Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-62
660 Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése 1939 december 4-én, hétfőn. inertekben azonosítom magaini Varga Béla igen t. képviselőtársammal e helyen néhány órával ezelőtt elhangzott szavaival és teljes mértékben azonosítom magamat személy szerint is es pártom szerint is az ő súlyosan elítélő szavaival, követelvén e merénylet legsúlyosabb megbélyegzését (Hubay Kálmán: Es kivizsgálását!) és hatósági kivizsgálását. (Hubay Kálmán: Főképpen!— Rapcsányi László: Hol van Schwemitzer?) Éppen ezért mélyen fájlalom, ha Varga igen t. képviselőtársam olyan értelmű leveleket is olvasott fel és olyan irányú célzásokat is tett, amelyek alkalmasak arra, hogy e merénylettel mozgalmunkat, illetőleg pártunkat valamiféleképpen vonatkozásba hozza. Meg vagyok róla győződve, hogy Varga képviselőtársam óvakodott volna az ilyen beállítástól és az ilyen célzásoktól, ha elolvasta volna a pártom nevében október 15-én beterjesztett és a mi hivatalos álláspontunkat képviselő, a magyar munkaalkotmány két alappillérét képező törvényjavaslataimat, amelyekből mozgalmunk gazdaságpolitikai s történelembölcseleti eszmemenete alapján leszögezett célkitűzéseinket világosan megismerhette volna. Annál is inkább óvakodott volna Varga képviselőtársam ettől a célzástól, ha tudná, hogy amíg pártomnak anyagi eszközök hiányában még nem volt módja hivatalos programmunk publikálására, addig csodálatosképpen ez a destruktív röpirathadjárat feltűnően nagy pénzösszegek latbavetésével módot talált arra, hogy az országot 10 filléres bélyeggel ellátott magánlevelekkel árassza el. (Rapcsányi László: Vájjon kitől kapták erre a pénzeket?) Mi mély megdöbbenéssel látjuk ezeket a jelenségeket, mert igenis érezzük, hogy az orosz birodalom közelsége olyan eddig lefojtott indulatokat és némán maradt ösztönöket gerjesztett fel, amelyekkel mi megbirkózni éppen azért nem tudunk, mert a kormányzat tőlünk, akik a mozgalom felelősségteljes és tudós kutatói vagyunk, vonja meg a felvilágosításnak azokat az eszközeit, amelyek egyedül alkalmasak arra, hogy tömegeinket módszereink és célkitűzéseink felől felvilágosítsák. Anarchisztikus tünetek ezek, amely anarchia természetes következménye a véleménynyilvánítás szabadsága nagyfokú korlátozásának. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) De annál is inkább óvakodott volna Varga igen t képviselőtársam az ilyen célzásoktól, mert hiszen ő, mint egy erkölcsi testület képviselője és tagja, tudhatja, hogy nem lehet a templomokat becsukni azért, mert a vasárnapi misére tolvajok surrannak be, — szinte azt hinné az ember, céltudatosan, valamely velünk szemben álló titkos, leplezett hatalom megbízásából. Ezek után áttérek beszédem tulajdonképpeni tárgyára. Ha nemzeti nagylétünk temetőjéről beszélek, mindnyájan véráztatta földre gondolunk, amelyben a nemzet hőseinek fizikai maradványai nyugszanak. Annál kevesebb szót hallunk azonban a nemzeti nagylétnek arról a másik temetőjéről, amelyben nem fizikai személyek nyugszanak, hanem a meg nem valósult nemzetépítő eszmék, az íróasztalokon porosodó füstbe ment tervek, az elmulasztott munkaórák milliárdjai, a meg nem valósult remények hadserege. A nemzetépítő eszmék e nagy temetőjének minden sírkeresztjén^ a liberális kapitalizmusnak e halálos ítélete áll: nincs pénz. T. Ház! A liberális magyar államban hét évtizede óta ez a szólani, ez a refrén: »nincspénz«, korlátozta minden életlehetőségünket^ minden lélekzetvételünket és ebben a bankárszemlélettel felépített gazdasági rendben az. igen t. törvényihozótestület szerepe nem szorítkozott másra, mint hogy a költségvetés tárcaközi vitáiban az egyik fél elalkudta a másiktól azt a fedezetet, amely azután a másik tárcából hiányzott. A lényegen mit sem változtatott ez, mert a nemzeti munkakifejtés és a nemzeti munkaerő alimentálására rendelkezésreálló költségek végösszege sohasem volt elégséges a nemzeti munkakifejtés totalitásának biztosítására, minden munkáskéz foglalkoztatására, minden munkaórának hasznos feladatokkal való kitöltésére, minden termelő berendezés, minden gép teljes töltéssel, maximális évi órakihasználással való járatására; röviden: annak az életformának biztosítására, amelyben a nemzet legnagyobb gazdasági, vérségi fejlődését és ennek alapján legnagyobb honvédelmi készségét biztosíthatja. Ez a lelki gátlássá fajult fikció, hogy egy nemzet gazdasági tevékenységét, életlehetőségét a rendelkezésre álló fizetőeszközök mennyisége korlátozza, volt a liberális kapitalizmus, legsúlyosabb tévedése, mert ebben a fikcióban az a tévtan van benne, mintha egy nemzet pénze valami előre meghatározott fix összeg lenne„ amelynek értékösszegét nem a nemzet gazdasági teljesítőképessége, hanem a gazdasági élettől függetlennek tulajdonított, a pénzhez tapadó értéktulajdonságok határoznák meg. Már pedig, hogy a nemzet pénze nem valami fix öszszeg, ainely független a nemzet munkaszolgálatától és egyedül a pénzhez tapadó tulajdohságokból fakad, hogy tehát egy nemzet pénze nem a rendelkezésre álló arany vagy aranyértékű devizák által, hanem a nemzet munkaszolgálata által van meghatározva, ezt mindenki közvetlenül beláthatja abból, ha elképzeli, hogy ha a nemzet minden aranyát a Nemzeti Bank kincskészletével együtt egy csodatevő puttonyba gyűjtve, letennék a Góbi-sivatag közepére, ahol senki egy liter vizet nem ad érte és nincs munkáskéz, amely bármiféle munkaszolgálatra hajlandó érte, ott ilyen körülmények között az arany is elvesztené értékét és egyenlő lenne értékben a sivatag homokjával. A pénz tehát nem jelent a pénzhez tapadó valami értéket a nemzeti munka megtermékenyítő folyamata nélkül. Mindnyájan közvetlenül tudjuk; hogy a pénz pontosan annyit ér, amennyi árut hajlandók érte adni vagy szolgáltatni. Minden áru azonban a munkából fakad és így a pénz végeredményben nem más, mint munkaszolgáltatásra szóló utalvány és ezért minden népnek, minden nemzetnek pontosan annyi pénze van, amennyi árut produktív munkával szolgáltatni képes. Minden kapavágással, minden reszelővonással, amely értéket termel, pénz keletkezett és minden fogyasztási folyamattal, amely értéket semmisít meg, pénz semmisül meg. A pénz tehát nem valami fix összegben kifejezhető statikus fogalom, hanem a pénz dinamikus fogalom, mint a matematikus mondja, függvénye a nemzet munkaszolgáltatásának. T. Ház! Alig van Európában, sőt kerek e világon még egy törvényhozó testület, mint éppen a magyar képviisel'őíház, amely büszkén hivatkozhatik enwetk felismerésére, mert ez maradéktalanul benne van Magyarország első pénzügymáaiiszterénelk, Kossuth Lajosnak 1848/49. évi törvényeiben. (Hubay Kálmán:
