Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-62

Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése 1939 december U-én, hétfőn. 661 Ugy van!) Nemzeti szocialista büszkeséggel állapítjuk mi ezt meg a liberális szemlélettel szemben, amely évtizedeiken keresztül védelmezte ezt a liberális rendszert Kossuth Lajossal szemben

s akit elfelejtett, és Széchenyivel szemben, akit megtagadott. Annál büszkébb öntudattal állapíthatjuk meg a modern hitelgazdálkodási magyar eredetét, mert éppen ezeken az elvi felismeréseken alapszik a nemzetépítő munkának az a Ikihitelezése, amellyel a tengelyhatalmak gazdaságpolitikája a világpolitikát kiforgatta sarkaiból. Ennek a nemzetépítő hitelnyújtásnak alapvető felismerése abban áll, hogy az állam felségjogai birtokában maga nyújt hiteleket azokra az eljövendő adó- és iÛetékbevételii többleteire, amelyek az általa finanszírozott hasznothajtó munkáik nyomián fakadnak majd. Az egyetlen hiteltechnikai rendszabály, amelyet a mulli árdos mmnkavállalkozásolk lebonyolításánál szem előtt kell tartani, a következő: gondoskodni kell arról, hogy a pénzforgalom mindig a piacon megjelenő áruforgalommal maradjon arányos, mert ebben az esetben nem lehet szó inflációról. A pénzügyminiszter úr — rendkívül örvendek, hogy személy szerint tisztelhetem itt — egy igen örvendetes lépést tett e felismerés felé, amidőn költségvetési expozéjában kijelentette, hogy nem hajlandó a nemzet életlehetőségeit a költségvetési egyensúly dogmájával korlátozni, és inkább vállalja a deficit felelősségét, mint az elmulasztott tettek felelősségét. Teljesein helyes álláspont ez, amelyet mi is aláírunk, de egyúttal hozzáfűzzük, hogy modern kihitelezési eljárások esetén nemi is kell a deficitmentesi háztartás felelősségét vállalnia, mert éppen az említett korszerű hitelnyújtási rendszabályok alkalmasak arra, hogy a nemzet munkateljesítésének totalitását biztosítsák, aranyfedezet vagy deficites költségvetés nélkül is. Ezért a pénzügyminiszter úrnak azt a kényszermegoldását, hogy deficites költségvetést vállal, nem tekinthetjük intézményes megoldásnak, hanem csak átmenetinek, mert ©nmek állandósítása a nemzet fokozatos eladósodásához és elviselhetetlen kamatterhek hez vezethetne. Az a feladat tehát, amelyről szó van, nem más, mint milliárdos: közmunkák finanszírozása aranyfedezet és pénzrontás nélkül. A feladat megoldható a produktív költségvetési tételek arányszámiánaík fokozása által, amely esetben azonban a produktív tételek fedezetét nemi a pénz volumen, hanem a hitel volumen növelésében kell megtalálni. Ez az intézményes megoldás nem érhető el másképpen, mint hogy a hiteléletünket szabályozó törvényeinikneík nemi is módosítása, hanem gyökeres és átfogó reformja útján olyan rendszert kell találnunk, amelyben a nemzeti munkateljesítés és a nemzeti életlehetőségek határait nem a fedezet fix ideája szabja meg, hanem fordítva, minden termelő munkaszolgálat és minden termelő munka lehetőségére és tempójára kell a hitelkereteket méretezni. T. Ház! Lássuk, hogyan jutunk el logikusan ehhez a felismeréshez. A csoda, hogy a Nemzeti Bank egy, mondjuk 10 fillér költséggel nyomatott papirost egy 100 arany pengő értékű bankjeggyé lényegit át, nem a Nemzeti Bank pincéiben őrzött és senki által nem ismert fedezet varázsán alapszik, hanem az állami felségjognak ama gyakorlatából származik, hogy az állam a kibocsátott bankjegyek hamisításának üldözésével a bank szabadalmát megvédi. Ez a tétel ma vitán felül áll az 1938:XXV. te. törvényerőre emelkedése óta, amely a Nemzeti Bankot a bankjegyek arannyal való visszaváltási kötelezettsége alól felmentette. A bankjegynek mégis, van értéke, noha a bank nem ad értük aranyat. Nyilvánvaló tehát, hogy a pénz vásárlóereje végeredményben a nemzeti munkaszolgálat és az állam felségjogai gyakorlatának kettős tövéből fakad. A pénzkibocsátás tehát kétségtelenül a nemzet egyedüli, de ki nem apadó hitelforrása és ennek a hitelforrásnak tőkésített értéke vitán felül eszményi . tőke, amely a nemzet tulajdonát képezi. A liberális gondolkodás alapvető dogmája, amelyet ma már semmiféle erkölcsi szemponttal és semmiféle gazdasági észszerüséggel igazolni nem lehet, éppen abban áll, hogy a nemzetnek e közvagyonát, a nemzet eszményi tőkéjét kisajátította öncélú magánintézmények számára, amely magánintézetek, bankszervezetek — a pénz ő felségének helytartóságai — ezt a jogot nem a nemzet egyetemes érdekében, hanem egy öncélú bankpolitikának érdekében hasznosítják. Ebben a felismerésben van a nemzeti szocialista és a liberális felfogásnak az antagonizmusa, amely a liberális kapitalista felfogással szemben feloldhatatlan ellentétben áll. Azok, akik tele torokkal vádolnak bennünket idegen eszmék hirdetésével és diktatórikus törekvésekkel, teljesen elfelejtik, hogy a nemzet életének talaja, egész gazdasági életünk, mondhatnám mindennapi életünk a pénz idegen eszméből fakadt diktatúrája alatt áll. Ez a tény teljesen és maradéktalanul benne van a hiteléletünket alapvetően szabályozó 1924:V. te.-ben, amely létrejött a nemzetközi zsidóság csúcsszervezetének, a Népszövetségnek nyomása alatt és amely törvény a pénzkibocsátás gyakorlásának és a kamatláb megszabásának jogát erre az intézetre valósággal a területenkívüliség kiváltságával ruházta át. Ma a közvélemény még mindig azt hiszi, hogy a konjunktúra, a dekonjunktúra, a kamatláb és ilyenféle, a gazdasági életet jellemző tényezők változását valamilyen, a gazdasági élet fölött álló, az emberi hatalomtól független gazdasági erők szabályozzák. A velünk szembenálló mélyen t. alkotmány védők még mindig nem vették tudomásul, hogy a kamatlábat nem a jó Isten, hanem az idézett törvény 24. cikke értelmében 14 jólfésült úr, a Nemzeti Bank főtanácsa — mint a törvény szó szerint mondja: »szabad megítélése alapján« — állapítja meg. És hogy senkinek kétsége aziránt ne legyen, hogy ez a szabad megítélés tényleg minden (alkotmányos jogorvoslás fölött álló kiváltság, valósággal diktatúra, az alapszabályok 112. cikke expressis verbis kimondja, hogy a bankkamatláb mérséklését célzó^ minden eddig hozott és jövőben hozandó törvényes rendszabály a bankra nem alkalmazható. (Hubay Kálmán: . Abszurdum, de így van!) Volt tehát egy magyar törvényhozás, amely törvényt hozott arról, hogy a bankkamatláb mérsékléséről nem hozhat törvényt. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ezt miért nem, nevezik idegen eszmének?) A Nemzeti Bank már most az ő kizárólagos jogával kibocsátott pénzt kizárólag rövid lejáratra és a főtanácsnak ezen diktatórikus felhatalmazásával megszabott kamatlábra adja ki igénylőinek, a nagybankoknak. A magángazdaság csak a nagybankok retortáin, szűrőin keresztül kap hitelt. Ezt majdnem 89*