származására is büszke, Teleki Pál gróf volt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől!) Kétségtelen, hogy különösen szerencsés körülmények között konzerválódott vérségi adottság, az ősi hagyományok tiszteletben élő történelmi családhói való származás, — éhben való neveltetés, majd választott tanulmányai és tudományos munkássága is hozzájárultak ennek a patinás magyarságának kifejlődéséhez. En nem állok kizárólagos vérségi vagy faji elméletek alapján, sőt kedvező keveredések feltételezése mellett készséggel elismerem a magyarság teljes asszimiláló képességét iis, de teirniéS'Zétesnek tartom, hogy az említett tényezőik együttes hatása alatt «okkal könnyebben kialakul az a sűrített pozitív magyar lelkiség, mint egyesi tényezőik hiánya mellett vagy különösen^ egyes nem kívánatos zavaró tényezők jelenlétében. . Köszönettel és hálával alig elismerhető tények bizonyítják és igazolják a miniszter úr ahszolút magyarságát. Külügyi vonatkozásiban — ami majdnemr egyértelmű kis nemzeteknél a lét vagy nem lét kérdésével — mindnyájan látjuk és tudjuk, mennyire a magyar gondolat, a magyar akarás ési a magyar célkitűzés szabják meg" a felelős tényezők elhatározásait és minden eljárását. Az ezekben megnyilvánult hölcseség nemcsak nálunk, hanem világszerte elismerésire talál és a magyarság megbecsülését öregbíti. A viharosi világtengeren ma a magyarság Teleki Pál gróf kormányossága, Csáky István gróf vitorlamestérsége mellett olyan biztos kezekben van, hogy a hajó útját nemcsak a legfőbb parancsnoka, hanem mi, a hajó utasai is a legnagyobb megnyugvással nézhetjük. (Ügy van Ügy van! jobbfelől.) Belügyeink terén egy ugyancsak a magyar lelebben .gyökerező nagy eszmét indított útjára a miniszterelnök úr, a decentralizáció gondolatát; mert ez a gondolat magyar, t. Ház, és sokkal többet jelent, mint azt sokan gondolnák. Ma a túlzó centralizáció korát éljük hazánkban mind az állami, mind az egyéb közhivatali funkciók, általában a hivatali adminisztráció terén, de gazdasági téren is. Hiszem és remélem, hogy az utóbbi téren a centralizáció csak átmeneti állapotok által kiváltott szükségszerűség. A magyar természet mindig ellene volt a centralizációnak, nemcsak a múltban, a habsburgi időkben az e mögött rejlő és jól sejtett ellenséges célzat miatt, hanem talán lelkiségéből kifolyólag is. Nem tartom erőltetettnek azt a gondolatot, hogy az ősi törzsi rendszer, a magyar autonómiák legelső formája az, amely vérünkben a centralizáció ellen ingerel és izgat, mert ezek az ősi csírák még ezer év multán is élnek bennünk, hiszen sok nemzeti sajátságunk, olykor hibánk egyenesen ma is a nomád vér visszütésével magyarázható. Talán mivel annyira ellene van ősi vérünk a közipontosításnak, azért nem tudunk abban olyan jót alkotni, — ezt értem a hivatali adminisztrációra —• mint más, ősi törzsrendszerben nem élt népek, mert hogy a mi centralizált bürokráciánk beteg, az kétségtelen, bizonyításra nem is szorul. Nekem régi kedvenc gondolatom a decentralizáció, ezért üdvözlöm őszinte nagy örömmel annak programúiba vételét és meggyőződésem az, hogy. egy sikeresen megoldbtt általános decentralizáció, mint csodaszer, számos betegségünknek vélt tünetet meggyógyítana. (Ügy va! Ügy van! jobbfelől.) Ha mármost a nekünk megfelelő életformánk a decentralizációban és az autonómiákban felismerhető, akkor ne igyekezzünk idegen alkotásokat, tőlünk távolálló rendszereket meghonosítani és átültetni, hanem javítsuk, gyógyítsuk, tökéletesítsük a magunkét. (Helyeslés jobbfelől.) Elismerem, hogy ez nagy feladat, de bízom abban, hogy a miniszter úr és a belügyminiszter úr bölcsessége, aki szintén hitet tett a decentralizáció mellett, jól meg fogja oldani ezt a kérdést. Ezt a magyar léleknek megfelelő életformát ápolni, fenntartani kell, nem pedig lerombolni. A gazdasági, az ipari decentralizáció a magyar vidéknek valósággal életkérdése. Ma már «fontos honvédelmi, hadviselési érdekek is megkívánják ezt.