Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-62

Az országgyűlés képviselőházának 62. el a tisztviselők _ fizetésére és nyugdíjakra s az állam még így is rosszul fizeti tisztviselőit, ezek állandóan nyugtalankodnak, állandóan gyűléseznek és memorandumokkal ostromolják a kormányt, hogy a kormány segítsen a helyzetükön, acljfon nekik valamivel több fizetést. T. Képviselőház! Kettős folyamatot látunk itt. Az egyik az, hogy a magyar szidja az adó nagyságát, nehezen fizeti az adót, és nagyon gyakran még olyanokból is, akik könnyen meg tudnák fizetni az adót, csak presszióval lehet azt kipréselni; szidjuk a túlméretezett bürokráciát, ugyanakkor azonban állandóan ostromolják a kormányt líj _ hivatalok felállítása iránt, hogy a tanult ifjúságot, ahogy azt a mai rendszer vezérszónokai mondják, miméi könnyebben el lehessen helyezni. Szerintünk minden felfogásnak megvannak a gazdasági alapjai. Nem véletlen az és ne tessék azt hinni, hogy a magyar kis középosztály és egyáltalában a magyar középosztály azért vágyódik hivatali pályák után, mert az gondtalan megélhetést tesz lehetővé. Ma már nagyon jól tudják azok, akik hivatali állásra pályáznak, hogy a hivatal nagyon gyakran rojtosvégü, kopott nadrággal, nagyon szűkös élelmezéssel és nagyon sok kultúrigényről való lemondással jár, tehát nem azért törekednek hivatalokba, mert az úribb megélhetést nyújt, hanem mert ez számukra az egyetlen megélhetési forrás. Amilyen mértékben fog a kormány olyan közgazdasági intézkedéseket tenni, amely közgazdasági intézkedések nyomán az egészséges szabadverseny megindulhat s amelyek nyomán új és új iparágak keletkeznek; amilyen mértékben fogja a kormány lelkiismeretesen, kemény kézzel végrehajtani azt a földbirtokreformot, amelyet mi elégtelennek és tökéletlennek tartunk, de amely ha becsületesen és kemény kézzel végrehajtják, mégis jelent valamit, tehát amilyen mértékben fejlődik a magyar közgazdaság és nyújt majd újabb és újabb munkaalkalmakat, olyan mértékben fog csökkenni a kis középosztálynak és általában a középosztálynak a vágya aziránt, hogy hivatalokba menjen. Ha tehát a bürokráciát le akarjuk faragni, — és le kell faragnunk, mert a mai szörnyű bürokratikus terhek mellett az ország gazdasági élete elsorvad — akkor én nem úgy gondolom ezt a lefaragást, hogy a miniszter egyszerűen bemenjen minden szobába és kezdje számbavenni az embereket az egyiknek azt mondva: önt elbocsátom, a másoknak pedig ön maradhat. Nem így gondoljuk a dolgot. Lehetővé kell tenni a művelt középosztálynak és egyáltaláhan mindenkinek, aki ehhez a kellő műveltséget megszerezte és kellő ambiciója és kedve van hozzá, hogy önállósítsa' magát; lehetővé kell tenni, hogy keresethez jusson, hogy elhelyezkedhessék, hogy így ne az állam felé tekintsen, mint megváltó felé, hanem saját erejében bízva, a közgazdasági életbe belevetve maS ét igyekezzék szilárd talajt szerezni a lába alá. teg kell itt említenem, hogy igen kedvező al

: kalom lett volna egy ilyen jobb közgazdasági légkör megteremtésére a zsidótörvény végrehajtása. Én élesen elleneztem a zsidótörvényt; ma is vallom, hogy több kárt okoz a kereszténységnek, mint a zsidóknak, mert a zsidók 2000 év óta üldözött nép, ők kiheverik valahogv a törvényt, de mi nagyon nehezen fogjuk kiheverni azokat a közgazdasági károkat, amelyeket a zsidótörvény okoz; azt mondom azonban, hogy ha már törvény, akkor azt mindenkinek tiszteletben kell tartania, mi is tiszteletülése 1939 december J+~én, hétfőn. 649 ben tartjuk, de kérjük, hogy ezt a törvényt úgy hajtsák végre, hogy abból a magyar közgazdasági életnek a lehető legkisebb kára legyen. Van Magyarországon egy nagyon elterjedt és nem is olyan vékonyrétegű ifjúság, amely tanult, képzett, amely érzi magában a tehetséget s megfeszült izmokkal akarja magát belevetni az új gazdasági életbe, aki azt hitte, hogy a zsidótörvény végrehajtásával kapcsolatban álláshoz, kenyérhez, pozícióhoz jut, tud majd magának exisztenciát teremteni. Hát ez bizony, nagymértékben csalóka álomnak bizonyult. Akinek alkalma van, mint nekem, elmenni a Klotild-utca 12. szám alá, és ott megnézni a kormánybiztosságot, az tudja, hogy micsoda tülekedés folyik ott egy 60 pengős állásért. Méltóztassék elképzelni, mit jelent az, ha az ember elöl levelezését: tíz levél közül legalább hatban az illető azt kéri: protezsáljon a képviselő úr engem a kormánybiztosnál mielőbbi elhelyezkedésért; azt hallottuk, hogy a zsidótörvény kapcsán többezer állás lesz, én három éve várakozom, beszéljen a kormánybiztos úrral s hozzon be valahová. Hát ez mind szép dolog, a kormánybiztos igyekszik is elhelyezni ezeket a fiatalembereket, már amennyire az elhelyezésre lehetőség van, sajnos azonban, nagyon kevés lehetőség nyílik erre. Az irodákban gépesítenek és így az alsó osztályú, kevesebb képesítéssel is ellátható munkát végző irodai alkalmazottak száma nem évről-évre;, hanem hónapról-hónapra csökken. A gépesítés ugyanis kiszorítja az emberi munkaerőt. Ilyen új állások nem keletkeznek, tehát nehéz az elhelyezkedés. Felfelé pedig"? Valljuk be őszintén, én is az idősebb évjáratok közé tartozom, nem a magam korabeli embereket akarom korholni, csak megállapítani azt, hogy az ifjúság előretörését, felfelé való törését egy vastag jégpáncél zárja el és ez a jégpáncél az öregek elhelyezkedése. Ha kezünkbe vesszük a lapokat, akkor hétrőlhétre olvashatunk az őrségváltásról s elolvashatjuk, hogy Braun úr, Schwarz úr, Bruchsteiner úr és ezek az urak elmennek s az ő helyükre kerülnek nyugalmazott városi tisztviselők, nyugalmazott miniszteri tisztviselők, a minisztérumból jó állásokból kihelyezett, kiemelt urak, grófok, bárók és egyebek ülnek oda be. Ez a folyamat nap-nap után ismétlődik. Vannak egyes urak, akik már nagyon szép ilyen pozí

: ciógyüjteménnyel rendelkeznek: öt-hat elnöki állás, tíz-tizenkét igazgatósági állás egy-egy ilyen úrnak meg eem kottyan. Ha az a szegény, vidéken tanult, képzett es tele ambícióval az életnek nekiinduló ifjú olvassa ezeket az újsághíreket és hallja a suttogásokat, hogy eladta magát az öreg méltóságos 300 pengőért az izraelitáknak, akkor önkenytele' nül elkeseredik, önkénytelenül ökölbeszorul a keze, mert nem így gondolta az ifjúság az elhelyezkedési lehetőséget, mint ahogyan az ma számára adva van. Nem az 50—60 pengős állasokra gondoltak ezek, hanem olyan állásokra, amelyeknél megvan a továbbhaladás, az előbbrejutás lehetősége. Végül is minden fiatalemberben megvan az ambíció, hogy valami nagyot, maradandót alkosson. Hát egy ilyen levéltárosi állásba, nyilvántartói állásba, vagy bérelszámolási hivatalba bekerülő ember nem nagyon mutathatja meg, mit tud, csak ott lehet megmutatni milyen tehetség van valakiben, ahol az az ifjú vezető pozícióba kerülhet, de a vezető pozícióba kerüléshez az utat elzárják az öregek, akik szépen beülnek oda és a háttérben, mint a bábszínházban, csinálják a dolgokat ugyanazok, mint eddig. "Ezek aztán azt